Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 3. szám - Wehner Tibor: Tojás vagyok, a Z Szervizszolgálat embere (elbeszélés)
A Szervizszolgálat alkalmazottai először csak adminisztrációs zavarra gondoltak, amikor egy rövidlátó öreg nénike lépett kifulladtan az irodába, kezében egy barkácskészletet tartott. Elmondta, hogy akinek a szerszámokat megvásárolta, az meghalt, mielőtt átadhatta volna (autóbaleset, az újság is megírta), ő ezekkel nem tud mit kezdeni, és elnézést kér, hogy csak most jött el, amikor már három hónap a hátraléka, de hát itt vannak a szerszámok használatlanul. A pénztáros és az adminisztrátor-előadó tanácstalan volt. Nehéz ügy, ugyanis a már befizetett összeget visszafizetni nem lehet, könyvelve van. Az előadó megkérdezte a néni nevét, és kiemelte a nyilvántartásból a kartont. A feljegyzések szerint a három havi részlet időben, pontosan befizetésre került. Az előadó félreértést szimatolt, és bár a pénztáros nyugtatni próbálta: a bevételek igazolása hiteles, kételye nem oszlott el teljesen. A pénztáros súgva alátámasztotta állítását: emlékezetkihagyás. A néni bizonygatta, hogy ő csak az ügynöknek fizetett, és akár a kétszáznegyven forintját megeheti a penész, a szerszámokat itt hagyja, nem kellenek. Az alkalmazottak megértő támogatását kérte. Az előadó kimért megértéssel közölte, hogy a döntés meghozataláig, és egyáltalán, amíg ez a kérdés végérvényesen nem tisztázódik, a táskát vissza kel vinnie. Nem tehetünk mást, várunk. Miután a néni súlyos terhe miatt zsörtölődve kilépett a lengőajtón, az előadó még egyszer tüzetesen megvizsgálta a kartont — az „ügynök” rublikában: Tojás B., olvasta a nevet —, de másodszor is mindent rendben talált. Fiatal lány nyitott ajtót. Általánosan alkalmazott, érvényesített elvein túl Tojást most személyes, külsődlegességekből belső megérzésekké alakuló indítékok is arra vezérelték, hogy kedvezményt, teljes kedvezményt adjon. Meggondolatlan, elvakult volt: a lány finoman ívelő nyaka (e vonal szerteágazási lehetősége) lebegett szeme előtt még akkor is, amikor este nyilvántartásában felfektette az új rovatot: hiány. Másnap délelőtt már nem indult el. Gondolkozott. Megoldásként felmerült, hogy amíg rendbe nem jön anyagilag, nem ad el több barkácskészletet, mert így újabb részleteket sem kell fizetnie, a hiány pótlására pedig kölcsönt vesz fel. De ezt a döntést nem tartotta igazságosnak: ezáltal megengedhetetlen előnyhöz jutnának vásárlói azokkal szemben, akik ezideig még nem vásároltak tőle, és akik nem is lehetnek egy darabig vásárlói. Még mélyebbre próbált ásni, az összefüggéseket kereste. Bonyolult viszonyrendszer tartópillérei bontakoztak ki abból a látszólagosan egyszerű képletből, hogy a Z Szervizszolgálat és az ügyfelek között ő olyan élő láncszem, amely helyzetéből adódó kényszerűségből túllépte eredeti rendeltetési, működési kereteit, és megbolygatta a rendszer mindkét — ha önmagát is beleszámolja, mégpedig beleszámolhatja, és ezért mindhárom — elemét, külön-külön, önmagában, és így természetesen a rendszer egészét is. Szerepének értékelésére szintén kitért; megdöbbenve tapaszalta, hogy cselekvésekből ötvöződő magatartása mindkét irányban félrevezető jellegű és elítélhető. A Szervizszolgálat szempontjából jogtalan előnyhöz jutnak anyagi segítsége révén az ügyfelek, továbbá (látszólag) a Szervizszolgálat jogtalan előnyöket ad az ügyfeleknek, és magának a Szervizszolgálatnak erről nincs tudomása. És az ügyfelek sem tudnak semmit. Ügy vélte, mindez bonyolult, és sokféleképpen magyarázható. Tanácstalan volt. A nénike esete már csaknem teljesen feledésbe merült az irodai alkalmazottak emlékezetében, amikor egy szakállas fiatalember jött, és megkérdezte, hogy itt lehet-e vásárolni kétszáznegyven forintos barkácskészletet. Az előadó felvilágosította, hogy ez irodai központ, árusítással nem foglalkoznak. A fiatalember azonban nem tágított. Akkor hol a pokolban lehet kapni kétszáznegyven 242
