Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 3. szám - Wehner Tibor: Tojás vagyok, a Z Szervizszolgálat embere (elbeszélés)

forintos bark ácskészletet? Miféle kétszáznegyven forintos bankácskészletet? -- nézett fel csodálkozva a pénztáros. Csak annyit tudok, hogy valami Z szövetkezet forgalmazza. Z Szervizszolgálat, igazította ki az előadó. És nem kétszáz- negyven, hanem ezerkétszáznegyven. Kétszáznegyven, az csak az első részlet. De nem, mondta a szakállas, az egyik barátom is vett, ügynöktől, és nem fizetett semmiféle részletet. Berángatták magát, jegyezte meg a pénztáros. Nem hiszem. Biztos, hogy nem. Nem szoktak. Erről a készletről már máshonnan is hallottam. Az alkalmazottak zavartan néztek össze. Na, nem baj, majd elkapom az ügynököt. Kapja csak el, szólt közbe a pénztáros, ha úgy jobb magának.

A fiatalember távozása után az előadó és a pénztáros lázas nyugtalansággal a kartonok ellenőrzéséhez kezdett. Az előadó szerint az volt a furcsa, hogy az új ügynök működése óta egyetlen késedelmes részletfizetésre sem került sor. A felszólítási blanketták paksamétája hosszú ideje érintetlen volt. A pénztáros minden eshetőségre számítva megjegyezte, hogy néhány éve dolgozott itt egy ügynök, aki megvágta az ügyfeleket. Erre az esetre élénken emlékezett az előadó is. Hiányosságot ezúttal azonban nem találtak, és ezt rendkívül gyanús momentumként értékelték.

Tojás nem dolgozhatott. Unalmában B. Szűcs Margit „Franciaország építészete II” című munkáját olvasgatta. A „Képmagyarázatok” között az I-es: Párizs, Louvre, Lescot-szárny, 1546-tól. „A király olyan építészt választott, aki már teljesen elszakadt az akkor még erősen ható középkori hagyományoktól: Pierre Lescot-t (1515—1578), aki tehetős polgári családban nevelkedett, és valóban mély humanista műveltséget szerzett. Kiemelkedő tudásra tett szert a matematikában, a nagy költő, Pierre Ronsard baráti köréhez tartozott. Természetes tehát (mit számít egy nagy költő, gondolta Tojás), hogy ő lett az egyik első olyan francia építész, aki nem a mesterség felől közeledett feladataihoz, hanem elvi-elméleti gondolatok alapján. Valamennyi alkotásában olyan megoldásra törekedett, amely egyesíti a matematikai tisztaságot a festői dekorativitással.” — olvasta az első bekezdés közepe táján. Matematikai tisztaság és festői dekorativitás — ismételte meg félhangosan. Nincs dráma. És mekkora épület. Persze az most nem számít, ami belül van. De lehet, hogy ez a szárny üresen maradt. Ha Pierre Lescot (1515—1578) ezt tudná.

Egy ezresre lenne szükségem, kopogtatott be szomszédjához, aki kényszeredetten bár, de kisegítette. Kezdenek rendeződni a dolgok, dünnyögte el többször postai befizetési kőrútján. Bizsergő érzéssel idézte maga elé a fiatal lány alakját: ügyfelei közül csak az ő arcára (és nyakára) emlékezett, az atlétatrikós- ból is csak egy sárgult trikó és egy szemölcs ragadt meg emlékképei között.

Másnap második szerda volt. Mielőtt elindult volna, ajtaja levélbedobó nyílásán egy boríték csúszott be. Meglepődött, mert csak ritkán kapott levelet, s mielőtt a Z Szervizszolgálatnál elhelyezkedett, megfigyelte, hogy házukban a postás csak délután, de inkább a koraesti órákban jár. Tíz óra lehetett. A levél hivatalos volt: „Értesítjük, hogy munkaszerződését a Z Szervizszolgálattal azonnali hatállyal felbontottuk. Megillető illetményét folyósítjuk. Helyét betöltöttük. A Z Szervizszolgálat pecsétje, dátum, olvashatatlan aláírás.”

Tojás megzavarodott. 8 X 4 X 200 + 3 X 2 X 200 + 5 X 1 X 200 =. A szorzótényezők első tagja az ügyfelek számát, a második a hátralévő részletek számát, a harmadik a konstans részletösszeget jelölte. Egyszerű képlet, de ezúttal nehezen sikerült összehoznia, háromszor ellenőrizte a végösszeget: 8600. Megkapom még a megillető illetményt, vagyis körülbelül hétezer forint a tartozásom. Plusz az ezres a szomszédnak. Ezek kiszagolhattak valamit. Valószínű, hogy a raktá243