Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 3. szám - Wehner Tibor: Tojás vagyok, a Z Szervizszolgálat embere (elbeszélés)

zónák érezte anélkül is, hogy akár egyszer megpróbálta volna. A bérházakban is aprólékosan kidolgozott szisztéma szerint dolgozott. Minden épületben csak egy lakást szemelt ki (általában a, negyedik emeleten), kizárva azt a szerencsétlen lehetőséget, hogy ha netán valamelyik házba feledékenységből visszatérne, ott próbáljon ismét üzletet kötni, ahol egyszer már sikerült, illetve nem sikerült. Céltudatosan kimunkált tervében a következő etap a harmadik emeleté volt — lépcsőt is kevesebbet kell majd másznia —, de hogy mikor tér át, azt még nem tudta. Az idő nekem dolgozik — mondogatta magában.

Félve gondolt arra a pillanatra, amikor egyik üzletfelével másodszor is kapcsolatba kerül majd. Ha eladott egy készletet, mint egy tettenéréstől megrettent tolvaj menekült a házból, s hosszú órákig bolyongott a mellékutcákban, míg újra megnyugodott. Ha ajánlatát visszautasították (csak ritkán fordult elő, s ezeknek az eseteknek a gyakorisága rohamosan csökkent), kissé megkönnyebbült.

Naponta négy-öt barkácskészletet értékesített. Késő délelőtt kezdte meg munkáját, és a sok lépcső járástól és céltalan gyaloglástól fáradtan este nyolc óra körül ért haza. Kezdeti tétovasággal, az új munkakörülmények szokatliansá- gával indokolta kimerültségét, de biztosra vette, hogy az első hónapok lefutása után megerőltetés nélkül, könnyedén végezheti munkáját.

Amikor üzletkötő kőrútján megnyomta a negyedik emelet egyik csengőgombját, mély lélegzetet vett, és a levegőt egészen lassan eresztette ki száján; az újabb levegővételre csak akkor került sor, amikor kinyílt az ajtó vagy a kémlelőablak. A Z Szervizszolgálat embere... Határozottan és hangosan próbált beszélni, kényszeredetten mosolyt igyekezett erőltetni arcára, jelezve, hogy tudja, a kezdeményező szerep az övé, tudja, milyen kellemetlen találkozás ez, de a helyzet megváltoztatása már az ügyfél feladata. Ö tudja, mindent tud, és nem csupán rutinból, hanem át is érzi ezt az egész ügyet. Beszélt, beszélt — momentán, momentán; ez a szó többször elhangzott —, de az akció vezérfonala ekkor már áldozata kezében volt, akinek Tojás vált áldozatává, döntésének kiszolgáltatottjává. Az egyensúlybillenés minden rezdülését érzékelte, és általában — kirívó módosító körülmények hatására érvényesülő egyes rendikívüli esetek kivételével — amikor bal keze megremegett, az volt az a pillanat, amelyet úgy minősített, hogy becsalta kelepcébe véletlenszerűen kiválasztott ügyfelét. Ekkor remegő kézfejét a jobbjában lógó táska alá helyezte, és kissé megemelte a szemmagasság felé. A két kézen eloszló súly ismét némi biztonságérzetet adott. A pénz átvételekor önelégültséggel keveredő bűntudat kerítette hatalmába. Kétszáznegyven forint most, és az öt havi kétszázas részlet még hátra van. Felin- dultan motyogott valamit — hogy ilyenkor mit mondhatott, azt soha nem figyelte meg, utólag sem sikerült emlékezetébe visszaidéznie —, és elrohant. Konzekvenciáit csaknem mindig egyféleképpen vonta le; ha nem keresem ezeket, nagyon kevés esély marad arra, hogy megvásárolják az árut, mondjuk abban az időpontban, amikor nem jöttem volna. Vagy hogy ugyanakkor elmennek a Z Szervizszolgálat irodájába — ez a variáció is ki van zárva. És az irodában különben sincs közvetlen árusítás. Így hát minden tőlem (tőlünk?) függ, a Z Szervizszolgálat emberétől (embereitől). Fontos vagyok. (Fontosak vagyunk.)

Az első ügyfél, akit bűntudata véletlenül megsegített, egy vad alak volt: a csengetésre atlétatrikóban tépte fel az ajtót, és határozottan kirúgta Tojást. Amikor már a körfolyosó végén járt, az atlétatrikós váratlanul utána kiáltott: jöjjön vissza. Felnyittatta a táskát, megnézte a szerszámokat, felmordult: rá240