Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 3. szám - Simonffy András: Kompország katonái III. (történelmi kollázsregény)
mekekkel együtt becslés szerint 120 ezer zsidó marad Budapesten, akiknek végleges sorsáról még nincs döntés; az elsősorban szállítási lehetőségektől függ. — Hitler tehát a háttérben már gondosan előkészítette a nyilas hatalomátvételt. Ez bekövetkezik a Horthy-pro'klamáció nélkül is. Ráadásul Horthy elsőként a budapesti német követet tájékoztatta arról, hogy fegyverszünetet kór, s „lovagiasságukra” számított. Hogy majd innen is szépszóra kivonulnak, mint a jelentéktelen mellékhadszíntérré változott Finnországból... Mindezt, persze, akkor ott, Huszton nem tudtam. Megvallom, megfordult a fejemben, hogy Kériók után megyek. Technikailag ez az akkori mozgó és laza arcvonalak mellett nem okozott volna problémát. De aztán — ahogy gépkocsimban gubbasztva az éjszakát vártam — rádöbbentem, hogy itt jószándékú tisztek hadsereg nélkül, egyéni akciókkal már semmit sem segíthetnek. Most otthon kell keresni új szövetségeseket. Beindítottam a motort, és hajnalra — mintha mi sem történt volna — újra Pesten voltam. Farkas Ferenc addigra már kimagyarázta magát Beregfynél: neki — úgymond — fogalma sem volt arról, hogy miért rendelték fel a VI. hadtestparancsnokságot október 13-án a frontról Budapestre. Így neki és a hadtestparancsnokságnak megbocsátottak. Beszállásolhattuk magunkat a sashegyi Sion-zárdá- ba, majd pár nappal később a Testnevelési Főiskola épületébe. Munkánk, felelősségünk nem volt, de érdeklődtünk mindenfelé, ahol katonailag történt valami. Magam is jártam egy este Veosés szélén, ahol addigra már ott álltak az oroszok, sőt Farkas elvitt „tisztelgő látogatásra” egy svábhegyi villába Veesenmayenhez, hátha megtudunk tőle valamit. De nem lettünk okosabbak. Az viszont nyilvánvalóvá vált, hogy amolyan végvárat csinálnak a magyar fővárosból, hogy védjék az akkori német határt (amely -—• ne feledjük — a mai Ausztria határát jelentette). Ilyen előzmények után és ebben a helyzetben szinte törvényszerű, hogy az első adandó alkalommal csatlakoztam az ellenállási mozgalomhoz. Ennek célja egyrészt az volt, hogy szabotázsakciókkal nehezítse a németek helyzetét és biztonságát, másrészt a mozgalomhoz csatlakozó tisztek és legénységi állomány segítségével egy adott és megfelelő pillanatban a szovjet csapatok kezére játssza át a várost, megkímélve ezzel a lakosságot a többhónapos osztromtól, a kiébeztetés- től, megakadályozva a hidak felrobbantását, a múzeumok, pénzintézetek kifosztását ... Hozzá kell tennem, hogy ezekben a napokban még nem összpontosítottak jelentős német erőket a fővárosban, ennek csupán előkészületei történtek meg. A Vörös Hadsereg viszont gyors ütemben közeledett. Csakhamar azt is megtudtam — mint a már idézett visszaemlékezésemből kiderült —, hogy Moszkvába kell indulnom november 13-án. Akkor már csak az a feladatom mabadt, hogy a Hadműveleti Nagyítóval kapcsolatban már említett térképrajzolónkkal, Várkonyi Károllyal részletes Budapest-térképet rajzoltassak, megjelölve ezen a térképen azokat a pontokat, ahol a németek jelentősebb erőket készülnek összevonni. Egy másik térképvázlatra pedig azokat az útvonalakat jelöltük be, amelyeken a város még nagyobb ellenállás nélkül megközelíthető. Ez az én egyéni akcióm volt, de szoros összhangban állt a katonai ellenállási mozgalom Budapest megkímélését szolgáló elképzeléseivel. 217
