Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 3. szám - Simonffy András: Kompország katonái III. (történelmi kollázsregény)
22. — Várkonyi Károly, 1975: Amikor fölértünk Pestre, itt már ezek a Szálasiék ... Halljuk a hírt, hogy a szovjet Ecsernél már áttörte az arcvonalat... Mi meg ott a Siómban placcra téve nézegettük egymást, hogy most mi lesz... Apád se szól semmit. Hát mindegy. De egyszer csak jön, hogy sürgősen meg kell rajzolni ilyen és ilyen térképekét. Én, persze, nem tudtam, hogy minek is készülnek ezek a térképek — parancs, az parancs. Na, szóval, hogy őszinte legyek, gyanítottam valamit... Elkészültek a térképek, odaadom őket apádnak, nem szól semmit, csak elteszi. Jó, eltette, rendben van. Másnap jönnek ám, és mondják, hogy Simonffy-Tóthnak vakbél - gyulladása van ... Hogy sürgősen elszállították, hogy ez meg az ... Szóval, hogy miért nincs ott. Csak napokkal később mondja valaki, hogy átment. Jön egy véresszájú pofa, egy alezredes, a fene tudja már, minek hívták, kérdi tőlünk, tudjuk-e, mit kell tennünk, ha Si- monfify-Tóthtal találkozunk? Mondjuk, hogy igazán nem tudjuk, hogy mit... Miért? Erre ott magából kikelve üvölteni kezd: „Azonnal agyon kell lőni! Ott helyben, ahol van!” Nahát, gondoltam magamban, most már sejtem, mire kellettek azok a térképek. Minket pedig rögtön szétszórtak, az egész hadtestet, senki sem került egy helyre. Engem Parkas Ferenchez raktak a kitelepítési kormánybiztosságra, de közben még mindig mentek a cirkuszok. Engem is elkapdováltak, hogy mit tudok a dologról, jobb, ha bevallók mindent stb. Akkor láttam, milyen igaza volt apádnak, hqgy nem mondott nekem semmit. De még így is a bögyükben maradtam, elvittek a wittensburgi SS-táborba. Kint állunk egyszer a sorakozón, amikor meglátok a drótkerítésen lógni egy tépett papírlapot. Valahogyan megszereztem, a kabátujj amba gyűrtem. Angol nyelvű röpoédula volt. Csák annyit tudtam elolvasni, hogy Churchill és Sztálin neve van alul... A hangokból ítélve a közelben valahol nagy tüzérségi harc lehetett. S attól kezdve aztán láthattuk, hogyan szökdösnek elfele az SS-tisztek. Jötték az amerikaiak. Egyetlenegy fanatikus SS maradt ott. Az ásott magának egy gödröt, onnan akarta Panzerfausttal kilőni az amerikai tankokat. Mit mondjak? Ott helyben szitává lőtték ... Így ért engem ott a fölszabadítás. Az amerikaiaktól kaptunk egy ujjlenyomatos igazolványt, azzal aztán mehettünk, amerre tudtunk vagy akartunk. Az állt rajta, hogy ön a magyár hadsereg nem leszerelt tagja, még mindig katonai fegyelem alatt áll, becsületszó kötelezi, a Reich területét nem hagyhatja el, csak külön engedéllyel. Apádról aztán sokáig nem hallottam semmit. Csak évekkel később találkoztunk egyszer Debrecenben. Nem volt jókedvű. (Folytatjuk)
