Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 3. szám - Simonffy András: Kompország katonái III. (történelmi kollázsregény)
lamenterékkel vegyék fel az érintkezést az ellenséggel azért, hogy a hadseregnek tervszerű visszavonulása zavartalanul végrehajtható legyen. — Ö Főméltósága proklamációját, melyben a fegyverszünetet bejelentette, 13 h után néhány perccel helyben, a rádióból tudtam meg. A magyar haderő ütőkészségének érintetlen fenntartása érdekében 14.30-kor egy parancsot kellett kiadnom, amelyben a rádióban elhangzott proklamációt megmagyaráztam. Annak nem teljesen világos szövegéből arra lehetett következtetni, hogy fegyverletételről van szó, ezt pedig minden eszközzel meg kell 'akadályozni. (.. .) 17.30- kor Ő Főméltósága újabb kihallgatáson fogadott. A kihallgatás után kb. 18 Inkor távbeszélőn jelentették, hogy Aggteleki altábornagyot, az 1. hadtest parancsnokát ismeretlen személyek letartóztatták; a budapesti karhatalom Hindy vezérőrnaggyal együtt a már erős mozgolódásban lévő és német fegyveres segítséggel működő nyilaskeresz- tes párthoz csatlakozott. 13. — Aggteleky Béla altábornagy: — A kormányzó kihallgatásra rendelt. Soronkívül. Tájékoztatott. Csak röviden. Hogy a háborút elvesztettük. Fegyverszünetet kérünk. Hogy ez már folyamatban is van. Lehetséges, hogy a németek kísérletet tesznek a fegyverszünet meg- gátlására. És én a németek esetleges fegyveres fellépése ellen tegyem meg a szükséges intézkedéseket. Illetve előkészületeket. Tehát minden eszközzel biztosítsam a kormányzó és a kormány cselekvési szabadságát, bármilyen külső vagy belső erőszakos beavatkozással szemben. (...) Intézkedtem a Duna-hidak honvédcsapatokkal való megszállásáról. Szigorú paranos ment ki, hogy a hidakra vonatkozólag csákis az én személyes intézkedéseim érvényesek. Ez azt jelentette, hogy a hidak felől a németek se intézkedhettek. Mert erősen készültek arra, hogy hídrobbantásokkal lassítsák az orosz előnyomulást. De a tapasztalatok szerint az efféle robbantgatások sehol sem gátolták meg a szovjetek harcmozdulatait. Továbbá: erőt kellett koncentrálnom Budapestre. Kellett volna. De honnan? Csak az őrzászlóalj volt a mobil tartalékom. (.‘..) Az októben 14-ről 15-re virradó éjszakán a sashegyi Sion-zárdában voltam," ott volt berendezve az I. Had- testparancsnokiság harcálláspontja. Október 15-én, úgy reggel nyolc óra körül, kevéssel utána, távbeszélőn értesített a kormányzóság hivatala, hogy ifj. Horthy Miklóst német ügynökök tőrbe csalták az Eskü téren és elrabolták. Ezután már nem kaptam telefonkapcsolást a Várhoz. Eire elrendeltem a riadót. A helyőrségi riadót. A saját felelősségemre. "'És kirendeltem egy osztagot az Eskü térre, hogy próbálják meg kiszabadítani a kormányzó fiát. (. ..) Percékkel, legfeljebb fél órával azután, hogy Horváth alezredes tőlem kiment, egyszer csak nyílik az ajtó. Hindy vezérőrnagy meg Korotnoki őrnagy és báró Czech százados — mind géppisztollyal. Hindy talán nem, de a másik kettő biztosan. Azt hiszem, két géppisztolyos honvéd is volt velük. Ez nein biztos, csak homályos emlék. Hindy volt a szószóló. „Felszólítom az altábornagy urat, hogy az I. Hadtesttel együtt álljon a hungarista párt mellé.” Lehet, hogy Szálasit is mondta, de Horthy- ról nem mondott semmit. Én csak egy szóval feleltem: „Nem! Nem és nem!” Erre Hindy: „Altábornagy úr! Adja át nekem a parancs209
