Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 2. szám - Kunszabó Ferenc: "Nékem van-é már utam?" (Széchenyi István eszmerendszere II.)
Sándor, Révay Miklós, Novák Dániel, akik nagy szakértelemmel, pedagógiai érzékkel és szeretettel foglalkoznak vele — csakhogy a Pista gyerek a tanulásban is kiszámíthatatlan. Van, hogy hetekig, hónapokig kedvel egy-egy tárgyat, és akkor bámulatos eredményeket ér el, hanem egyszerre csak valamiképp elveszti a kedvét, megmakacsolja magát, s olyankor nemcsak hogy leáll a további előhaladásban, hanem azt is elfelejti, amit már tudott. így terjedhetett el róla az a legenda, hogy tíz éves koráig nem tudott írni, holott már nyolc éves korában önálló, magyar nyelvű levelet ír Pál bátyjának. De ilyenkor fordul elő, hogy a kötelező nyilvános vizsgákon gyengén szerepel. S ha a Ferenc grófot tisztelő soproni tanárok át is engednék, apja ismétlésre utalja, utóbb pedig előfordul, hogy már vizsgákra sem engedi. Ebben Ferenc gróf ugyanolyan kérlelhetetlen, mint abban, hogy nem engedi fiát orvosok kezére. Azt mondja, majd kinövi a gyerek a rendellenességeket. S mint annyi másban, ebben is igaza lett voltaképpen — de mindezek miatt alakul úgy, hogy az 1809-ben hadbavonuló ifjú csupán öt gimnáziumi osztályból tett sikeres vizsgákat. Nem is tanult szervezett keretek között többé soha: még gimnáziumi végzettsége sincs a legnagyobb magyarnak! Különös, álmatagon viselkedő, mosolyogni, szerepelni mindig kész gyerekember vonul be a nemesi fölkelő táborba. (Schwarzenberg Károly főparancsnok levele később, 1813-ban Széchenyi Ferenchez: „Szerencsésnek érzem magam kedves és szeretetteljes fia társaságában, aki minket oly kellemes módon mulattat folytonos jó kedélyével.”) Parancsnoka, egy szegény származású osztrák őrnagy nyilván hatalmas málháját, két inasát és négy lovát, no meg a hadtest- parancsnoknál, Meskó tábornoknál levő előkelő ajánlólevelet respektálja, mikor felelős számtisztnek osztja be a győri erődítési munkálatokhoz. István lelkes és kötelességtudó. Lehet, hogy nem tudott helyesen írni, az pedig bizonyos, hogy a törzstiszti szolgálatról fogalma sem volt, de mindezt szorgalommal és pontossággal igyekszik pótolni. Napközben szorgalmatosán mászkál az épülő sáncokon, fizeti az embereket, számontartja az anyagokat, szállást teremt a forspontoknak, éjjel pedig a számadásokat körmöli vég nélkül. S mikor a munkákat befejezték, ő máris teszi parancsnoka elé a papírokat. Az őrnagy megnézi a végösszeget, a maradék pénzt számolatlanul zsebrevágja, az iratokat pedig kidobja a sárba, az idült alkoholisták minden-mindegy közönyével mondván: Ügy ám, kis főhadnagyom! Ha nyerünk, senkit sem fog érdekelni, mennyibe került ez az egész, ha pedig vesztünk, akkor oly mindegy lesz, hogy maga hány számoszlopot kör- mölt egymás mellé! Ez volt az első lecke a hadtudományokból. Szerencsére nem sokkal később hőstettre is mód nyílik. Mikor Győr kiürítésének hírét ki kell vinni a körülzárt városból Komáromba, akkor a sok dévánkozó hivatásos tiszt között ő jelentkezik elsőnek. S feladatát végre is hajtja, amivel kiérdemli József nádornak, a felkelő csapatok főparancsnokának írásos dicséretét. S tovább is, a napóleoni háborúk egész idején két tulajdonságával tűnik ki. Az egyik, hogy az otthon oly makacs és kiszámíthatatlan gyermek egyetlen alkalommal sem ellenkezik feljebbvalóival, s mindig aggályosán pontos. A másik, hogy amikor alkalma nyílik, akkor mindig vakmerőén bátor, az olyan emberek merészségével, akik láthatólag nem mérik föl a veszély nagyságát. Későbbi parancsnoka, báró Értei írja majd az aggódó apának: „Büntetés terhe alatt tiltottam meg Istvánnak, hogy parancs nélkül tűzbe menjen.” Az orosz hómezőkről hadsereg nélkül visszatért Napóleon ellen meginduló általános európai háborúban már Schwarzenberg főparancsnok hadsegédeként 157
