Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 12. szám - Páskándi Géza: Egy népmonda feldolgozása (paródiák)
CSOÖRI SÁNDOR Az elsüllyedt ekhó Sokan elsüllyedt kultúrának tartják népművészetünket, mégis hányszor és hányszor felszínre kerül, akárcsak a balatoni kecskekörmök. Pedig nem kényeztet el rosszsorsunk. Hiába állnánk nyájas körünkben, a földet megnyilat- ják alattunk. Nem, mi nem a juhászt ekhózzuk rendületlenül. Mehet a pokolba. De a nyáját. Ezeket az elemberiesedett állatokat, kiket az elállatiasodott égi hatalmasság átka küldött — knock out-tal — az iszap padlatára. A Balaton, mint valami ring veszi kecskéinket körül s ebben a kutyaszorítóban évszázadok óta zajlik, akár olykor a jég — a küzdelem. De meddig nézik nyájnak a nyájat? Lehet itt kezdeni egyáltalán valamit, ahol még a kecskéknek (ezeknek a köztudottan igénytelen állatoknak) sincs nyugtuk. Víz alá kell nyomni őket, szánalmas mekegésükkel együtt. Illyést látom könyökölve egy kecskelábú asztalon, de láttam már ilyen pózban Gregory Corso-t is, Octavio Paz-t s ki tudja még kit. Ugyanilyen asztalon. Szakasztott mása volt a Zámolyinak. De hadd említsem Berzsenyit, ki sosem járt Hellászban, ám a darvak légvonalában a tornácán könyökölve is együtt repült fecskékkel, gólyákkal Arisztophanész madarai felé. És ezek nem holmi kitömött madarak voltak! Nem felfújt, felpumpált madarak! Igazi szállás, igazi felröppenés. Nem húzta le őket a jóllakottság, de a szent éhség szemkopogása dobolta azt a ritmust, amelyben egy cél felé lehet menetelnünk. Nem kétséges, vannak jó juhászok és rossz juhászok. (Juhász Gyula, a szegedi költő, jó juhász volt.) Ám a mondabeli juhász rossz juhász. Inkább a pénzét menti, mint a nyáját. Pedig a nyáj — még a bamba nyáj is — az elli a pénzt. A nyáj nemcsak megengedi, hogy fejjék, hanem még kell is neki, mert tőgyét kellemetlenül feszíti a duzzasztó tej. így van ez Pesten, Zámolyon is, nemcsak a francia Maupassant novellájának vonatán. Csakhogy nem mindegy, kik fejik a nyáj tőgyét! A nyájnak öntudatosnak kell lennie: az fejjen, aki dolgozik, annak adja a tejet, aki megérdemli, aki terelgeti a szabad mezőkön s kedves szavakkal uszítja rá pulikutyáját. Nem pedig, aki dán dogot, német juhászkutyát, skót vagy orosz agárt és japán pincsit uszít rá ordítozva. Ezekre gondolok most egy ugyanolyan kecskelábú borosasztal mellett Debussy Egy faun délutánja című művét hallgatva, miközben a balatoni kecskekörmök ezredéves gondja vesz körül, és egy széki leányka kiskosarából kecskesommal kínálgat nyájasan. Igen: mi még a víz alól is ekhózni fogjuk Tihanyt. 1106
