Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 12. szám - Páskándi Géza: Egy népmonda feldolgozása (paródiák)
PÁSKÁNDI GÉZA Mit ér a kecske, ha magyar? EGY NÉPMONDA FELDOLGOZÁSA — PARÓDIÁK (ELSŐ RÉSZ) Előszó Stíluspszichológia: a paródia részint a lemondás, rejtezés, másrészt a fölény-teremtés és végül a stílus-nosztalgia műfaja. Lemondás: saját önfeledt stílusomtól benne jórészt eltekintek, titkolom, hogy van, amit belőle mégis felmutatok, azt a parodizáló mű, író stílusa mögé rejtezve mondom el, az ő stílusa az én egyéniségem védőszíne, álruhám, inkognitóm. Fiatalok-parodisták-eseté- ben: nincs még, vagy {öregeknél) már menszem — valami okból — saját személyességemet vállalni; eközben stúdiumot is folytatok a másik stiláris fogásaiból, titkát kutatom, egyszóval elmélyült tanulás is, gyakorló megismerés; általa mutatom fel magam, egy részt magamból. Az én stílusom a paródiában ennyi: mit veszek észre, mit emelek ki belőle. Fölényteremtés: lám én utánad tudom csinálni, mégsem vagyok Te. A másik utánzása egyben némi megelőzés is, mint az önirónia, vagy felkészülés a megelőzésre: én tudom őt utánozni, ő engem nem, mert aki túlzóan utánoz, azt roppant nehéz utánozni. A rejtező én-t, egyéniséget nehéz eredeti voltában tettenérni, hacsak rejtezése nem nagyon jellemző. Én őt kívülről látom, ő magát nem láthatja kívülről, ez is fölény. Információ-többletem van róla s ez iróniát ad: hisz úgy tudok többet róla, hogy közben — látszólag — egészen bekebelezett az ő személyisége, stílusa. Közben egyéniségem önvédelme is: a másik fegyvereivel verem meg a másikat (teszem némileg vagy nagyon komikussá). Titkát, fogásait leegyszerűsítem, nyitott könyvvé teszem — illúziót rombolok. A gépies ismétlődést teszem pőrévé benne, vagy az indulatot gépiessé, üressé. Mint az önleleplező bűvész: íme, ennyi az egész, ami olyan megfejthetetlennek, csodának tűnt. A paródia bizonyos életkorban (alkotás-stádiumban) lehet ösztönös disszimiláció, elutasítás, védekezés a hatások ellen: komikussá teszem őt saját szememben, hogy ne hasonulhassak hozzá, hanem kívülállóként lássak át rajta. Anti-asszimiláció, „savanyú a szőlő”-alapon is, ha másként nem. Amit nem szerezhetek meg — kinevettetem. A paródia tehát a szellemi-lelki viselkedés egyik sajátos formája (a stílus maga is viselkedés-forma, rögzült művészi-nyelvi-eszközbeli-észjá- rásbeli viselkedés). Általa egyidejűleg elmerülök a másik egyéniségében, a megtévesztésig, szinte azonosulok vele, ám a komikus túlzás (kicsinyítés, nagyítás, komikus kontraszt) által mégis távolságot tartok. Tehát fontos stíluspszichológiai kategória. A (művészi) stílus tehát mint jellegzetes, felismerhető nyelvi- észjárásbeli-asszociáció-szokásbeli viselkedés a paródia által nyeri el végleges körvonalait, mutatja föl sebezhető pontjait, amely pontok egyben erős pontok is. Achillésznek sarka a sebezhető pontja, ám ez egyben erőssége is, amennyiben csak a sarka a sebezhető és ő tudja, hogy ezt kell, csakis ezt védenie. Achil- lészt az különbözteti meg a többiektől, hogy míg azoknak minden pontjuk sebezhető, néki csak a sarka (ín-része). Mondjuk: az istenek egészen sebezhetet1091
