Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 12. szám - Dercsényi Dezső: Gerevich Tibor (1882-1954) (tanulmány)

történt. Említhetem a székesfehérvári romkertet, amelynél a csekélyke falmaradványokat Lux Géza délies hangulatú kőtárával vétette körül, amelynek kiemelkedő hangsúlyát Aba No-vák Vilmos falképei díszítették. A szombathelyi Szt. Quirinus bazilika romjainak főként IV. századi mozaikjainak feltárása és bemutatását. Schulek János makacs következetességének eredményeként feltárult az Anjouk és Mátyás visegrádi palotája. Megindult — mint láttuk — a műemléki könyvkiadás. Megindultak — Genthon István egyszemélyes munkájával — a topográfiák előkészítései. Remek könyvtár született, amelynek gyarapításán mindenki dolgozott. Több ezer, tízezer fénykép készült (a háború alatt ezzel gondoltuk „védeni”, legalább megörökíteni műemlékeinket).

Megújította a falképresturálást, amely addig inkább átfestést jelentett, konzerválás helyett. Az esztergomi trecento és quatrocento falképek konzerválására idehozatta Mau.ro Pelliciolit (később a jaki és a sümegi falképeket is ő restaurálta). Tőle tanult Kákay Szabó György is, átvéve az olasz restaurálási gyakorlatot.

Az új vezetés, az új módszer diadalmaskodott, sőt ami ennél sokkal több, példát mutatott. Mondjuk ki egyszerűen és röviden, Gerevich Tibor kezdeményezései nélkül a magyar szocialista műemlékvédelem nem érte volna el, vagy csak súlyos buktatók után, hogy ma híre van hazánkban és külföldön egyaránt.

Gyakorta összetévesztik a feltárt romok helyreállítását a műemlékvédelemmel, pedig ennek elsőrendű feladata a meglevő műemlékállomány megóvása. Ezen a téren is sokat köszönhetünk neki. A Százéves vendéglőt magába foglaló Péterffy palota ma nem állna, ha Gerevich meg nem védi. A telekspekuláns építőiipar legnagyobb cápájával, Sorg Antallal szemben kellett megvédenie olyan körülmények között, amikor sem a törvény, sem a hatalom nem állt mellette.

Félelmes debatter volt. Volt alkalmam megfigyelni, azt a taktikát követte, hogy vitán, zsűrizésben elsőként szólalt fel, maga mellé állítva a tárgyalókat érvekkel, hatalommal egyaránt. Megjelent nála egy alkalommal egy alezredes és előadta a Honvédelmi Minisztérium átépítési elképzeléseit. A Valero selyemgyár (Honvéd utca 28— 30), később laktanya és végül minisztérium (Hild József építette 1839-—41).

— Vannak gépfegyvereik? — kérdezte Gerevich.

<— Természetesen!

— Úgy állíttassa az épület elé, nehogy valaki lebontsa, vagy elrontsa.

Sajnos az ötvenes években Farkas Mihály minisztersége alatt mi nem voltunk ilyen erélyesek. Igaz, talán meg sem kérdezték.

Sokáig dolgoztam mellette, megfigyelhettem életstílusát (sokan bohémnak nevezték), manírjait (nem bontotta fel a leveleket, amelyeket kívülről erre érdemtelennek ítélt). Szeretett játszani, biliárdot is, kártyával is. A Central Kávéház félemeleti kártyaszobájának állandó vendége volt, főként alsóst játszott, de ha ketten voltunk, a pi-ket-re is ráfanyalodott. Nem szeretett veszíteni, ha nem volt jó a lap-járás (ez utóbbi inkább szerencsejáték) addig erősködött, míg nem nyert. (Pedig velem sohasem játszott pénzben.)

Sorolhatnám még különcségeit (pl. állandóan taxin járt, de a kocsit pl. a MOB elől sem bocsátotta el. Magas a kezdő tarifa — mondotta), de ezzel színes egyéniségének újabb adatait mutathatnám meg, a lényeg kisiklana kezünkből.

Mi a lényeg? Kimagasló tudósa volt az egyetemes és a magyar művészettörténetnek. Remek tanító, aki nemcsak tudásával, módszerével, egyéniségével is nevelt. Még negatívumaival is. Pl. a két katedra közti kutya-macska barátságot nem szívták magukba a kollégák. Az egyetem falai között és kint az életben is jó baráti viszonyt tartottak. Nem zárkózott a múlt művészetének falai közé, noha gyökeresen megújította a magyar műemlékvédelmet. Minden ízében benne élt saját korában és annak művészetét szerette volna a történelemből általa megismert és megismertetett egykori magaslatára emelni.

1090