Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 11. szám - SZEMLE - Halmágyi Miklós: Zseniknek való ország. Nyíri Kristóf: A Monarchia szellemi életéről
szét, a lélektan és a politika olyan eszmei összefonódását ábrázolja, melynek talaján, megtűzdelve belső és külső ellentmondásokkal, hihetetlen szellemi pezsgés indulhatott meg, létrehozva az „új szülőhelyét”, de egyben a pusztulás csíráit is. Számunkra különösen figyelemre méltóak a magyar alkotókkal foglalkozó tanulmányok. A fiatal Lukács párba állítása Adyval, s mindkettőjük központba heleyzése a szakirodalomnak már ismert, de nem eléggé hangsúlyozható ténye. Nemcsak személyes megnyilvánulásaik, és fellépésüknek látványos időbéli egybeesése motiválhatják ezt a törekvést. A Kelet és Nyugat közötti választás paradoxonját Ady nem filozófiai formában kísérli meg feloldani, Lukács viszont épipen gondolati, fogalmi alakzatokkal fejezi ki azt, amit Ady rímben, ritmusban és érzésben — mondja Nyíri egyik legfontosabb megállapításában. Kettőjük viszonyából vonja le aztán azt a következtetést, hogy a századelő Magyarországán nem a misztikus — messianisztikus filozófia hordozott forradalmi tartalmat, hanem a kultúrszociológia „mint ideológiakritika és valóságfeltáró tudomány”. Madách bekerülése ebbe a vonulatba látszólag meglepő. Interpretációs axióma az irodalomtudományban az a tétel, mint ezt a szerző ki is emeli, hogy a Tragédia a magyar 48-nak és következményeinek élményéből született. Nyíri Madáchot egy fejezetben tárgyalva és összevetve Keménnyel és Eötvössel mégis meggyőzően, s egyáltalán nem erőltetetten tudja beilleszteni monarchikus „sorába”, s ez nem akármilyen teljesítmény! Kérdés persze mit szólnak mindehhez a Madáéh-szakértők? A szerző hangsúlyozza azt is, hogy bár az ország, és a társadalom helyzetét ellentmondásosnak kellett tartania, Madách gondolkodásában csakúgy, mint az egész nemességében, a magyar nemzettudat minden „kozmikus kételyt”, és minden filozófiai meghasonlást el tudott fojtani. A Monarchia központi kérdése és állandó gondja a nemzettudat volt. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy csak a nem államalkotó nemzetiségek számára jelentett mindez problémát. Az osztrák nemzettudat megléte, illetőleg hiánya sokkal több bajt okozott maguknak az osztrákoknak, mint akár a nemzetiségek önállósulási törekvései. Nyíri a nemzettudatot mégsem osztrák aspektusból vizsgálja (kicsit kár is talán). A lengyel, illetve zsidó Gumplowicz és a cseh Masaryk munkásságán keresztül próbálja a nemzettudatot mint filozófiát ábrázolni. Nincs könnyű dolga. Masaryk is, és a hármas nemzettudattal rendelkező Gumplowicz is az adott kereteken belül képzeli el nemzete fel-emelkedését és jövőjét. Gumplowicz Ausztria-Magyarország amalgamációját üdvözli, ellenezve Ausztria német szempontú centralizációját, és végeredményben szláv központú orientációt hirdetve. Az uralkodó és az elnyomottak közé beékelődött németség -és zsidóság akadályozza szerinte ezt a folyamatot. Masaryk — írja Nyíri —, nemzettudatát másképpen fogalmazza meg. Gondolatmenetében az igazi protestantizmus, vagyis a vallási-etikai individualizmus eszménye filozófiai eszmeként jelenik meg, nélkülözve minden szociológiai és pszichológiai alapot. Amikor azonban Masaryk igazi protestantizmusról beszél, ez egyértelműen a cseh nemzeti hagyományok, a huszitizmus képviseletét jelenti. Nyíri két másik tanulmánya, Az impresszionizmus osztrák filozófiája és Az osztrák platonizmus közüli az első a lehetőségek ellenére sajnos sok újdonsággal nem örvendeztetett meg bennünket. Jól ismert és sokszor feldolgozott tényanyagot tár elénk. A másik azonban, Bolzanóm, Éremtanán és Husserlen keresztül fejlődésében bemutatva értékeli, és állítja méltó helyére a Monarchia közgondolkodásában az osztrák platonizmust. Ehhez a maga nemében tökéletes munkához sok hozzátenni valónk nem lehet. A köttet egyik legfontosabb tanulmánya. Ha a Monarchiáról akár szólni, egy kicsit is magára adó író könyvéből nem hiányozhat Freud és Kaifka. Nyíri itt is példásan teljesíti a maga elé kitűzött célt. Nem elég, hogy figyelemre méltó áit tekintőképességgel lényegi dolgokat emel ki és foglal össze, még képes új szempontokat is szolgáltatni mindkettőjükről kialakult képünkhöz. Kevésbé ismert az olvasóközönség körében, de nem kevésbé jelentős és meghatározó Wittgenstein munkássága, akit Nyíri jelentőségéhez mérten két fejezetben is tárgyal. Wittgenstein így írt alapmunkájáról, a Tractusról barátjának: „ .. .a könyv 989
