Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 11. szám - SZEMLE - György Péter: Valóban kortárs képzőművészet
értelme etikai. Azt akartam ugyanis írni, a mű két részből áll: abból, ami itt készen áll, és abból, amit nem írtam meg. És éppen ez a második rész a fontos. Az etikainak ugyanis könyvemben mintegy belülről szabtam határt.” (Kiss E. fordítása.) A filozófus életének problémáit jelentő kérdések kimondlhátatlansóga pedig egyenlő a hallgatással. Wittgenstein az osztrák „nemcseletovés” ideológiáját a hallgatással és az elhallgatással bővíti ki, végső soron a „memlétezés” felé tágitv'a. Elgondolkodtató perspektívát kínál ez számunkra a jövő, vagyis a mi múltunk tévedéseinek és kudarcainak ismeretében. Nyíri okos érveléssel kapcsolja mindezt össze Musillal, mondván, az ő művei kulcsot adnak annak megértéséhez, „hogy mi is volt tulajdonképpen Wittgenstein problémája”. A kötet filozófiatörténeti megállapításaival úgy hiszem nem nekem kell vitába szállnom, hanem a nálam hozzáértőbbeknek, akik ha szükségét érzik ennek, reméljük meg is fogják tenni. Meggyőződésem azonban, hogy a szakembereknek is mond ez a könyv lényeges és új dolgokat. Legnagyobb hibája a kötetnek, s ez kissé felemássá is teszi, hogy végül is mégsem sikerül átfogó, egységes képet nyújtania a Monarchia szellemi életéről. Az egyes fejezetek túl különállóak ahhoz, hogy egésszé rendeződjenek, s ugyanakkor mégis túl összefüggőek ahhoz, hogy külön tanulmányokként olvashassuk őket. Számunkra, érdeklődő emberek számára az lehet Nyíri legnagyobb érdemié, hogy lényeglátó és a lényegekre rá is mutató (nem kis dolog!) írásaiban felkelti érdeklődésünket mindazok a művek és szerzők iránt, akikről ír, s akiknek munkáit csak nagyon ritkán, érdemtelenül ritkán vesszük a kezünkbe. Jelentős ez a kötet nemcsak tudományos értékei miatt, hanem sajnos még mindig úttörő volta miatt is. Talán meggyőz bennünk Nyíri Musil igazáról is: „...bár sok minden cáfolja látszat szerint, Kákánia talán mégiscsak zseniknek való ország lehetett; valószínűleg ettől is ment tönkre.” Most már csak az a kérdés, vajon az utódállamok is zseniknek való országok-e? (Gondolat, 1980) HALMÁGYI MIKLÓS Valóban kortárs képzőművészet Két szempontból is fontosnak tűnik a Képzőművészeti Alap új, kortárs magyar művészeket bemutató sorozata. (Szerkeszti Hajdú István.) Egyrészt végre a nagyközönség — amely, ha nem is bizonyos, hogy még van, létében hinnünk több mint tanácsos — számára is alkalom nyílik, hogy megismerje e művészeket. Annak ellenére ugyanis, hogy e művészek nagyrésze tíz-tizenöt éve kezdte pályáját e kötetek bemutatkozásnak tekinthetők. Másrészt jelentős e vállalkozás a kísérőtanulimányokat tekintve :.s, látható milyen nehézségekkel, megközelítési problémákkal kell, hogy szembenézzünk a kortárs alkotásokról szólván. A tavalyi évben négy (Kocsis, Paizs, Faijó, Baranyai) az idén .■— eddig három (Hencze, Jovánovics, Méhes) kötet jelent meg, s a nevek jól mutatják, hogy nem egy iskoláról, nem egy csoportról van szó. így a sorozatnak a jövőben minden lehetősége megvan arra, hogy valóban reprezentatívvá legyen. Pályájuknak inkább kezdetén, delén, mintsem végén álló alkotókról van szó, épp ezért a sorozat tanulmányainak nem kell monografikus igénnyel fellépniük, s valóban: a legjobb kötetekben inkább esszékkel találkozunk. Régen hiányzott ez a vállalkozás, amely egyszerre dokumen990
