Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 11. szám - SZEMLE - Halmágyi Miklós: Zseniknek való ország. Nyíri Kristóf: A Monarchia szellemi életéről

frontáttörést, őket követte, vagy talán előzte meg Mátrai László és Németh G. Béla, majd pedig jöttek a filozófiatörténészek.

S úgy tűnik ők jutottak a legtovább.

Irodalomtudományunk azonban egyelőre képtelen kilépni elfogadott sémáiból, s jószerével tudomást sem vesz arról, hogy a magyar irodalom fái évszázadon keresztül többek között a Monarchia szellemi életének függvénye is volt, s ennek hatása érvényesült még a felbomlást követő évtizedekben is. A filozófiával foglalkozók viszont gyakran felvállalták az irodalmárok feladatát is, s ha nem is nyújthattak átfogó képet, de rendkívül értékes adalékokkal egészítették ki azt, vagy hívták fel a figyelmet egy-egy fontos kérdésre.

Nyíri is képviselteti magát ebben az áramlatban, könyvében Madách és Ady, Eötvös & Kemény a mieinktől, Kafka és Musil a ciszlajtániak közül sorakozik egymás mellett. S hogy az igyekezet nem volt hiábavaló, annak bizonyságául javasolhatom bárkinek, tanulmányozza át figyelmesen Nyíri írásait, (de említhetnénk más, e témával foglalkozó publicistát is) utána pedig vegye le a polcról az első keze ügyébe eső századforduló körüli szépprózát, s meglátja, meglepő dolgokra fog bukkanni!

Nyíri persze elsősorban mégis csak filozófiatörténetet ír. Kiss Endre két évvel ezelőtt a Gyorsuló idő sorozatban megkísérelte megalkotni, megítélésem szerint sikerrel, a Monarchia gondolati modelljét, a „k.u.k. világrendet”. Meg kellene lepődnünk talán, hogy Kiss sok alapvetőnek látszó kategóriájával egyáltalán nem találkozunk Nyíri tanulmányaiban, sőt az esetek többségében alapvetően más szempontú megközelítést kapunk. Aki azonban kicsit is jártas a Monarchiával foglalkozó akármilyen tematikájú szakirodaiamban, az nem lepődik meg a Monarchia paradox világából fakadó, törvényszerű ellentmondások sokaságán. A nézetek eltérése pedig ilyen esetben egyenesen szerencsés, hisz közhely számba menő igazság az, hogy csak a nemegyszer ellentétes vélemények szabad összeütköztetése tisztázhatja megnyugtatóan a felmerülő problémákat.

Nyíri látszólag nem törekszik modell-alkotásra, mindössze tanulmányokat bocsájt közre egy kötetben. Nem valószínű azonban, hogy válogatása ne lett volna tendenciózus. Különösen nem akkor, ha ő maga hangsúlyozza, hogy nem egyszerűen filozófiatörténeti tanulmányokat tartunk a kezünkben, hanem olyan eszmei áramlatok és alakulatok vizsgálatát, amelyek pontos megfelelésben állnak Ausztria-Magyaror- szág történelmi, társadalmi helyzetével. Ráadásul a filozófia terminust is specifikus értelemben használja, az antinomikus társadalmi helyzetben totális szemléletre törekvő, és ezáltal újabb és újabb fogalmi ellentmondásokba ütköző gondolkodást értve rajta, s az ilyen szemléletet pedig tipikusan polgárinak tekinti. Okkal és joggal.

Azoknak a listája akiknek munkásságán keresztül Nyíri ezt a specifikus filozófiát tárgyalja, mindenesetre impozáns. A már említetteken kívül Gumplowicz és Masaryk, Mach, Mauthner, Bolzanó és Husserl, Freud, Lukács és Wittgenstein, hogy csak a tanulmányok központi alakjait említsük. Az embernek óhatatlanul eSzébe keli hogy jusson Musil, aki A tulajdonságok nélküli emberben azt írta az általa Kákán iának elnevezett Monarchiáról, hogy Kákánia ez a soha meg nem értett állam, mély annyi mindenben volt ismeretlenül is példaszerű, a zsenik országa volt, a zseniké, akiket néha ripőköknek hittek ugyan, de a ripőköket sosem tartották zseniknek. Ügy hiszem a Monarchia megismerését minden érdeklődőnek ezzel a regénnyel kellene kezdenie, hiszen Musil, akinek értékelése fontos szerepet játszik Nyíri könyvében, ebben a regényében részletes látleleletet, vagy még inkább olyan orvosi könyvet írt meg, amely aprólékosan ábrázolja a „beteg” nemcsak minden baját, de csontozatát, szerveit, idegrendszerét 'és agyának működését is.

Nyíri szociálpszichológiai bevezetésében nagyon jó, helyenként újszerű képet ad ennek az „agynak” a működéséről és a Monarchia általános helyzetéről. Nem tesz látványos megállapításokat, de így egybegyűjtve, meggyőzően mutat rá a hasonlóságokat, vagy éppen különbségeket motiváló hatásokra. A szükségközpontú értékelméletre éppúgy, mint a nyelvfilozófia óriási jelentsőégére, a szociáldemokráciára és a keresztényszocializmusra és a zsidóság lélekszámához képest nagy arányú intellektuális befolyására, s ennek társadalmi okaira. A gazdaságtan, a filozófia, a nyelvé988