Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 11. szám - VITA - Mezei András: Válasz Kiss Ferencnek
gyakorlat: elem. Sorolhatnám Zelk Zoltántól Nagy Lászlóig a jó példákat, Vas Istvánt, s Csoórit se hagyva ki. Szerkesztőket és politikusokat is említhetnék, akik felismerték, hogy a magyar kultúrában mit jelent szocialistának, s magyarnak lenini, — akik fontosnak tartják azt az érzékenységet; a minden igazi érték iránti tiszteletet. De elvetik a szűkösséget, a hivatalosan és a nem hivatalosan torz protokollistgkat. Bizonyos igazság állítása, iker-igazságok elnagyolására, elhallgatására kényszerítette a hozzászólót abban a szűkös terjedelemben, mint az Élet és Irodalom a maga jellege szerint biztosíthatott. Ám hagyjuk el képzeletben „dicső neveinket”, keverjük össze a sorrendet, úgy olvassuk el újra Csoóri, Eörsi, Fekete Gyula, Páskándi és mások írását, s talán a magamét is ide sorolnám azzal a — váratlan? — kérdéssel, hogy mindezek együtt nem jelentik-e végül is azt a bizonyos „közös vállalkozást”, amit Csoóri áhított? S a másik kérdésem: ha ez a „közös vállalkozás” valamiben nem volt eléggé közös, akkor nem abban keresendő-e a hiba, hogy a magyar értelmiség sokrétűségéhez képest túlságosan is egyforma volt? — Hogy egymás gondolataihoz nagyon is közel állók közös vállalkozása volt ez egy aktuális igazság megítélésében? Hogy ezt a közös vállalkozást végül is az csonkította, hogy ez a vita nem tudott igazán kiteljesedni? S mégsem az, hogy nem éreztük volna a „fluidiumot”, mely a kényszerűen elnagyolt részleteket Csoórinál is valóban áthatja. A „gazdasági oldal” jelentőségének „elna- gyolása”, hadd ismerjem el igazadat: Csoórinál nem fogalmi, nem földhözragadt módon konkrét jelentésű teória. HA ÚGY TETSZIK, KÖLTŐI FRICSKA IS — a homokóra megfordítása, olyan száznyolcvan fokos fordulat, amely arra való, hogy rádöbbenjünk: a szellemi valóság, az erkölcsi, az etikai szféra se nélkülözheti a maga „gazdaságának” reformját. Kulturális életünk szabályozó rendszereit is meg kell reformálni időről időre ahhoz, hogy a szellemi termelési viszonyok ne akadályozzák a szellemi termelő erők további fejlődését. Mert, mi a kulturális javainkkal is félelmesen pazarlók, — „Ilyen gazdagok vagyunk”? Olyan „gazdagok”, hogy csak egy példát mondjak: évtizedek óta olyan nagyságot, mint Kosztolányi Dezső a prózában, tíz—húsz százalékos hatásfokkal „üzemeltetünk”?! Mert „formalista”? — Ezen már azok is felháborodnak, akik annak idején maguk találták ki, hogy az. Mert vitája volt Ady Endrével? Nem te írtál-e monográfiát Kosztolányiról? S mindazok, akiket zsidóságukban bántott meg az ö jobboldali periódusa, nem bocsájtották-e meg már ezerszer, mint nem rá jellemzőt? Nem lényegit? — S mégis! Ottlik Gézától.eltekintve mindmáig alig hajol jelentős tehetség erre a művészileg és etikailag oly ritka tiszta forrásra. Miért? Irodalmi félmúltunk egész arzenálja reked ki Füst Milántól (merjem-e kimondani?) Nagy Lászlóig abból, hogy az őket megillető hatásfokkal vegyenek részt a nemzet irodalmának szellemi vállalkozásában. Hadd ne folytassam mi minden vár újbóli felfedezésre, toleráns, igazságos megítéltetésre. S hogy mennyi előítéletet kell eltakarítanunk ahhoz, hogy érdemi lehessen bármely közös vállalkozás. Magánbeszélgetéseim csaknem tizenkét évvel ezelőtt kezdődtek Csoórival arról, hogy előítéleteket oszlatva, kinek-kinek azt kéne meginnia, amit csak ö írhat meg anélkül, hogy „ilyen”, vagy „olyan” váddal, bélyeggel illetnék: nacionalizmussal, antiszemitizmussal, népiességgel, unbánussággal stb. Ebből a szándékból született egykori párbeszédünk, veled Kiss Ferenc, egy Megkérdeztük erejéig az Élet és Irodalomban. Te voltál az, aki összehoztál az akkor még kevésbé közismert Száraz Györggyel. Fölhoztátok hozzám a Bibó István líl48-as írásának erkölcsi igényességéhez méltó tanulmányát: Az egy előítélet nyomában-t! Elhallgathatom-e, hogy ilyen „közös vállalkozásra” való impulzusok jöttek mindig is Csoóritól, Tőled, s másoktól is, „rendezni végre közös dolgainkat”, hogy senki ne legyen másodrendű állampolgár ebben a hazában! Nem hallgathatom el. Közügy: -tanulni, toleranciát, emphátiát. Megérteni és feloldani a traumákat aszerint is, hogy kit mi bánt még ma is „hazafelé menet”. Mezei András 967
