Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 7. szám - SZEMLE - Lőrinczy Huba: Bori Imre: Krúdy Gyula
némely vonatkozásaiban vitatható s további elemzéseket igénylő megfigyelése. A közvetett ábrázolás művészi fogása emez effektus. Miközben a cselekmény egyre zsugorodik és statikussá válik, a szövegháttér hirtelenül gazdagodni kezd s dinamikája mind nyilvánvalóbb. A képi anyag, a nagy bőséggel beépített mikrorealitások a komplexitás és a koherencia biztosítékai (belőlük szerveződik egy-egy mű mélyrétege), szinte észrevétlenül kiformálódó összhatásuk pedig az üzenet, a végjelentés irányába mutat. Bajosan cáfolhatnék Bori felfedezését, noha úgy érezzük, hogy a rátalálás örömében ezúttal is túlfeszíti a kitűnő ötletet. Itt csak néhány fenntartásunkról, aggályunkról adhatunk számot. A Krúdy-effektus következetes használata oly írói tudatosságot tételez, ami szerzőnktől egy-egy regény kontextusában szinte elképzelhetetlen. A szövegháttér szerves (vagy félig-meddig szerves) voltát részint a véletlenek játékának, másrészt az asszociációs anyagban munkáló ösztönös homogenitás következményének tekintenők. Lehet, hogy Krúdynál jóval nagyobb szerep jut e fogásnak, ám a totalitás biztosítására, anticipációs háló szövésére stb. minden epikus él vele. A szövegháttér igazából egyetlen prózai alkotásban sem indifferens, kivált a század- forduló irodalmában nem. A színek használatában megnyilatkozó többletjelentés pl. kitűnően érzékelhető Krúdy kortársainál (vö.: Tanulmányok a magyar impresszionista stílusról. Bukarest, 1976.). Török Gyula regényeitől sem idegen ez az effektus. A műegész szempontjából pl. korántsem közömbös, hogy A porban hősnője épp a Lakméból énekel áriát, s az Ikrek végjelentését is számtalan mikrorealitás, önmagánál többet sűrítő elem avagy vezérmotívum sugallja jóelőre. Némelykor viszont any- nyi csak a kifogásunk, hogy Bori rosszul interpretálja a maga választotta példát. Aligha a „társadalmi valóság” és a „feudális önkény” jelentéssíkja készülődik a Palotai álmok alábbi mondatában: ......a sárból épített házak olyan hanyagul voltak e gymás mellé állítgatva, mintha valamely játékos gyerek építette volna a falut délután, a kályha előtt, a szőnyegen.” Ám tulajdonítsunk anticipáló funkciót e kis részletnek, de akkor az a mesei szféra kezd bontakozni itt, amelynek jegyében egymásra talál Péter Pál és Szekszti Judit. Elkerülhetetlennek látjuk a további analízist a Krúdy-effektus dolgában! S még egy-két megjegyzés. Bori a regényt tartja írónk igazibb műfajának. Nem győzött meg teljességgel bennünket, már csak azért sem, mert monográfiája alig-alig érint esztétikai és prózapoétikai kérdéseket. Sokszor önkényesnek érezzük a fogalom- használatot (pl. a nihilizmus egészen más jelent Turgenyevnél, mint amit Bori állít róla), a stílus pedig áttetszőbb és oldottabb is lehetne. Számunkra érthetetlen, miért nem hiszi a monográfus Szindbádot Krúdy alakmásának. Kár fölöslegesen bonyolítani az amúgy sem egyszerűt. Az egyes művek elemzésének-értelmezésének problematikája tudományos folyóiratokra tartoznék, itt bizton eltekinthetünk ettől. Vitatkozni csak fontos és markáns koncepciójú alkotásokkal érdemes. Függetlenül számos ellenvetésünktől (sőt, éppen azért!) ily könyvnek ismertük meg Bori Imre Krúdy Gyuláját. (Forum Könyvkiadó, 1978.) LÖRINCZY HUBA 596
