Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - SZEMLE - Horpácsi Sándor: Kolozsvári Grandpierre Emil: Hullámtörők
már a legmagasabb mércével mérhessük. Feltűnik, hogy épp a hagyományosabb, a lineáris vonalvezetésű, nagyon is csattanóra futtatott novellák a kevésbé sikeresek. A szukcesszív építkezésű (a szakirodalomban „optimista” jellegűnek is nevezett) történetekben csak elvétve talál igazi önmagára Palotai Erzsi. Tüstént változik a helyzet, mihelyst a jóval modernebb „Kurzgeschichte” (vagy „short-story”) műfajában öltenek testet mondandói. A csattanóhoz ilyenkor is ragaszkodik, ám a lineáris szerkesztést körkörös vagy arabeszkszerűen bűvölő, esetleg mozaikos építkezés váltja fel. A feszültség itt az egész anyagban jelentkezik, s a hálózatos szövedékű, kihagyásokkal, rövidítésekkel dolgozó modern jelrendszer jóval erősebb olvasói együttműködést involvál. Vonalasán emelkedő történetek helyett tudatmetszetek és -folyamatok tárulnak föl többnyire, minimálisra zsugorodnak a cselekményelemek, holdudvart kap s önmagának sokszorosát jelenti minden kimondott szó. Mondottuk volt: Palotai Erzsi dialógusai nem a hétköznapi értelmű kommunikáció eszközei. Kivált a „pesszimista” jellegű Kurzgeschichték tanúsítják, hogy a párbeszédek inkább csak az igazi lényeg, a belső monológok, a tudatfolyamatok előhívására szolgálnak. Vitathatatlan, hogy az írónő eme látszólag laza kötésű, a hagyományos novellákhoz képest töredékesnek tetsző szerkezetben, a helyzetjelentés műfajában jutott el önnön lehetőségeinek teljéig. Nagy kár, hogy — híven kiadóink obiigát gyakorlatához — a kötet nem tünteti föl az elbeszélések születésének időpontját. A fejlődés, a korszerűsödés (s ami ezzel ekvivalens: az önmegtalálás) folyamatát tanulságosan rajzolták volna elénk a dátumok. Plasztikus képet ad a könyv a nyelvművész Palotai Erzsiről is. A stílus sosem öncél, ám mégis érezhető élvezettel fogan, s érdekes ellenpontja lesz a novellák majd mindig komor világának. Játékos, kísérletező örömmel tapogatja az írónő a nyelv kínálta lehetőségeket, szeret kinyújtózni, legalább stilárisan felülkerekedni a szorongó szituációkban. Mértéktartó eleganciával vegyít jóleső archaizmusokat Tompa Mihály monológjába, nagy kedvvel él egy — a tízes években még magyartalanságnak bélyegzett — merész értelmezőhasználattal („Babuka meg, jó honleány ..„Hogy, fiatal özvegy, két falat gyerekkel...” stb.), örömest játszik rá a szöveg adta alkalmakra, csempészve idézeteket, versfoszlányokat a mondatokba, gyönyörűségét leli a hirtelen felötlő „sündörödik” ige jelentésárnyalataiban, avagy — keletkező szerelemről szólván — egy újszerű hasonlatban („ ... úgy szúrt belém a szeme néha, ahogy kötőtűvel szúrnak a tepsibe sülő tésztába, megsült-e már, nem nyers-e még belül”.). Megannyi csábos ajándék, ínyencség a nyelvi igénytelenségek és henyeségek évadján! Palotai Erzsi, az író, nem független a hajdani előadóművésztől. Végigtekintve pályafutásán, az egységet, a folytonosságot érezzük dominánsnak. Épp csak műfajt cserélt időközben, tollal váltva fel a pódiumot. Ám a szándék és az intenzitás azonos. (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978.) LÖR1NCZY HUBA Kolozsvári Grandpierre Emil: Hullámtörők A valóság megismerésének egyik útja, de feltétele is az önismeret. Ámde éppen erre a legnehezebb szert tenni, mert ezernyi csapda leselkedik a vizsgálódó tudatra. Mindenekelőtt a kényelemszeretet, de nem kevésbé az önzés, amelyek — kellő kontroll hiányában — hamar vezethetnek önfelmentéshez, ehhez az oly gyakori és jellegzetes „magyar betegséghez”. Márpedig — bizonygatja szinte minden írásában Kolozsvári Grandpierre Emil —, ennél nincs veszedelmesebb, nincs még egy nép, amelynek égetőbben, nagyobb szüksége lenne a valóság ismerésére, mint éppen nekünk! Erre á következtetésre — Marxszal egyezően, de tőle függetlenül — a saját tapasztalatai, vizs220
