Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 12. szám - SZOCIOGRÁFIA - Pósfai János: Kétnyelvű Muravidék
PÖSFAI JÁNOS Kétnyelvű Muravidék Megtévesztő a táj, alkar, ha otthon járnánk, az őrségi, vendvidéki dombhátak, szelíd lankák, f elf akadó vadvizek országában. Szokatlanul hűvös a nyár és oly harsogóan zöldek a rétek, buja-termők a keskeny parcella-földek, mint odahaza a zalai, vagy a vasi dombhátak lejtőin. Hangot hallunk, az is ismerős. Magyarul fogadják köszöntésünket, az ablakokból integető piros muskátlik özöne, egy-egy elpöttyentett, vagy inkább ittfelejtett kerített ház, zsúpfedeles hajlék ugyancsak az otthont idézi. Hetés vidéke csakugyan rokon tája az Őrségnek, vagy a Vendvidéknek. Rokon a nép ás, amely itt él a szépségtől csorduló kis falukban. Magyarok és szlovének lakják a századokat idéz», a földhöz mind jobban közeledő öreg házaikat, s a közéjük ékelődő piros téglás, palatetős, gangos és rangos új-fészkeket. Ez utóbbiak csalhatatlan jelei annak a világnak, amely külsőségeiben is feledtetni akarja mindazt, ami a múlté. Nem ritka errefelé az olyan porta, ahol a régi értelemben vett színben egy, vagy két személyautó áll a traktor mellett. Az udvaron az erőgép tartozékai, az istáilókiban gulyányi állat. A hajdanvolt szegénységet akarja tán megcsúfolni az ember. Mert kétségtelen tény, hogy ezen a vidéken a legszegényebb emberek éltek valaha. A sors, a történelem arculcsaipásai egyformán suhogtak a magyarra és a szlovénre. Legfeljebb az időszakok váltakoztak: hol a magyarnak, hol a szlovénnek jutott 'ki jobban a keserűségből, a meghurcoltatásból, a semmibevevésből. Voltak időszakok, amikor mesterségesen szítottak ellentétet a nemzetiség között, egymásnak ugratták, egymás ellen lází- tották a magyart és a szlovént, s odóig fajult a soviniszta, nacionalista uszítás, hogy földönfutóvá, vagy mártírrá kellett lenniük. A történelem csúfondáros játéka szerencsére már csak az emlékezetben él. A monarchia idején Magyarország peremvidéke volt ez a hat-nyolc kilométer széles sáv, amelyen ősidőik óta együtt éltek a magyarok a szlovénekkel. Akkoriban kinek lett volna érdeke, hogy különösebb gondot fordítson rájuk? Trianon után viszont a régi Jugoszlávia urad legyintettek, ha szóba került ennek a vidéknek a sorsa. Politikájukba leginkább az illett bele, hogy a kisebbségben élő nemzetiséget be kell olvasztani. Ezért aztán csak a szlovén nyelvet ismerték el hivatalosnak, aki pedig nem tudott szlovénül, annak tolmácsot kellett fogadnia. Egy időben, amikor a grófi birtokok egy részét felosztották a szegényebb sorsúak között, abból is csak a szlovének kaphattak. Az a néhány magyar, aki valahogy mégis közelebb férkőzött a tűzhöz, kénytelen volt szlovénnek vallani magát, annak ellenére, hogy egy szót sem tudott szlovénül. A krónika szerint a második világháború végéig a legritkábban fordult elő, hogy szlovén fiú magyar lányt vett volna feleségül, vagy 1021 szociográfia
