Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 6. szám - Soós Magda: Berlini látogatás (elbeszélés)
SOÓS MAGDA Berlini látogatás „Az a nagy előnyöm, hogy olyan időben születtem — közli Goethe a maga kategorikus és nyomdakész stílusában Eckermannal — amikor a legnagyobb világ- események kerültek napirendre... tanúja voltam a hétéves háborúnak. Anglia és Amerika különválásának” ... mit is említ még? — tűnődik Marosa és kibámul a vonatablakon. Igen, még hozzásorolja a francia forrradalmat, no meg a napóleoni időket, a tündöklést és bukást. Mozgalmas nyolcvan esztendő volt valóban — a 18. század második fele, s a 19. század első harmada — mozgalmas külsőleg, a világeseményeket tekintve és belül, Goethe fejében is, habár lassan emésztő, a terhességet fontolgatva kihordó agya volt. De miért jut ez most eszembe? Pusztán azért, mert a Hungária expressz Németország felé zötyög velem? Vagy mert én is „olyan időkben születtem” (s ez némiképp összefügg Németországgal), hogy kénytelen voltam átélni egyet- mást? És mi maradt belőle? Néhány vers, két-három tucat novella, pár közepes kisregény. Mert „kisregény” a divat? Mert a parttalanul hömpölygő epikán a vadul rohanó emberiség egyszerűen átgázol? Könnyű kifogás. És amit író barátai mondtak? A „kisregény — nagyregény” problémáról vitázva oda lyukadtak ki, hogy a nagylélegzetű művek létrehozásához egyszerűen nincs meg az anyagi fedezetük. Ugyan ki mögött áll egy Jasznaja Poljana (más kérdés, hogy ki jár-kel köztük a Jasznaja poljanai gazda zsenijével) vagy kinek hull az ölébe a XIX. századi regényekből oly jól ismert és oly lenyűgözően ingerlő „évjáradék”? Lemondóan a fejüket csóválták. Marcsa velük sóhajtozott, magában pedig azt kérdezte, hogy — vajon ez nem kifogás? És izgatottan megszólalt: „Mégis bele kellene vágni! Mégis!” Anyagi fedezet? Hát persze, de azért a nagyregényhez leginkább: nagy téma kell! Meg nagy szorgalom — hogy megint Goethénél kössön ki. A többiek megjegyezték: szorgalom, vagyis türelem, más szóval rengeteg idő, tehát anyagi fedezet, s megint ott voltak, ahöl elkezdték. Nem vitás, — gondolja Marcsa, s befészkeli magát a párnázott ülés sarkába -- egy nagy regény megírásához „jól jönne” az a bizonyos évjáradék, földbirtok vagy akár termelőszövetkezet (melléküzemágként írószobával). S mi van helyette? Családi nyűg, („az élet teljessége”) gyerekek, sőt ami még nehezebb: felnőtt gyerekek, a becsületes felnőtt-gondjaikkal: pályaválasztás, despota főnök, gyerekszülés, bölcsődehajkurászás, könyörgő hadarás a telefonba (anyagyereát- estehogyegyszermiiselmehessünk mozibanemjutunkelsehová kész őrület!) „Kész őrület” — bólint rá, s azon tűnődik, melyik fejezetbe gyúrhatná bele a naponta újratermelődő gondokat, abban a bizonyos (balzaci évjáradék híján) talán soha meg nem születő nagyregényben. S közben tudja, hogy az a nagyregény, ha megszületne, nem a napi csip-csup gondokról szólna, hanem egészen másról. Másról bizony! Bizony, bizony! — kattogja, pusmogja a robogás a fülébe, a bőre alá, a csontjaiba. S mintha e gyanús zakatolás összefüggne a berlini utazással. Mintha valamiféle mágikus-dübörgő figyelmeztetés volna, mely a mun443
