Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 1-2. szám - TANULMÁNY - Lőrinczy Huba: Pszichologizmus és érzelmesség. (Egy tétova kísérlet regénydokumentuma - Török Gyula: Íkrek)
A szerelmi trió tagjaihoz képest mindenki más a perifériára szorul. A többség jóformán karikatúrává egyszerűsödik (kivált a szobrász), s az egy-két érdemlegesebb figura (Piriké, Páfrány Elza) arcéle sem rajzolódik ki elég markánsan. Érdekes lehetne a külsejében Törökre emlékeztető sikeres-cinikus író, Báróczi, ámde rezonőri feladatokon túl alig jut neki valami. A kisregény külső és belső arányait gáncs nemigen érheti; tán a lezárást érezhetjük kissé elnagyoltnak. Biztonságos, rutinos a cselekményvezetés, az előrejelzések és a visszapillantások ügyesen simulnak az események közé, s az utolsó fejezetben — az érzelmességet aláfestvén — fölszaporodnak a jelképes vezérmotívumok. Kifogásolhatjuk, hogy aránylag kevés a belső monológ, holott a témához ugyancsak illenék. A 8. fejezet szerves voltához is férhetne némi kétség: sejthető, hogy teljesen reménytelen az ikrek lázas kutatása a boglyába esett tű után, így ez a kapitulum inkább csak késleltető funkcióval bír, illetve arra jó, hogy az Itáliáért rajongó, műkritikus Török Gyula átvehesse hőseitől a szót, és rövid kultúrhistóriai útikalauzzal szolgáljon. Vargha Kálmán úgy vélekedett, hogy írónk esetleg egy korai kísérletét küldte el az Érdekes Újság pályázatára. Elképzelését élénken cáfolja a mű éretten szecessziós jellege és színes, dekoratív nyelvi stílusa. Igaza van Harsányi Zsoltnak: „írásművészet dolgában ez a regény a legkülönb. A hajdan vért verejtékező munkás most könnyed művésze lett a szónak ...” Mennyivel szikárabb, darabosabb volt például A porban előadásmódja, s mennyivel pompázatosabb itt a szecesszió! Az Egonban semmi nem idézte az art nouveau-t, hogy az Ikrek annál töményebben tartalmazhassa. Feltűnnek újra a jellegzetesen szecessziós életérzések (főként a Szerelem, s alárendeltjeként a Magány és a Halál), a mesei stilizálás, s egy századfordulós sajátosság kései utórezgése: a múlt, az ősmagyarság, a pogány idők nosztalgiái. A Mar- git-birtok idillje, természetközelsége, a társaság naiv és gyerekes játékai a kivonulás, a megfrissülés vágyairól tanúskodnak. Igen szépek és festőiek a regény természeti képei (a táj itt is lelkiállapot!), telt zengéssel szól bennük Török gyönyörködő vagy melankolikus lírája. Ragyognak a színek, illatok lengenek, az élet, az érzékelés szépségei nemegyszer beterítik a cselekményt. Olykor már a dekoratőri hajlamok túl- buzgásának is szemtanúi lehetünk. A kép festőisége öncélúvá válik, s elfedi, közömbösíti a nála fontosabb epikai mozzanatot, például Komoróczy Pál temetését. Ámde ritka a látványnak ez a hipertrófiája. írónk a díszítés, az árnyalás művészének bizonyul a stílusban is. Felötlő ornamentikájú ez a kifejezésmód, képekben, metaforákban, szinesztéziákban dúslakodik. A szőkeség „harsog”, a szavak „bársonyos szirmokként” hullanak, az ablakon át „belendül egy édesen nyiladozó dal”, „föl-föl csillan” egy hang „régi fénye, sima ragyogása”, „A fekete vizen fehértestű hajók úsztak sóhajtó suhanással, és millió hullámhalacska táncolt utánuk”, Pál szenvedéseiből pedig „felszökkent egy sugár, mint valami hűvösen hosszúszárú virág” —sokáig folytathatnék. A nyelvi finomság maradandó értéke Török utolsó regényének. ELEMZÉSÜNK AZ ALABm IRODALMAT HASZNOSÍTOTTA: A magyar irodalom története 1905-töl 1919- ig. Bp. 1965. Bodnár György: Kaffka Margit és a lélektani regény = Irodalomtörténeti Közlemények, 1962 3. Bori Imre: Török Gyula. = Híd 1975/10. Domokos Mátyás: A halhatatlanság purga- tóriumában. Előszó az Ikrekhez. Bp. 1957. I. Galsai Pongrác: Társtalanok. Pécs 1957. Gellért Oszkár: Török Gyula. = Nyugat 1918. I. Edmond de Goncourt: A Zemganno testvérek (fordította Jékely Zoltán). Bp. 1969. Harsányi Zsolt: Török Gyula. Bevezető tanulmány A porban c. regényhez. Bp. é. n. (1943). Komlós Aladár: A magyar art nouveau vagy a nemzeti és európai elv összeolvadása. = Vereckétől Dévényig. Bp. 1972. Kortsák Jenő: Török Gyula. = Nyugat 1918. II. Kosztolányi Dezső előszava az Éjfél c. antológiában. Gyoma, 1917. Krúdy Gyula: Szakállas Török. = Krúdy: írói arcképek. Bp. 1957. II. Kun András: A természetélmény szecessziós változatai. = Studia Litteraria. Tomus XII. Debrecen 1974. Márai Sándor: Török Gyula poszthumus könyve. = Nyugat 1919. II. Pók Lajos: A szecesszió. Bp. 1972. Pomogáts Béla: Kuncz Aladár. Bp. 1968. Pór Péter: Konzervatív reformtörekvések a századforduló irodalmában. Bp. 1971. 94
