Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 10. szám - Pete György: Környezetvédelem Magyarországon - Beszélgetés dr. Gonda György államtitkárral Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökével
Környezetvédelem Magyarországon BESZÉLGETÉS DR. GONDA GYÖRGY ÁLLAMTITKÁRRAL AZ ORSZÁGOS KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDELMI HIVATAL ELNÖKÉVEL Ha valaki kézbe veszi a Magyar Értelmező Kézi Szótár 1972-es kiadását, akkor talán meglepetéssel tapasztalja, hogy a környezetvédelem nem szerepel a szavak, illetőleg a fogalmak között. Ez nem feltétlenül a szerkesztés hibája. A környezetvédelem, mint fogalom, mai tartalmával meglehetősen új. Nemzetközi méretekben is csak 20—25 éve figyeltek fel azokra a lényeges változásokra, amelyek különböző hatások következtében az emberi környezetben bekövetkeztek. Felgyorsult az ipari fejlődés, új iparágak jöttek létre, alapvető változások történtek a mezőgazdaságban (gépesítés, ke- mizálás). A közlekedésben új megoldásokat teremtették i(a motorizáció ennek legfontosabb jelzője). Megváltozott a városiasodás üteme. Mindezek az alapjában kedvező változások, külön-külön és együttesen zavarokat is okoztak és okoznak, mert az elviselhető mértéken túl szennyezik a levegőt, a vizeket, a termőtalajt, pusztítják a természetet, az emberi környezet nélkülözhetetlen feltételeit. Az utóbbi években ezek a folyamatok nálunk is végbementek és helyileg márnmór kritikus állapotok jöttek létre. Budapest levegőjét a közlekedési csúcsforgalom időszakában szinte elviselhetetlenné változtatja a gépkocsiforgalom. Vácott a cementgyár elárasztja a város légterét gáznemű és szilárd szennyező anyagokkal. A Balaton mindannyiunk aggasztó gondja. Nemzeti kincsünk az utóbbi években olyan terhelést kapott, amely a tó biológiai egyensúlyának megváltozásához vezet. A sajtó, a rádió, a televízió szinte naponta közli a friss híreket, tényeket nemzetközi és hazai területekről egyaránt. Megváltozott tehát az a régi állapot, amikor a tiszta víz, vagy a jó levegő gondok^ bajok, veszélyek nélkül rendelkezésünkre állt. A természeti, ezen belül emberi környezet veszélyeztetettségének mértékéről két jellegzetesen végletes, a problémát túl, ill. alábecsülő megítélés alakult ki. Mi a valóság? Mennyire jogosult az a félelem, mely szerint bizonyos ökológiailag káros folyamatok rövidesen visszafordíthatatlanná válhatnak Földünkön? Valóban a helyzet megítélését illetően kétféle véglettel lehet találkozni. Az egyik a kilátástalanság pesszimista felfogását hangsúlyozza, a megoldást reménytelennek tartja. A másik kimondva, vagy ki nem mondva arra számít, hogy mivel az emberiség eddig is mindig megoldotta azokat a feladatokat, amelyeket a fejlődés, a változások, az új jelenségek elé állítottak, így lesz most is, így lesz a környezetünket pusztító veszélyek elhárításával is. Nem kell tehát nyugtalankodni, a dolgok rendeződnek. Egyik álláspontot sem lehet elfogadni. A tudomány, a technika mai színvonala és belátható fejlődése lehetővé teszi, hogy ne a pesszimistáknak legyen igaza. Igaz, ez csak a megoldás anyagi-technikai oldala. A társadalom magatartása, a szubjektív feltételek legalább ennyire fontosak. Ne feledjük el, hogy végső fokon valóban az egész emberiség létét fenyegető veszélyről van szó, a környezetvédelem az emberiség sorsát érintő globális problémák közé tartozik. Ilyen értelemben csak a nukleáris háború veszélyével mérhető össze. Reális módon kell megítélni a helyzetet. A pesszimizmus érzete, ha néha jogosnak tűnik is, nem elfogadható. Ugyanakkor az sem, hogy majd az általános fejlődés önmagától meghozza a megoldást. Köztudott, hogy az egyes problémák (víz-levegőszennyezés, talajerózió, stb.) összefüggenek egymással. Mai tudásunk szerint a környezeti ártalmak közül melyik a földi életet, létünket legátfogóbban fenyegető folyamat? 807
