Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 9. szám - SZEMLE - Szentmihályi Szabó Péter: Mai magyar rivaldák

és elemzést kívánna. Vargáék elsüllyedt paraszti-ifélparaszti világa és drámája ugyan ma sem ismeretlen, de a feldolgozás módja, terjengős és lényegtelen dialógusai inkább a Németh-oeuvre egészében kívánnak magyarázatot, színre hozatala inkább adósság-törlesztés, mint a mai magyar dráma valóságos megújítása. A negyvenes években keletkezett Németh-dráma gyengéi és buktatói inkább tanulságul szolgálhatnak azoknak a mai szerzőknek, akik jóval kisebb íráskészséggel és felkészültséggel próbálnak paraszti témához nyúlni úgy, hogy abból mindenki számára élvezhetetlen értelmiségi nyavalygás válik, szinte bizonyossá téve a színházi bukást, ha ez egyáltalán lehetséges ma Magyarországon.

Sütő András Káin és Ábelje (dráma három jajkiáltásban) az egyik legérdekesebb vállalkozás a kötetben, mert a biblikus témát parafrazáló szimbolista dráma ízes magyar nyelven, a népszínművek módszereivel valósul meg, ide-oda billegve parabolikus absztrakció és vaskos konkrétum között. Sok hasonlósága van Illyés darabjához, problémáit illetően is, de ez mégis jól átgondolt, telivér dráma, még akkor is, ha naivitásában sok fűzi a régi iskoladrámákhoz éppúgy, mint a századelő színpadképtelen szimbolista darabjaihoz. Sütő András bibliai világa, a zsarnoki Úristennel, a pálinkától félhülye Ádámmal, a lelkiismeretfurdalástól gyötört Évával, a meghunyászkodó Ábellal és a gőgös, lázadó Káinnal közhely, de magyar nyelven a sokszázados közhely első, és nem is közhelyes megfogalmazása, amelyet eredetivé avat nyelvén és gondolatain kívül Arabellának, a démon-nőnek a színre léptetése, aki mintegy Isten eszközeként végképp egymás ellen fordítja az első testvérpárt. A népi hangvétel azonban amennyire eredetivé teszi, annyira el is laposítja ezt a drámát, amelynek éppen a költőiségtől kellene leginkább irtóznia ahhoz, hogy vállalhassa önmaga gondolati terhét.

Szabó Magda Régimódi történet című drámájával megérdemelt sikert aratott, ez a jól megírt századvégi történet ugyan epikus erényeivel tüntet inkább, de a mai olvasó és néző már drámában is igazán hálás tud lenni magáért a sztoriért, és eszében sincs, hogy katartikus élményt várjon egy színpadra álmodott családregénytől, afféle magyar Onedin (vagy Szabó) családtól. Rengeteg szereplője és helyszíne, s az 1878 és 1904 között eltelt negyedszázad elegendő biztosítékul szolgál arra nézve, hogy ne nagyon firtassuk, pontosan kiről és miről szól a mese, elvégre negyedszázad alatt bármelyik valamirevaló családban történik éppen elég haláleset, házasság, ballépés, ami már önmagában dráma, s Szabó Magda önéletrajzi ihjetésű családi eposzának még a manapság elindult nosztalgiahullám is kedvez, szeretünk ráismerni... no nem magunkra, de apáinkra és nagyapáinkra, és sajnálkozni vagy irigykedni sorsuk felett. Az eddigiekből kitűnik, hogy nem tartom kiemelkedő darabnak Szabó Magda művét, de feltétlenül jól megírt darabnak, amely azt a bizonyos régi „általános emberit” ízléssel és bőséggel táplálja a mai olvasónakdiaUgatónak-nézőnek, akinek számára e rohanó világban még a Szabó család is stabilitást, vagyis biztonságot, kapcsolódást és kikapcsolódást, (anti)kulturális támaszpontot jelent.

A Fiatalok rivaldája olyan válogatás, hogy szinte egyetlen szerzőtől is származhatna, az erősebb és gyengébb darabok szinte kiegészítik egymást, és ha mindez egyetlen szerző műve lenne, bizonyára felsőfokú jelzőkkel szólnék a teljesítményről. Így, nemzedéki bemutatkozásként talán csalódást keltő ez a rivalda, még akkor is, ha mindegyik darab megüti a közölhetőség és előadhatóság mértékét, sőt egészében alul sem marad a „felnőtt” rivaldával szemben. Bereményi Géza Légköbmétere talán a legjobb, Simonffy András A Japán Szolonja mellett, az egyik mai tárgyú, a másik történelmi dráma, de mindkettő jól átgondolt és korrekt szerkezetű és mondandójú.

A Légköbméter a mai magyar lakásproblémát emeli kafkai szintű ironikus parabolává, a kölcsönös függésből kialakuló elaljasodást olyan méretűvé fokozza, hogy a fiatalok szerelme (a Katona és Erika) ebben a közegben abszurddá, minden párbeszéd önmaga ellenpontjává és cinikus lábjegyzetévé válik. A darab legfőbb gyengéje, hogy a Katona félig naiv, félig ravasz mesterkedéseivel csupán rezonőr-szerepet kap, pedig főszerep illetné meg a dramaturgia szabályai szerint. Bereményi ott téved, ahol nem egy bűnügyi film: logikai játékká változtatja azt a drámát, amelyhez hozzátartozik az áldozattal való teljes azonosulás is. A Katona itt afféle Everyman: minden792