Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - TANULMÁNY - Kunszabó Ferenc: A megújulás pillanatai
tudja megváltoztatni. Ám a folyamat még mindig nem mentes az álszerénységtől, a színpadias pózoktól: 1821. november 8: „A császárnál voltam. Türelemre intett, amikor azit mondtam, hogy kilenc esztendeje vagyok századparancsnok és végre őrnagy akarok lenni. Felháborodtam. A kihallgatás alkalmával újra tapasztaltam magamon, hogy megmagyarázhatatlan zavaromban oly lassan gondolkodom és oly helytelenül beszélek, hogy szükségképp nagyon középszerű vagy egyszerűen kelekótya embernek mutatkozom. Most egy mukkal sem tudok többet, mint egy héttel korábban. Gsak annyi bizonyos, hogy eltökéltem: soha kapitányként az ezredhez be nem vonulok, szabadságon leszek vagy kvietálok.” — Az idézet önmagáért beszél. Megjegyzést csak annyit, hogy „természetesen” bevonult ezredéhez mint kapitány, többször is, és csak évek múlva szerelt le. Következetesség, következetesség! — írja le, ezekben az években gyakrabban, mint annakelőtte. De miért nem sikerül? Nézzünk további jegyzeteket: 1822. január 2: „Az újesztendő alkalmával sehova sem küldtem üdvözletét. De vájjon senki sem haragudott meg? — Miért nem küldtem, nem tudom: van valatni elvabultság és különcködés a véremben, mely örökké az ellenkezőjére késztet annak, amit mások csinálnak.” Április: Londonba érve „viszontláttam egy csomó régi ismerőst: jól és barátságosan fogadtak. Bensőmön észrevettem, hogy mégis az ambíció a legszembetűnőbb gyengeségem”. 1823. december: „Reggel anyámhoz. Mint valami gyilkost, úgy szidott (amiért nem jelent meg egy kötelező társasági aktuson — a szerző). Én felhevülök, ő egészen gyermekes: A forma győz a lényegen!!! — Szomorú igazság.” „Mindenkinél el fogom rontani a dolgom. Szüntelenül az öngyilkosságra gondolok. Zichy Ferry azt írja, kvietáljak, mert még szerepet fogok játszani Európában. — Én, a szegény, megsavanyodott ember! Ezen nevetnem kell! — Milyen ostobán viselkedem! Méltóság, következetesség, nyugalom: sehogyan sem megy. Akkor legalább: melankólia, szelídség, komolyság, következetesség. De csinálhatok amit akarok: sohasem lesz igazam. Hol van Epiktétosz? Hol Marcus Aurélius? Mindenre alkalmatlan vagyok!” Holott erről szó sincs. Már tudniillik arról, hogy ő mindenre alkalmatlan lenne S ezt tudja ő is, jól. Csak éppen mélyen aláértékeli magát, hogy ennek segítségével emelkedhessen, legalább önmaga és a Naplója előtt. Játszik? Igen. Véres-halálos-ko- moly torna ez, olyan, amihez majd csak a másik nagy öntépő zseni, Ady Endre ért újra kiválóan — de játék. Olyasmi, mint mikor a tőzsdén az összes részvény piacra dobásával próbálják megállítani az árfolyam zuhanását. A konszernek így többnyire kikerülnek a csődből; Ady Endre lírikus volt — Széchenyi azonban másnak készül. Ö sokféleképpen kikerülhet, csak éppen így nem. De hogyan? Tovább kell hatolni az önismeretben. Ám egyelőre azzal sincs tisztában (vagy már igen, csak nem akarja tudomásul venni), hogy voltaképpen mire is értékeli őt a bécsi felső ezer, és miért? 1824. január: „Tegnap Trauttmannsdorffnál ebédeltem. E. mellett ültem. Lány- korában nem kedvelt. Most jó véleménnyel van rólam. Alkalmasint így járok majd Henriette-tel is.” Egészen valószínűleg így járna, ha közben bele nem szeretne a sokgyermekes Zichynébe. Ügyhogy ez a következtetés rendben is lenne, a baj ott kezdődik, hogy a fenti, sokadik eset után sem veszi észre: a bécsi legfelső társaság hölgytagjai kiváló szeretőnek tartják őt, de nagyon rossz partinak. Liechtenstein hercegné nem sokkal később meg is mondja neki, hogy ne számítson Henriette kezére. Az okot másik lányának férje, Eszterházi Vince herceg kotyogja ki ifjú barátjának: „Éra: Anyósod kedvel engem? Ö: Azt hiszem, nem nagyon. Nemrég azt mondta nekem: Stepherl nem természetes — egyáltalán, az egész Széchenyi-család: ők mind ilyenek.” S ezzel Vince herceg a legfelső bécsi társaság általános ítéletét fecsegi ki. Mert az udvarban régi vélemény, hogy minden Széchényinek van valami stichje. Ám most jól figyelmezzünk: nem azért, mert magyarok! Hiszen a Széchényiek azon kevés főúri család közé tartoznak, akik sohasem rebellisek. Nincs egyetlen 772
