Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - Holdosi József: Eltemetlek hegedű, fekete hajú éjszakában (regényrészlet)
— A tanítótól kapta, az szoktatta rá az olvasásra, és a bolond apánk is azt akarta, hogy ő átvegye a banda vezetését. Elégetem ezeket a szarokat, egy néma bolondnak úgy sincs szüksége rá. — Gut, gut — helyeselt Liza, s gyufával tért vissza a lakásból. Kiszórták még a ládából a bent maradt könyveket, halamba rakták őket. Rickó a petróleum lámpát is kihozta, lecsavarta a cilinderét, és végigborította petróleummal a könyveket. Szikra pattant. — Melegedj mellettük — hagytak ott. „Így, így jó, jó, kell, kell, mese nincs, ennyi az egész, petróleum, gyufa. Csak gyorsan égjenek el, könnyű legyen a haláluk. Hallgatózz befelé! A szív még bírja, csattog, dobog, élni akar, mint minden, a meztelen csiga, a hangya, a virág, a mélázó ökör, a barnapettyes lepkék, talán a tűzbenéző ember is kibírja, talán. A képek megmaradtak, ők vigasztalnak, mint meztelen csigát a ház utáni vágy, hangyát a bolyba visszatérés, virágot a rászálló méh, a barnapettyes lepkét a táncoltató szél, a mélázó ökröt az istálló jó szaga.” Lehajoltam a petróleum lámpához, felszedtem a darabjait, és a konyha ajtójának ablaküvegén bevágtam hozzájuk. A csörömpölés nyugtatólag hatott rám. Elindultam a tanítóhoz. Feküdt. — Rakd meg a tüzet Lajos, aztán hozd ide a palatáblát és mesélj, kicsit lázas vagyok, de nem jelentős. Leírtam neki a mai napon történteket. Néztem rá várakozó szemmel. Köhögési roham vett rajta erőt. — Okosan tesznek tönkre, kitanulták ezt is az uraktól. Nem ütnek már agyon, nem akasztanak fel, de te fiatal vagy és erős. Meg kell próbálkoznod másutt, talán emberségesebb világra találsz, habár ki tudja fbiztosan ... „Épp ez a bajom tanító. — Hogy fiatal vagyok, talán hatvan—hetven évig is elélhetek, de így nem tudok tovább élni, megölöm magam." — Nézz körül az utcában, az én vezényletemmel hoztuk létre, azt hittük, hogy emberségesebb világ következik, te néma lettél, de az ő szavaik iszonyta- tóbbak, sorsuk diktálja, a sok gyerek, a napi életbenmaradás minimális lehetősége, a gyerekkort nyihogó korán éréssé, a szerelmet baszássá, azzá Lajos, iszonyú a szó, a házasság, családi élet, gyerekcsinálássá megy tönkre. Munkáról, fantáziáról, közösségről, hogy beszélhetnénk, hisz magunknak is elég jut a tüdő kiköpéséből, a vérbajból, egészségesek mondják, hiszen télen is mezítláb járnak, természeti emberek, vinnyogják az urak, de figyeld csak meg, elég nekik a legkisebb betegség, a nélkülözéstől legyengült szervezetiben rákká, gyógyíthatatlan betegséggé nő, hát nézd meg őket, menj ki az utcára, aztán tépd meg magad, és átkozódj, 'hogy csak néma vagy, és nem süket, vaik, béna is, mert hallani fogod a jajszavakat, beteg, lottyadt mellüket nyomogatva káromolják az istent az asszonyok, hallanod kell a gyeréksírást, férfibőgést, érezned kell a bűzt, a bűzüket, mert emberek, látnod kell a gyereklányt, miként kurválkodik, a fiút, aki nézi a testvérét, ő szerezte neki a férfit, ha mindez nem elég, kopogj, be az utcában maradit cselédlányokhoz, fehér patikus edénybe köpködik az évek során mellükre rakódott slámot, ezek után beszéljünk arról, hogy néma vagy, és meg akarod ölni magad. 756
