Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - TANULMÁNY - Bécsy Tamás: Kocsis István drámáinak természetéről
tanulmány BÉCSY TAMÁS Kocsis István drámáinak természetéről Kocsis István Drámák című, új kötete a Dacia Könyvkiadónál jelent meg. Az öt dráma közül három új változat. Ez a tény mutatja, hogy Kocsis István a „tudatosan írni” benső parancsát követi, s a drámaelmélettel foglalkozók emiatt fordulhatnak hozzá tanulságért. Ez a tudományág mindig az új és új művek elemzéséből tud a maga számára tapasztalatokat szerezni a régi törvényszerűségek megerősítéséhez, azok módosításához vagy az új általánosításokhoz. Az, hogy „újra és újra egyre szigorúbb, egyre kíméletlenebb szemmel”1 olvassa és írja át régebbi drámáit, nyilván azokra a törvényszerűségekre is vonatkozik, amelyekkel a mondanivaló, a világkép pontos rögzítése és érvényre juttatása valósulhat meg, s amelyek a drámaelmélet tárgyterületének fontos részét alkotják. Ismeretes, hogy az irodalomelmélet művelői közül többen (pl. Th. C. Pollock és B. Gray) kétségbevonják, hogy egyazon „tudásban”, másként: koordinátarendszerben, egyszerre lehessen meghatározni a műalkotások természetét és értékét, vagy akár csak egyetlen egyét. Csak jelzi a kérdés komplex voltát: ha az irodalmat természete szerint vizsgáljuk, éppúgy beletartoznak Agatha Christi és Szabolcska Mihály munkái, mint Thomas Manné vagy Ady Endréé; míg ha az érték által konstdtuált irodalomfogalomról van szó, azonnal más lesz a tárgyiterület. Ez az alapkérdés azzal is ösz- szefüggésben van, hogy egy-egy műnek nemcsak objektív önértéke, de hatásértéke is van, amelyek nincsenek közvetlen kapcsolatban egymással, vagyis a magas önérték nem hoz létre szükségképpen és minden esetben magas hatásértéket. Amikor a műalkotások természetéről beszélünk, azokról a törvényszerűségekről igyekszünk szót ejteni, amelyek a műalkotások csoportjait konstruálják. A műnem ontológiai elemzése kétséget kizáróan megmutatja, hogy pl. a dráma műnemét létrehozó törvényszerűségek nem pusztán csoportot alakítanak ki az irodalomnak nevezett képződményen belül, hanem az adott csoportnak, a drámák csoportjának a létét adják meg; vagyis a csoportot a különböző egyedi művekben meglevő közös léttörvények alapján minősítjük csoportnak. A léttörvényekkel pedig minden esetben szoros összefüggésben van a „természet”; s ha az irodalmon belül csoportot alakítanak ki a különböző léttörvények, akkor a csoportoknak — líra, dráma, epika —, illetve a csoportokat alkotó egyedeknek a különböző természetéről is beszélhetünk. Ugyanakkor a Lukács György által kidolgozott új ontológiának szerves része, hogy a különböző léttörvények nem jelentenek egyben és azonnal értéket is. A lét síkjainak hierarchiája csak idealista ontológiában képzelhető el.2 A léttörvények persze hozzájárulhatnak az értékhez. A dialektikus logikában használatos az a terminus, hogy valami teljesen megfelel saját fogalmának, csak részben 757