Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - Holdosi József: Eltemetlek hegedű, fekete hajú éjszakában (regényrészlet)
„Mikor fordultak meg a szobrok, hisz az ajtó felé néztek még este. Mit akartok, mit akartok tőlem?” „Csak közelebb ne jöjjetek. Megegyezünk, jó” Rickó jött ki fütyürészve, kaparászott a vizespadon, majd előhúzta a lavórt, és belehugyozott. Gyorsan visszabújtam a nagykabát alá, vacogva néztem. — Még fönt vagy Lujcsi? — kérdezte — szeretnél te is egy kis jó meleg mindzsót? Nevetve ment vissza. Reggel korán ragacsosan, hidegleléssel ébredtem. Begyújtottam a tűzhelybe, vizet melegítettem. „Elfelejteni ezt az éiszakát! — mostam le magam tetőtől talpig. Elmegyek innen, akárhova is, mert itc megdöglök. De hova? A tanító sem tudja már, amikor tudtam beszélni, a munkások közé küldött, ha most mennék, köztük is néma lennék. A család, a szerelem Mariskával oda. Mit tegyek? Ezt nem bírom tovább!” Liza és Rickó kézenfogva jöttek ki a szobából. — Lujcsi, Liza meg akarja nézni az egész házat, a kertet, a padlást. A könyvek, a könyvekről elfelejtkeztem. Remélem azt nem akarja megnézni, az az enyém, a tanítótól kaptam, nekem van jogom hozzá. Miért is nem gondoltam korábban erre, valahova el kellett volna dugnom. Amíg ezek esznek, én fölmegyek, lehozom a ládát és visszaviszem a tanítóihoz. A padlásf élj árat az udvar felől van, talán nem vesznek észre. Néhány fokos csak a létra, pár lépés a láda, elindultam vele lefelé. Azok ketten kiléptek az ajtón. Rickó fölfelé mutogatott: — Ott a padlásf el járat, gyere megmutatom.. Csak vigyázz a létrán, majd segítek. Döntök. Ezek mindenképpen felfedeznek, ha visszamegyek a padlásra. Talán el tudok surranni mellettük. Utolsó lépcsőfok, leugrok, futok a ládával. — Hova futsz Lujcsi? — kérdezi Rickó. Előre mutatok. — Szép, snájdig láda van keze — lép felém Liza. Felborítom, feltaszítom, ha nem lép félre. Rickó elkancsal, a láda elrepül, a könyvek szétszóródnak. — Bücher, Bücher — guggol melléjük Liza. Kikapom a kezéből, s ráhasalok a könyvhalomra. „Nem adom, nem engedem, a ti kezetek beszennyezi őket! Rickó belém kapaszkodik: — A könyveid, amikre olyan büszke voltál, amikből a kivagyiságot, a szarrá lett büszkeséget tanultad. Segíts Liza! Már ketten kapaszkodnak belém, a könyvek kicsúsznak az ujjaim közül, a fényképek széthullnak. Liza lehajol értük, a lába közvetlenül a szám vonalánál, beleharapok, feljajdul, kiesik a kezéből, felugrok, s az ingem alá gyűröm őket. Rickó elkapja hátulról a nyakamat, nem bírok mozdulni, fuldoklók. — Megdöglesz, te néma bolond, belédfojt'om az életet, ha megmozdulsz! Liza nézegeti a könyveiket. — Russzise bolsevik könyv, bajt hoz. 755
