Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - Holdosi József: Eltemetlek hegedű, fekete hajú éjszakában (regényrészlet)
HOLDOSI JÓZSEF Eltemetlek hegedű, fekete hajú éjszakában* — A gróf fizette a kórházi költségeket — mondta a mama hazajövetelem után. — Köszönettel tartozunk érte. Istenem, de drágán fizettél az esztelenségedért. Riekó bátyád mondta, hogy Mariska miiatt akartad megölni magad, nem érdé melite meg az a lány, meg seim kérdezte még, (hogy élsz-e, halsz-e. Még szerencse, hogy ott volt a bátyád, különben darabjaidra szakított volna a szekér. Ö vezeti most a bandát, azt mondta, hogy majd eltart téged is, csak az itthoni munkát lássad el, ha teljesen felgyógyulsz, hogy ne kelljen azzal is törődnie, elég lesz megkeresnie a megélhetésre elegendőt. Fát vágj, vizet hordj, tüzet kell megrakni, ilyen apró kis munkákat, igazán nem kíván sokat. Nem tudtam megmozdulni, a fájdalom és az undor az ágyhoz láncolt, az arcomon seb égett, a mellemen forradást tapogattam végig. Levest hoz be a mama. — Megetetlek — mondja, s a fejem alá nyúl az egyik kezével, a másikkal a lábaim alá, s az ölébe tesz. — Alig van benned negyven kiló, istenem, nem bírod el még a kanalat sem — s gyömöszölte a számba az ételt. — Eszik a kisfiú, finom levest. „Mi ez, a mama bolondult meg, vagy én bolondultam meg.” „Mama én tudok magam is enni” — kiáltanám, de csak hörgés tör fel a torkomból, és kiugrók az öléből. Tele a szám vérrel, a markomba köpöm ki, végigkenem az arcomon, mellemen, lábaimon, visszamegyek a mamához, magamra mutatok, s rája. Döbbenten ül az ágy szélén, egy hirtelen mozdulattal az ölébe ugrok, átfogom a nyakát, majd végigkenem rajta is a vért. Felsikolt észveszejtőén: — Jaaaj! Nem ... Segítség! Megszülettem 18 évesen, vérben, beszédre képtelenül, hirtelen élni akarással. Csikordul az ajtó, Rickó lép be, megdermed, aztán felkiált: — Lujcsi, mit csinálsz? „Éljen, megjött a keresztapám, van már nevem is.” — Mama, ez megbolondult! Mész vissza azonnal az ágyadba! Parancs az parancs, engedelmeskedni kell. Lázas napok jöttek, újra kellett tanulnom mindent, a nyomorékoknak újra fel kell fedezni az egészségeseknek természetes és adott világot, hogy meg ne bolonduljanak. Kezdje az ember önmagával. A test adott, a fejen haj van, a haj a fejbőrbe hajhagymákkal kapaszkodik meg, korpásodik, kihullik, mosni kell, a hajnak semmi szerepe nincs, hiúság kérdése csupán. A fej foglalja magában az agyat, gondolkodásra használjuk. A fejhez tartozik az arc is, szögletes, kerek, sunyi, ravasz, szép arc, női arc, férfi arc, a redők idősebb korban jelennek meg a homlokrészen főként, aki nagyon okos, annak sok van. A keskeny homlok összelapítja az arcot, bambává teszi. A magas tekintélyt ad. Az embernek két * Részlet a szerző Glóriás című regényéből. 749
