Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - Tandori Dezső: Seurat nagy sziklája, a Bec du Hoc (vers)
TANDORI DEZSŐ Seurat nagy sziklája, a Bee du Hoc A szelídnek látszó előtér, mely a kép al-sávját betölti, s mintha hullámozna, a gyömbérsárgás, zöldes, piros-fehéres, kékes-virágos, napsütéses dombtáj, és szinte egybeölti egy-egy színpontja ezt a száraz földet a víz-síkkal, akár az alsó bal sarokban, a fönti íven csakígy: az enyhe táj, azaz amit így már mégse képes látni a szem, felszökken és egy végleges, fél-kúp, félbetört, vér-, véralvadás-árnyszín, sötétes metszésű, ám íves' falán gaz s virág, fű s bokrok mind-előbbi színhalmazát tengerhez-éghez, ezek láthatárvonalához emelő sziklatömbbe tör ki. Csupa ormótlanság a kép; gyengédségeinkhez nem illő elemeké. A kiszögellő, hegy-forma sziklafok, a kétfelé osztott víz-sík, az égen távoli szigetként, egészen aránytalanul épp ezért, az alzat-szín, a mind-e-földi, mely más-kép-helye levegőt ér ott, ahhoz a madaras éghez emelve, s a fok, mintha támasz lenne, maga a tömbje, mégsem támaszkodik rá víz se, ég se, és ha megvan is a kellő érintkezése mind a kettővel, nem ott van, ahol e képen. A látószög önkényese enyhíteni nem is kívánta ezt a hatást. Az öt madár, a pár vitorlás, ahogy ide- -oda cikázik jobbra, fönt 724
