Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 8. szám - TANULMÁNY - Laczkó András: "Hangom oly messziről sajog..." (Fodor András arcképéhez)
Az emberség ocsúdik a dallamok tüzében és megtisztulva' ismer önmagára, mindent megért szívében és szenved mindenért, aki magát a zengő hangba tárja. (Vers a távoli baráthoz) Hogy a többször említett kompozíciós érzékenység hatott lírai eszközeire, azt leginkább a Hangverseny Párizsban és az Aréna mutatja. A leírás, mondhatni „költői riport” menetét időről időre megszakítja a meditáció, az ember, a világ sorsán érzett kétség és felelősség. A két- vagy többszólamúság elemeiből épültek művei. Pályájának újabb szakaszában, a görbült idő metszéspontján sajátos társításokat végez. Ügy például, hogy személyes emlékei mellé csatlakoztat ugyanabban az időben történt, de később, tanulás útján megszerzett ismereteket (1939. augusztus), illetve múltbéli és jelenlegi állapotokat vet össze (Azóta). Az utóbbi formában persze ott van az önigazolás lehetősége is, hogy a külön úton, a maga választotta partok közé vert hidak alatt mindig ott voltak az árulás aknái. De épp a rajongva szeretett és sokszor említett Bartók példája ösztönzi arra, hogy dolgozzon akkor is, amikor a tudat megálljt parancsolna, nem kell megriadni a nemlét falától sem (A győztes). A nagy zeneköltő művészete, egyénisége távlatot ad céljaihoz, hiszen most is és örökre győztes. De a lírai anyagból kiderül az is, hogy a költő, aki tud messzire nézni, távlatokra tekinteni, nem szívesen lép át a kisszerűnek ítélt dolgokon, a mindennapi apró csalattatásokon. Ennek egyik legfőbb okát az emberi kapcsolatok kézmeleg jellegének és tisztaságának elvesztése adja számára (Bírósági ügyek). Ha sérelmei, el- árultatásának érzései csak önmagukból újulnának meg, akkor a tágabb közösség számára érdektelen hibává merevednének. Fodornál nem erről van szó. Hazugnak érez- né az alap nélküli megbocsájtást (Levél). Ugyanakkor ismételten találkozott olyan emberekkel, akik egyéniségükkel a szépség, tisztaság hitét sugározzák. Ilyen volt a tanyasi citerás, Pribojszky Mátyás, akinek példája — mint írja — minden útjára elkíséri. Épp azért maradt meg vele a fehér tanyán hallott zene és látott kép, mert a húrok zsibongó idegeivel, a citeraszóval azt tanulta meg; nem ér véget a hűség, naponta újra kezdhető. Így kap magatartását, álláspontját erősítő visszajelzéseket (Ars vitae, Bűvölt bűvölő, Mentség). A verseken és köteteken átívelő hullámzás a költői szerkesztésmód egyik lényeges eleme. Miként komorabb és könnyedebb akkordok Bartók zenéjében, amiként söté- tebb és világosabb szín Egry József képein. A festő nevének említése nem véletlenül történt. Egyik vallomásában Fodor maga mondta el, hogy Takáts Gyula hogyan mutatta be Egrynek, akivel azután ugyancsak eltéphetetlen közösséget érzett. Első verseinek látását, képzeletét, arányérzékét, szóhasználatát a dunántúli dombok geometriája, a Balaton közelsége, színeinek plasztikussága, a természet és az évszakváltások nyugalma, ritmikái ja határozta meg (Balaton, Táj, Rét, Búcsú, Sárközi tavaszJ. Ebből következően értékelhette Egry piktúrájában a legmagasabbra a balatoni, víz környéki világ jellemző vonásainak feltárását. A vízrenéző — Egry József emlékére — című költeményében azt láttatja meg; a festő a víztől, a réttől, a hegyektől, a nádastól miként tudott úgy elvonatkoztatni, hogy képein érzékletessé tegye: valami lelkes lendület / feszeng a sok nehéz anyagban. Egry — kitűnően összegzi a vers — olyan világot térképezett le, amilyen a valóságban nincs, de mégis maradéktalanul emberi: az éles szürke szem / még vízre néz, még napba réved, / előtte újra tündököl a teljes égbolt tisztasága, / s kitárul földön és vizen / az ember elveszett világa. Érthető így, hogy amikor sok éves késéssel megjelent Egry József—Takáts Gyula: Vízitükör című (1955) közös kötete, akkor Fodor kritikájában hangsúlyozta, nem a tárgyakat, nem a felszín tetszetősségét szemlélték, hanem a jelenségek sokkal nehezebben megfogható belső értékét, a természetben megnyilatkozó emberit. A „belső értéket” őrzi, viszi a Balaton mellett (Hűség) és máshová vezető útjain. 688
