Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 8. szám - Oláh János: Kenyérpusztítók (játék)
NAGY: Minek tagadnám, úgyis kiderül. Itt van ez a bőrönd például; a bőröndöm, hiszen tudod. SÜKET: Mit akarsz vele? NAGY: Egyszerűen nem találom; pedig az előbb, mielőtt még bejöttél, már megvolt. SÜKET: És most nincs? NAGY: Nincs. SÜKET: Pedig én nem bántottam. NAGY: Nem? SÜKET: Bizony isten, hozzá se nyúltam. NAGY: Na, na! (Föláll a bőröndről.) Akkor mért szabadkozol ilyen hevesen? (Elindul Süket felé.) Add elő, vagy rossz vége lesz! (Süket menekül; körbe járnak, Nagy megbotlik a bőröndben.) Segítség! (Lehajol.) Mi volt ez? A bőröndöm. (Fölemeli.) Hú ha, nem is tudtam, hogy ez ilyen nehéz. (Süket az asztal mellett, Nagyot nézi.) KAPÁS (mezítláb, álmosan megjelenik a nyitott ajtóban, belép, becsukja maga után az ajtót. Nagy kezében a bőrönd, nem mozdul): Hol lehet? (A fal mellett halad, a kapcsolót keresi. Megáll, körülnéz.) A fene, már megint itt vagyok? (Elindul az ágy felé. Na<gy az útjába kerül, mind a ketten megpróbálnak kitérni, de egyiknek sem sikerül.) NAGY (hátrál, kezében a bőrönd): Ketten egy ellen, ez azért nem járja! KAPÁS: Nem tudjátok, hol a kapcsoló? NAGY: A kapcsoló? KAPÁS: Mért csinálsz úgy, mintha nem hallottad volna? NAGY: Nem csinálok. KAPÁS: Dehogynem. NAGY: Különben is. (Kísérletet tesz, hogy megálljon, de Kapás nem tágít.) KAPÁS: Fenyegetsz? NAGY: És ha igen? KAPÁS: Nem érdekel. Álmos vagyok. Szeretnék leoltani, nem érted? NAGY: De hiszen akkor sötét lesz. SÜKET: Sötét. (A szekrény felé indul, Kapás meg mintha még mindig a kapcsolót keresné. Összeütköznek.) Hülye. KAPÁS: Bocs. NAGY (nézi őket, bőrönddel-a. kezében a szekrény és az ajtó között a falhoz szorult): Mit akartok tőlem? KAPÁS: Tőled? NAGY: Tőlem hát. KAPÁS (legyint): Semmit. NAGY: Akkor meg mért csináltok úgy, mintha akarnátok valamit? KAPÁS: Ki csinál úgy? NAGY: Ti. KAPÁS: Én? NAGY (süket felé mutat): Meg ő is. (Kapás elfordul, ott akarja hagyni Nagyot.) Várj! KAPÁS (megtorpan): Mit akarsz? NAGY Te, nem találkoztunk mi már valahol? KAPÁS: Mi? NAGY: Igen, mi. (Megtántorodik, nekidől a falnak.) KAPÁS (odalép Nagyhoz, megfogja a könyökét; hirtelen részvéttel): Na, mi van veled? Rosszul vagy? NAGY: Majd elmúlik. KAPÁS (a bőröndre mutat): Talán, ha letennéd. NAGY (nézi a bőröndöt): El is felejtettem. (Átveszi a másik kezébe.) Hű, pedig milyen kutya nehéz! KAPÁS: Nem teszed le? NAGY (riadtan): Nem, azt nem. KAPÁS: Miért? NAGY: Hogyne, hogy megint eldugjátok, elég volt belőle egyszer; most is olyan nehezen találtam meg. KAPÁS: Tényleg? NAGY: Hát persze. (Sükethez.) Nem emlékszel ? SÜKET: Dehogynem. NAGY: Nekem pedig el kell mennem. (A bőröndöt mutatja.) És enélkül nem tudok. KAPÁS: Hova mész? (Az ajtó elé áll.) NAGY (leteszi a bőröndöt. Széles mozdulattal): Még nem mondtam volna? Hát az lehetetlen. KAPÁS: Nem mondtad. NAGY: Pontosan emlékszem rá, itt volt nálam a papír is; megmutattam. KAPÁS: Papír? Miféle papír? NAGY: Hát az, amelyik ... (Ellöki Kapást.) Egyszer már megmutattam; nézted volna meg akkor. KAPÁS: De én most akarom. NAGY: Most nincs nálam. KAPÁS (Sükethez): Hallod, nincs nála. NAGY (fölkapja a bőröndöt): Na, eressz! Most már tényleg megyek. (Lökdösődnek. Nagy elejti a bőröndöt. 630
