Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 8. szám - Oláh János: Kenyérpusztítók (játék)
az ágyat.) Ügy volt, hogy itt megpihenek egy kicsit: lebocsátott kar... (Meggörnyed.) ... fölhúzott térd. (Behajlítja a térdét.) Hát így valahogy. (Vissza a természetes testhelyzetbe. Elindul. Megbotlik a bőröndben.) Mi volt ez? (Arca elé kapja a kezét.) A szentségit, de megijedtem. (Leengedi a kezét.) Idegroncs. (Nevetni próbál.) Lehet, hogy csak >egy szék volt. (Elindul.) Vagy még az se. Igen, minden lehet. Mindenesetre jó volna valahogy kijutni innen; sietnem kéne. De hova, minek? Mindegy. Visszacsinálni már nem leíhet. (Megáll.) Vagy igen? Befogadna, ha akarnám, mégegyszer ez az ágy, ezek a falak? (Tesz egy-két bizonytalan lépést, aztán újra megáll.) Meg kéne próbálnom. De minek, ha egyszer... á, nem volt jó itt, még le is ütöttek. (A fejét tapogatja.) Itt a púp is. (Tovább tapogat, nem találja. Bizonytalanul.) Itt van valahol, csak nem találom. (Határozottan.) Itt kell lennie. (Leengedi a kezét.) Most is, még mielőtt megjönnek, föl kéne kapnod a fejed,, nehogy aztán későn legyen megint. (összerázkódik, és lassan, talán túlságosan is lassan ereszkedni kezd lefelé. Leül, Alatta a bőrönd. Megtapogatja. Örömmel.) A bőröndöm! (Föláll, újra előveszi a madzagot, átköti a bőröndöt, és visszaül rá.) SÜKET (megjelenik a nyitott ajtóban, de nem lép be rögtön; magában beszélget): — Parancsolj kérlek! — Csak utánad. — Nem értelek, honnan ez az udvariasság? Nem ilyen voltál te régen. — Hát nem. — Emlékszel? — Mire? — Belekaptál a levesbe is. — Nem, arra nem emlékszem, — Régen volt. — Akkor azért. — Biztosan. — Parancsolj kérlek! — Csak utánad. — Nem értelek, mitől lettél egyszerre ilyen udvarias. Nem ilyen voltál te régen. — Nem. — Beleköptél a levesbe is. — Soha. — (Botladozva előre megy, már bent van a szobában, amikor visszafordul.) — Na, mit lökdösöl?! — (Nagyhoz fordul, aki még mindig nem figyel rá.) Hát te? NAGY (összerezzen): Tessék? Ja, csak úgy visszajöttem, hogy is mondjam, hogy is, hát a bőröndömért. Nem láttad véletlenül? SÜKET: Nem. NAGY: Anélkül pedig nem tudok elmenni, abban van minden holmim. SÜKET: Gyere, megkeressük. NAGY: Hagyd, előjön az magától is. Nem igaz? SÜKET: De igaz. NAGY: Pihenjünk inkább egy kicsit. SÜKET: A, nem érek rá. Annyi dolgom van! NAGY: Sok? SÜKET: Az nem kifejezés. (Körbe mutat a szobában.) Kezdhetek újra mindent. NAGY: Egyedül? SÜKET. Egyedül. NAGY: Az előbb mintha nem egyedül lettél volna, mintha lett volna még valaki veled. SÜKET: Tévedsz, azt hiszem. NAGY: Na ne viccelj már, még beszélgettetek is; hallottam. SÜKET: Beszélgettünk ? NAGY: Igen. SÜKET: Kik? NAGY: Te, meg még valaki. SÜKET: Ki? NAGY: Valaki. Neked ezt jobban kell tudnod. SÜKET: Nem, az nem lehet. NAGY: Gondolkodj egy kicsit, erőltesd meg magadat, na! SÜKET: Hiába. NAGY: Nem megy? SÜKET: Nem. NAGY: Hagyjuk akkor, mindegy. SÜKET (örömmel): Kösz, ezt nem felejtem el. NAGY (valahova a távolba mutat): Hallod? SÜKET: Mit? NAGY: Valaki mintha kapirgálna. SÜKET: Hol? NAGY (a fejével előre biccent): Ott. SÜKET: Hol? NAGY: Ott valahol, nem hallod? SÜKET: Nem. NAGY: Pedig mintha megint. SÜKET: Nem hallom. NAGY: Most se? SÜKET: Nem. NAGY: Nem értem. SÜKET: Na, gondolom nem ez az első dolog. NAGY: Nem. SÜKET: Azért az szép tőled, hogy nem tagadod le. 629
