Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 8. szám - Oláh János: Kenyérpusztítók (játék)
SÜKET: Annyi pénzed van? KAPÁS (csodálkozik): Pénzem? SÜKET: Csak wem loptad? KAPÁS: Ugyan! SÜKET: Hanem! KAPÁS: Hát csak úgy elhoztam; any- nyi volít ott, mint a szemét, nem kellett már senkinek se. (Megint Süket (elé tolja a zacskót.) Egyél, na! (Süket visszatolja. Kapás újra vissza Süket elé.) Itthagyom; ha majd megéhezel, csak vegyél. SÜKET: Jó. (Készül lemászni az asztal alá.) KAPÁS: Mit csinálsz? SÜKET (megtorpan. Riadtan): Tessék? KAPÁS: Azt kérdeztem, mit csinálsz. SÜKET (elfordul): Semmit. (Köhécsel.) Csak be akartam nézni egy kicsit. KAPÁS: Hova? SÜKET: Ide ni. (Mutatja, hogy az asztal alá.) KAPÁS (meglepetten): Ide? SÜKET: Ide. KAPÁS: Minek? SÜKET (félúton megáll, fölegyenesedik): Nem, hát így nem lehet. (A nadrágját porolja.) KAPÁS: Zavarlak? SÜKET: Igen. KAPÁS: Bocsáss meg, nem akartam. SÜKET (hátrál egy lépést, hunyorít, hogy jobban lássa, mire jutott): Ehh! (Legyint.) Mindegy. KAPÁS: Keresel valamit? SÜKET: Ugyan. (Leül a székre.) Talán, ha pihennék egy kicsit, utána jobban menne. KAPÁS: Biztos. SÜKET (örömmel): Gondolod? (Magának.) Jó volna. (Rövid szünet, aztán föláll; reccsen a szék, ahogy kirúgja maga alól.) Huhh! (Megrázza magát.) Na, gyerünk! KAPÁS: Jobb? SÜKET (legyint): Hagyjuk! KAPÁS: S ha megpróbálnád még egy kicsit? SÜKET: Á. (Rátámaszkodik az asztalra, lehajtja a fejét.) KAPÁS: Segítsek? SÜKET: Kösz, de jobb, ha magam próbálom. (A bőröndöt nézi a szoba közepén; odamegy, a lábával összekotorja a szétrakott tárgyakat; lehajol, belerakja őket a bőröndbe, a bőröndöt becsukja. Fölegyenesedik.) Ez is itthagyja csak így összevissza. (Lábbal az ágy felé próbálja tolni a bőröndöt; nehezen megy, belerúg egyet, aztán otthagyja félúton. Visszafordul.) KAPÁS (a bőröndre mutat): Elrakjam? SÜKET: Ne. KAPÁS. Miért? SÜKET: Keresni íogja. (Magyarázatul.) Hátha visszajön. KAPÁS: Visszajön? SÜKET: Biztos. KAPÁS: Mondta? SÜKET: Nem, dehogy, csak úgy gondolom. KAPÁS; Az is lehet, hogy nem jön vissza? SÜKET: Lehet. KAPÁS (fölemeli a bőröndöt): Hű az istenit! SÜKET: Nehéz? KAPÁS (visszateszi): Elég nehéz. SÜKET (rövid szünet után): Hallod? KAPÁS: Mit? SÜKET: Valami nyikorog. KAPÁS: Nem. SÜKET: Pedig tényleg. KAPÁS: Lehet. SÜKET: Ez ő. KAPÁS: Képzelődsz. SÜKET (kopognak): Tessék! KAPÁS (újra kopognak): Nem megmondtam? SÜKET: Mit? KAPÁS: Hát hogy nem ő. SÜKET: Miből gondolod? KAPÁS: Hát hogy kopog. Nem szokott kopogni. (Újra kopognak.) Nyisd már ki! SÜKET: Mért pont én? KAPÁS: Hát ki? SÜKET: Majd kinyitja, aki be akar jönni. (Az ajtó lassan kinyílik, aztán visszahúzódik.) Szabad! (Az ajtó újra kinyílik. Nagy az.) NAGY (beljebb jön a szobába): Na végre! Majdnem eltévedtem. Ezek a folyósok, meg ezek az ajtók! És mindegyik mögött lakik valaki! Hát nem furcsa? SÜKET: Mégiscsak ő az. NAGY: Hát még ha nem tudja az ember, kik azok. És nem tudja. Honnan az istenből is tudná? KAPÁS: Talán jobb így. NAGY: Mi? 626
