Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 8. szám - Oláh János: Kenyérpusztítók (játék)
KAPÁS: Hált hogy nem tudja. NAGY; Ezt komolyan mondod? (Hogy Kapás nem válaszol, Nagy szembefordul vele.) Ó, hiszen mi már ismerjük egymást. KAPÁS? Mi? NAGY: Hát persze; egészen biztos, csak azt nem tudom pontosan, honnan. Te nem tudod véletlenül? KAP AS: Nem. NAGY: Sajnálom; pedig jó lett volna, most nem kéne annyit tömi a fejem. KAPÁS: Így se kell. NAGY: De, de, engem érdekel a dolog, nem is hiszed, mennyire érdekel. Téged nem? KAPÁS: Nem. NAGY: Szóval nem. (Sükethez.) És te, te sem tudod? (Süket az asztalnál áll, nem felel, mintha meg se hallotta volna Nagyot.) Jótól kérdezem én is. (Sükethez és Kapáshoz egyszerre.) De- hát akkor mi érdekel titeket, ha ez se? (Sokáig idegesen kutat a zsebében.) Nehogy azt higgyétek, hogy nekem nincs meg a magam baja. (Elővesz egy madzagot; körülnéz.) Dehát hol van? (Megint Sükethez és Kapáshoz egyszerre.) Nem láttátok a bőröndömet? KAPÁS: Nem. NAGY: Pedig itt kell valahol lennie. (Gyanakvóan néz körül.) Talán az ágy alatt. KAPÁS: Mit akarsz vele már megint? NAGY: Elmegyek. KAPÁS (hitetlenkedve): El? NAGY; Igen, el. (Papírt vesz elő a zsebéből, bontogatja az apró galacsint; kisimítja, úgy nyújtja Kapásnak.) Itt a papír. KAPÁS: Papír? NAGY (Kapás orra alá tolja): Nézd meg! KAPÁS: Nem érdekel. NAGY (visszateszi a papírt a zsebébe): Így is jó. (Elindul az ágy felé.) KAPÁS: Te írtad a térdeden, mielőtt bejöttél. NAGY (megtorpan; visszafordul): Nem igaz! (Nyúl a zsebébe a papírért.) Pecsét is van rajta, megmutassam? KAPÁS: Hagyd! NAGY: Miért? KAPÁS: Nem érdekel. NAGY: Hát akkor meg ne ugrálj! (Kiveszi a zsebéből a kezét, megfogja a kilincset; nem nyomja le, vár, visszafordul.) Még el se búcsúztunk. (Kis szünet után.) Szevasztok. SÜKET: Szevasz. NAGY (lassan): Lehet, hogy nem kellett volna, de most már mindegy. KAPÁS: Szevasz. NAGY (megrezzen): Ja persze, indulni készültem. (A belsőzsebébe nyúl.) Hogy ne menjek el ilyen szárazon ... (Hirtelen előránt valamit. A mozdulatra Kapás összerándul, fölkapja a kezét.) Mit ijedezel? (Egy laposüveg van nála. Megrázza, a fény felé tartja.) Van poharatok? (Leteszi az asztalra az üveget.) SÜKET: Kell, hogy legyen. (Lemászik az asztal alá, két pohárral jön elő. Leteszi őket az asztalra.) Itt vannak. NAGY (Sükethez): Több nincs? SÜKET: Nincs. NAGY (Sükethez): Akarod az üveget? SÜKET: Kösz, én nem iszom. NAGY: Olyan nincs. SÜKET: Nem szeretem. NAGY: Azért csak igyál! (Tölt a poharakba.) Én majd az üvegből. (Kapáshoz.) Na, gyere te is! Jó lesz az ijedtségre. KAPÁS (fölveszi az egyik poharat, beleszagol): Mi ez? NAGY: Mi vóna! (Kapás újra beleszagol a pohárba, fintorog.) Nem tetszik? (Kapás most visszateszi a poharat az asztalra, és eltolja magától.) Hát ha nem, nem. (Sükethez.) Legalább több jut nekünk, igaz-e! (Süket fölveszi a poharat, a kezében tartja, de nem iszik.) Mi van, nem szeretitek? SÜKET: De, csak... (A gyomrát fogja.) ... a gyomrom. NAGY (részvéttel): Fáj? (Közelebb lép Sükethez, kinyújtja feléje segítőn a kezét is.) Hol? SÜKET (leteszi a poharat, hátrál): Hagyj! KAPÁS (Nagyhoz): El akartál menni. NAGY (zavartan): I ... gen. I .... I ... (Az ajtóhoz megy. Kezében az üveg. Dugót vesz elő. Bedugja az üveget, elteszi; még kívülről megtapogatja a zsebét, elégedetten rácsap egyet.) Így ni. (Kimegy, de az ajtót nyitva hagyja maga után.) KAPÁS: Igazán becsukhatta volna. 627
