Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 7. szám - SZEMLE - Csürös Miklós: "Kivülről, mégis benne!' - Bertók László: Emlékek választása

mellette / ez villog az egyenletekben” (Csak a széléig). Sorraveszi közérzetének és tapasztalatának külső összetevőit, a múlt: a gyerekkor és ifjúság nem feledhető megaláztatásait, a bizalom szűkösségét, a korlátozott perspektívát, a „méltó kereszt”, „erősebb ellenség” csüggesztő hiányát. Mindez együtt sem elég azonban önmaga fololdozásához, a szubjektív felelősség elhárításához. A Mindig a másik című versben, amely különben a szétdarabolt sámánpalástról is metszőén éles szavakat tartalmaz, a langyos konszolidációt érzékeltető sorokat az önkritikus felelősségtudat fortisszimójáig fokozza: „a halálra táncoltatott leány /mindig a másik műsorban hiány / írjuk? rendezzük? játsszuk a filmet? / vagy nyalunk csak egy törött tükörnek?” Remek többértelmű példázatot ír a rózsáról, amely hasztalanul védekezik tüskével, darázzsal, jegyzékkel és szónoklattal, a kés és olló semmibe veszi erőlködését (És újra feltalálja). A vers iróniája is tanúsítja, Berták nem költőiesíti jóváhagyó belenyugvással az egyéni és a nemzeti, kisnépi vereségeket, szemlélete nem fatalisztikus, hanem önismeretet és felelős cselekvést sürgető. Fogadkozásai: „A feledékeny követ lelököm!”, „hasonulni semmivel sem különb” stb., személyes jelentőségükön kívül kollektív kisebbrendűségi beidegződésekkel is perelnek, a büszkeség oktalan túltengése és bénító fogyatkozása helyett a józan öntudat mértékét és arányismeretét szolgálják.

Az efféle tárgyilagossághoz a szemlélet sajátos rugalmassága szükséges, képesség ugyanazt a tárgyat, különböző nézőpontokból szemügyre venni, a részvétet fölénnyel, a megértést távolságtartással ellenpontozni. Bertók többféleképpen megfogalmazza észjárásának ezt az izgalmas belső kettősségét: „kívülről, mégis benne!”, „Kívül marad, ha belekényszerítik, / s belül, ha a szem kívül rátalál”... Nem relativizálja, csak teljes összetettségében akarja fölfogni az igazságot, élménye éppen ennek a bonyolult, feszültségekkel teli komplexumnak mindenestül való átélése, fegyelme egyensúlytartás a széthúzni látszó erővonalak között: „Emlékszel-e? agyonvertünk egy macskát, / vertük a fához, zsákban, míg... csibéket / naponta négyet lopott el... így élek: / vagyok a macska, vagyok az ítélet- / végrehajtó, a fa, a lopott jószág, / azon túl semmi, semmi tudatosság.” (Levél T-nek). Jó és rossz nemcsak különválik, de összevillan és tükrözi is egymást világában, ha kell, „ablaküveget gyalázó tekintet” fagyában is meglátja „az eltévedt zöldet” (Hogy benne lássam). A látásmód szempontcserélő mozgékonysága, a a tenger vagy a prágai nők lelkesedett hangon megszólaló motívumainak és a Villanyvilágította fák Jajcéban című vers otthontalanságra, csalódásra valló fanyar számvetésének ellentéte és együttes érvényessége teszi drámain összetetté Bertók keleteurópaiságát, a „cölöppé kell merevedni / ha elért elért Boszniába” meg a „menni kell (...) le a Moldván, Európáig” egymásnak ellentmondó belső kényszerűségét.

A kívülről és belülről látás egysége a programszerű és tematikus mozzanatokon túl formát, struktúrát teremtő elve is költészetének. Képzőművészeti alkotások inspirálta verseiben különösen jól megfigyelhető a folyamat, ahogyan pl. egy Kondor-kép ikonográfiái motívumrendszere, első jelentését megőrizve bár, fokozatosan telítődik személyes tartalmakkal, mintegy a drámai monológ és a lírai vallomás színjátszó kettősségében villóztatva a közlendőt. Gyakran tettenérhető nála a látványnak a látomásba, a tárgynak a bensőség szférájába való átcsúsztatása: „és akkor beléptél szemembe, (...) vonult veled az univerzum / bőröm alá, emlékeimbe" (Mese), „kenyerek kalácsok kelnek / szívemből dobog az ünnep” (Anyámmal járja). Máskor inkább a lélek- és tudattartam tárgyiasításának a szimbolum-alkotáshoz hasonló folyamata dominál a versben, létrehozva a közérzetnek, az emlékek tartományának, a többnyire ambivalens érzelmeknek olyan eleven, szemléletes kivetüléseit, amilyen pl. a „madárláb-könnyű ember”, vagy a Vaskonty a fején izgató, szeszélyes és végzetes sorstündére. Szívesen használ Bertók „félszárnyú” hasonlatokat is, ilyenkor éppen a képi tárgyiasságok halmozása révén érzékelteti az elhallgatott szubjektív oldalt, állapotát vagy helyzettudatát (Még te sem, Válaszoló). A narráció alanyának finom nyelvi eszközökkel jelölt elmozdulása magyarázhatja azt a rejtélyesen vibráló feszültséget, amely a három részes Triptichon középső darabjából, az ű is meg ő is-ből árad. Az első három strófa általánosságban szól az emberről, / „Kimondatlanul de tudhatóan ő is meg ő is a magáét” stb.) testi607