Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 7. szám - SZEMLE - Péntek Imre: Az ismert ismeretlensége - Halmos Ferenc: Illő alázattal
Az ismert ismeretlensége HALMOS FERENC: ILLŐ ALÁZATTAL Köznapi életünk lényegi eleme a munkábajárás; szerszámok mozgatásának ritmusa, fáradtsága, a gépek, géprendszerek kezelése, irányítása, „kiszolgálása”, a mozdulatok és technológiák egymásbakapcsolódásának többnyire még monoton ismétlődése, a műhelyekben, csarnokokban kialakult „hierarchia” kényszerítő ereje, a zinformálisan szövődő társas kapcsolatok súrlódása és békülései, a szolidaritás nem pusztán deklarált őszinte gesztusai, a szaktársak bősz tréfakedve, ugratásaik nem ritkán ordenáré csattanója ma milliók élménye Magyarországon. Nincs ebben semmi különös. Barátok és ismerősök beszédtémája, az otthoni konyhaasztal fölötti töprengések elindítója, lepedőnyi újságoldalak kitöltője, a rádió és tévé riportjainak „kötelező” szenzációja az a tapasztalat, tudás, amely onnan, a társadalmi termelés érintkezési formáiból kerül át kommunikációs csatornák legkülönbözőbb szintjeire. A naponta végzett munka és „környéke” a legismertebb közeg kellene, hogy legyen, mégsem az. Ismert, de nem megismert, tudomásul vett, de nem tudatosult, tervezett és szervezett, de spontán hatások által alakított világában tapogatózik az, aki a gyári, üzemi folyamatok érvényes összefüggéseit, a munkásmagatartások hiteles megnyilvánulásait akarja tettenérni. Ennek az „ismeretségnek” a mezét (a munkaruhát) öltötte magára Halmos Ferenc, amikor bölcsész diplomával a zsebében az edzőműhely munkásembereinek kínálkozott föl társul. „Illő alázattal”. Hogy ebből a nyers igazságokkal dolgozó környezetből kimentse a saját (emberi és írói) felismeréseit. Fölfedezésre indult — nem ismeretlen szférák vonzásában — csak a Váci úton. Az „alulnézet” perspektíváját szembesítette egy (humán) értelmiségi intellektuali- tásával. Nem az önkifejezés programjaiban, a gyárkapun belül kereste a kalandot. Élete nagy kalandját. íróként? Szociográfusként? Ügy hiszem, kezdetben csupán az azonosulás vágyával küszködő bölcsészként — akit nem vártak tárt karokkal az iskolák — szánta el magát az „alámerülésre”, ahonnan üres kézzel is felbukkanhatott volna. De nem így történt. Halmos Ferenc szociográfiája, az Illő alázattal, a Magyarország felfedezése sorozat legutóbbi kötete a mai munkásközérzet egyik legmegrendítőbb leghitelesebb dokumentuma. Milyen hát az élet az edzőműhelyben, ahol Halmos Ferenc betanított munkásként majd diszpécserként dolgozott éveken át? Rögtön leszögezhetjük: nem könnyű. Sőt, nagyon nehéz. A technológia elavult, a terv „feszített”, a követelmények a normakarbantartás révén nőnek, viszont a berendezések, gépek szinte változatlanok. A fluktuáció nagy. A „főnökök” műszaki hozzáértése, vezetői felkészültsége nem a legszínvonalasabb. No, persze, a munkások sem angyalok. A legkevésbé emlékeztetnek arra mosolygó plakátfigurára, amelyik minden jelentősebb ünnepen a kalapácsot magasba emeli. A pénzre, a túlórára hajtanak, a várhtó nyereség, prémium ösztönzi, sarkallja őket. Nem túl vonzó a kép? Ahogy vesszük. Mindenesetre ezek a lehangoló tények is részei Halmos tapasztalatainak. De Hal599
