Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 7. szám - MŰVÉSZET - Mándy Stefánia: Kontúrok és kontrasztok Bálint Endre művészetében

„Az emlék maga az élet, csak más természetű.” Vagyis Párizsban 1957-ben maga az élet, Bálint életének addigi élményei válnak emlékké, és ebből a más természetű életből születnek az új meg új belső események, majd egymásra futnak és hirtelen mozdulatlanná válva, egyetlen jelrendszerré szerveződnek. Ez az öt párizsi év képsora.

Megfigyelhetjük, hogy ebben a fázisban voltaképp két folyamat zajlik le, éspedig meglehetősen öntudatlanul. E 'folyamatok megnyilvánulásai egyrészt dinamikusak (idő és tér ütközése, helycserék, születő események kavargása), másrészt értékérzékenyek (élet mint emlék, látszólag érzelmi magatartások hierarchikus költői szelekciója és társítása). A két folyamat végül is a festményeken egy harmadik, tudatos munkamódszerben nyilvánul meg: a szűkszavú kompozíciók elemeinek szürrealisz- tikus feldolgozásában.

Bálint Endre Párizsban alkotott, keskeny fatáblákra festett, hosszú, horizontális képein az emlékezés sűrítő mozdulatával jeleníti meg az eltűnt idő nyomában feltoluló mitikus alakzatait. És életre kel „az a gyermeki misztériumjáték, ahol a hős, az áldozat és a tisztelt publikum szétválaszthatatlansága kristályosodik olyanná, hogy a kristály felülete egyben prizma is: begyűjti a fényeket.” Ezek a fények felgyújtják a múlt lámpásait és homályba ejtik azt, ami kihullott a művész idejéből. Ilyen színes, olykor karneválba lebbenő misztérium fénytörésein át beszéli el a világgá indult „vándorlegény”, hogy az egész eddigi élet rejtelmes játék volt, most pedig „álomra fordul

BÁLINT ENDRE: LEPRAS ANGYAL

571