Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 7. szám - Szikszai Károly: Beszélgetés Ratkó Józseffel

pokoljárás. Szóval, nem menekültem én a halottakhoz, a halottak szólítottak meg engem. Lehet, ha anyám és apám nem halnak meg oly korán, akkor érzéketlen maradok ezekre a dolgokra. De így kikerülhetetlen volt ez az én számomra. Nem menekülés. Murika. Mondták és mondják — kritikusok és olvasók —, hogy ez pesszimizmus. Én azt gondolom, hogy minden munka optimista. Még a sírásás is.

Min dolgozol most?

A Törvénytelen halottaim írása közben adódott a következő könyv anyaga, témája, gondolnivalója. Azt hiszem, hogy a magyar értelmiségnek 1920 óta a legnagyobb adóssága Ady kérdésére: Mit ér az emlber, ha magyar? — válaszolni. Nem mintha Ady erre nem adott volna érvényes és pontos választ, de ő még a szétszóratás előtt. A magyarság ma öt hazában él, ötféle nemzeti tudattal, s noha Fábry Zoltántól, Gaál Gábortól és másoktól kaptunk nagyon okos jelzéseket, hogy hogyan kellene elgondolnunk ezeket a dolgokat, mégis valamiféle álszeméremből, álinternacionalizmusból alig törődünk magunkkal. Ennek a kötetnek lesz a dolga eltűnődni azon is, vajon mi az oka annak, hogy a nagyhatalmak a Duna-menti kis népekbe, magyarba, románba, szlovákba évszázados bűntudatot táplálhattak bele, hogy ez a bűntudat arra vetemíti az egyébként büntetlenül élő népeket, hogy gyűlöljék egymást? Megvolna, megvan a lehetősége a megbékélésnek. És sokáig ez már nem is odázható.

S ezzel az új kötettel mikor leszel készen?

Ez nem tőlem függ. Ha most összeszedném azokat a verseket »amelyek ebbe a kötetbe illenek, kikerekednék egy könyv. De nemigen lennék elégedett vele. Néhányat még okvetlenül meg kell írni..., s akadályoz a megírásukban sokminden. Tömi földdel az idő az énekes szájakat; eltűnnek a földben az arcok, a szív-alakúak; a széles csontú fejeket megszedi a varjú. Meghalt Isten druszája, Kormos István, a gyémánt-arcú Nagy László. S korábban Szabó István, Simon István, Kamondy László. S még a felénél sem tartunk a névsornak. Némulok — mert halálozunlk. Némulok azért is, mert értéktelenedik a szó, a cinkelt szavú- ak, a közbeszélők miatt. Mondhatnám: verbálissá válik a szocializmus. Igen sokan megtanultak beszélni, s beszélik ezt a nyelvet tízféleképp, attól függően, kinek kell beszélniük. Persze, erről a nyelv nem tehet. A nyelv ártatlan a hazugságban, a faldumában, a .»cinkelésben. Olyan yeraet kellene írni, amelyet nem lehet másra, rossz ügyre használni. Olyat, mint Nagy László Betűk gyászőrsége: ITT NYUGSZIK A HÁRMAS HONVÉD GYALOGEZRED Ez a vers gyászszalag a szíven, gyászszalag Európán, Doberdótól a Don-kanyar- ig; s csak annak mutatja versként magát, akinek a világ háborúiban halottai vannak. Ezt másra, rosszra nem használhatod.

Akadozik a vers azért is, mert én tulajdonképpen sohse akartam elsősorban költő lenni. Gondolkodó ember vagyok, s elsősorban itthon szeretném érezni magam. Rengeteget gondolkoztam magamért, magamról. Azokról a helyzetekről, .amelyekbe belesodorhat ez az idő. Nekem az volt a legnagyobb pokol, s az ma is, ha nem lehetek szabad. Tudom, hogy írni bizonyos szabadságot jelent. Jó tíz évvel ezelőtt azt gondoltam, elég, ha magamat fölszabadítom, de rájöttem, hogy az ember csak közösségben lehet szabad. Mert amíg egyetlen nem szabad ember van. a környezetemben, mert buta vagy bigott és képtelen a szabadságra,' addig nekem arról kell gondolkoznom, hogyan kellene őt is szabaddá tenni. Láthatod, ez se költői gond, noha versben is kifejezhető. Arról is muszáj

522