Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 4. szám - SZEMLE - Ambrus Lajos: Rácz István: A finnugor népek népművészete
4. A nagyalakú kötet korrekt, igen elmélyült huszonnégy oldalas összefoglaló tanulmányt közöl Valonentől és 226 képet (ebből 42 színes), Rácztól. A könyv szerzőinek szemléletére az előszót író Ortutay-jelezte szinoptikus látásmód a jellemző. Valonen az évtizedek alatt feldolgozott régészeti és nyelvészeti kutatások tükrében a történelmi fejlődésmenetet, a díszítőművészet korszakait, annak sajátos műfajait egységben láttatja. „Nincs benne semminő romantikus népieskedés; s nem beszél örök és változatlan népművészetről — írja Ortutay —, de megfigyeli az évszázadokon, évezredeken át megragadó díszítőelemek, motívumok szívós makacsságát is, s megfigyeli a kialakuló osztálytársadalmak, a városi kultúrák hatásait a népi díszítőművészetre, annak mindenik csoportjára.” A környezeti hatások és különvált fejlődésmenet következtében a nem szakember olvasó nehezen fedez fel azonos tőről fakadó rokonságot, mondjuk a balti finnekhez tartozó inkeri ünneplő és a kapuvári ünnepi viselet között. Valonen azonban minden képhez igen alapos leírást közöl, amelyben az esetleges rokonmotívumokat is kitűnően elemzi. A szerzők az organikus szintézist kívánják megvalósítani. Könyvük a finnugorság általuk elért teljes etnológiai anyagát mutatja be, ezért a sajátosságok kimutatásának lehetőségét hordozza. Á mű a szöveggel és a művészi erejű fotókkal kuriózum, provinciális kényelmességet száműző produkció. Az egyes finnugor népeket a következő sorrendben és arányban mutatják be: 1. obi-ugorok (vogulok, osztjákok, 45 fotóval), 2. permiek (zűrjének, votjákok, 21 képpel), 3. volgaiak (mordvinok, cseremiszek, 37 képpel), 4. balti finnek (inkeriek, vótok, karjalaiak, vepszék, észtek, szetuk, livek, 37 képpel), 5. finnek(37 fotóval), 6. lappok (37 képpel), 7. magyarok (45 fotóval). A bemutatás és elemzés szempontjai is körültekintőek: a nyelvészeti, régészeti eredmények az ismert történelmi hatások mellett az életmód, a növényföldrajzi tényezők, a kézművesség specializálódása, a vallás, a házasság, a történeti rétegeződés és a művészeti stílusok hatása voltak a tudósítás meghatározó mozzanatai. Mi a kötet alaptétele? Mitől aktuális, mitől érvényes? Valonen amikor az archaikus elemekhez való fogódzót keresi így ír: „A 19. században élő népművészeti hagyományok közül a legrégebbieket minden bizonnyal a késő vaskorból származtathatjuk, ilyen például némely diszítőminta, s a hozzá kapcsolódó technika a lapp és a balti finn szalagokon, ilyenek a karjalai női viselet egyes ruhadarabjai és fémékszereinek formái, ilyen a mordvin fémtestű két lófejes díszítés. A zűrjén iémtáskák néhány motívuma vagy a volgai finnugor nők viseletének egyes díszeinek a vaskor középső szakaszára mennek vissza. A lapp sámándobok ábrázolásait a dél-finn sziklarajzokhoz hasonlították, amelyek viszont a vaskornál valószínűleg régebbiek. ’ Hozzátehetjük, hogy a magyar népművészet tárgyi emlékeiben is itt- ott felbukkan egy-egy honfoglalás előtti réteg; az alföldi pásztorok szarusótartóin, ostorain láthatók az ősi, samanisztikus hitvilágra jellemző képek.: napot és holdat ágai közt hordozó, ágain embereket, állatokat tartó fa képe, amely a magyar néphit égbe nyúló tetejetlen fájával vethető össze, vagy a hajlékony fakéregből készült egyszerű sótartóink éppen az e kötetben szép számmal közölt finnugor munkákkal mutatnak szembeötlő hasonlóságot. A viseletek rendkívül gazdagok és szépek. A prémből és vászonból készült ruházati tárgyakon feltűnő szépségű hímzések találhatók. Kodolányit ismételjük: nem állapítható meg, hogy a hímzőművészet miből és hogyan alakult ki. Elsősorban a női ingek elején ujján, vállán és gallérján jelenik meg. (A hímzéseikről messze földön híres osztjákok és felsőruha felálló gallérját gyönggyel várták ki, az elejét, ujját, valamint az alját gyapjúfonallal hímezték.) Néhány hímzésmintának a finnugor népek 310
