Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 4. szám - Szikszai Károly: Beszélgetés Kiss Annával

fogom felsorolni, kik voltak a szerelmeim, hányán és hányán, nem fogom fel­sorolni, hogy ha valaki nő, annak milyen buktatói vannak, vagy milyen elő­nyei vannak. Ha valaki ezt bedobja, az magára vessen. Ezzel; úgy kell számol­ni, hogy az embernek keze van és nem mancsa, feje van és nem kobakja.. . Tehát természetes dolog. Ha ezt különlegesnek tartanám, nem volnék nő. De ez a férfire is igaz. Nőnek születtem, világos, hogy mindent máshogy lá­tok, máshogy érzek, másra vagyok érzékeny, és máshogy képzelem a világot. Lehet, hogy a férfiak világával épp ezért nem is egyezik meg. Lehet, hogy ezért meghökkentő néha némely dolgom. De néha nagy kedvem volna maflásokat, leadni fiúknak. Például, a tüzeskedőknek, a foombagyártóknak... és csodál­kozom, hogy nincs-é nekik anyjuk... azon méginkább, hogy nincs-é nekik gyermekük ... Tudod, én sok mindent próbáltam, sok mindenen keresztül men­tem. Nekem szétverhetik az agyamat, csak az orromat hagyják békén... Mert az ember agya a konvenciókhoz van közelebb, az orra viszont az ösztöneihez... Ez nem azt jelenti, hogy ez homályos valami. Ezekben az ösztönökben tapasz­talások vannak, mások tapasztalásai, mert ha én megtudom az apámat utánoz­ni, mondjuk az ujja formájában, a kislábujja formájában, akkor nyilván egyéb örökségem is van. Az ösztöneimben is vannak örökségeim. Nagy tapasztalások másoktól. Ezekről nem mondhatok le, azért nem, mert az a hetven év, amit magamnak megajánlok, azt vagy megérem, vagy nem, de nyilvánvalóan kevés lesz arra, hogy mindent megtapasztaljak, amit az én őseim megtapasztaltak, és ilyen módon örökül hagytak rám. Jót és rosszat. Mindenképpen érzékeny­ség, és arra figyelmezteti az embert, hogy vizsgálja meg a céljait. Hogy meny­nyire emberiek ... hogy a cél önmagában még nem feltétlenül jó. Akkor jó, és akkor emberi, hogyha nem felejti ki az embert... hogy tudniillik a cél ma­ga az az ember... az ember boldogsága, tehát az én boldogságom is. És itt jön az én orrom. Ha én tiltakozom, ha az egész valóm tiltakozik valami ellen, akkor meg kell vizsgálnom vagy azt a célt amivel nem ért az orrom egyet, vagy az orromat, mert valahott hibának kell lennie. És ilyenkor az ember reagál a maga módján. Itt nagyon nagy szerepe van az erkölcsnek is. Ilyen módon az orr, egyben erkölcsi orr is. Ami itt megvizsgálandó az az, hogy tudjuk a mű­vészetekről, hogy nagy bűn, ha valaki l’art pour Tart művészetet .művel» De ez a Tart pour Tart más mindenben is nagy bűn lehet. És a nagy sietségben, a nagy bizonytalanságban, tájékozatlanságban az ember miközben a célt figye­li, elfelejtheti, hogy miért is, kikért is vállalta. Ez az ember nagy felelőssége is. Hogy ne mondjam, a világé is, de az tőlünk meglehetősen távol van ... Amit a kezünkkel, meg a magunk eszével elérünk, arra kell koncentrálnunk. A ta­nítás is valami ilyen dolog. A gyerek ellen való tanítás akár céljában, akár eszkö­zében bűn. A oéüit nem szoktuk eltéveszteni, az eszközökkel viszont gyakran van baj. Gyakran vagyunk embertelenek, és nem vesszük észre, mert csak a célra figyelünk. És ilyen módon a cél is elveszhet. Az iskolákban nagy baj az, hogy mindenáron a célt akarjuk elérni. Méghozzá minél hamarabb, mert sür­gős. És ilyen módon késleltetjük a dolgokat, és esetleg el is veszíthetjük. Na­gyon fontos, hogy a gyerekemberre koncentráljunk. Mert végül is ő a jövő, és ily módon ő a cél is. És ha embertelen eszközöket alkalmazunk a sietség vagy a fáradtság nevében, akkor embertelenek vagyunk. Az igazság az, hogy én azért szeretnék kiállni ebből a munkából, a tanításból, .mert az az ér­zésem, hogy megromlottam egy csöppet a sietségben. Na, nem nagyon. De ér­zem. A gyerek bizonyára nem fogja érezni, mert ő bízik bennem, és ahhoz van szokva, hogy én figyelek őrá ... De mi lesz, ha nem lesz rá elég erőm? Inkább 256

Next

/
Oldalképek
Tartalom