Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - SZOCIOGRÁFIA - Thiery Árpád: Üvegkalitka
— 1928-ban született. A feleségemtől tudom. Egyidős velem, lepődtem meg. Ez akkor azt jelentette, hogy harminchárom évesek voltunk. A krisztusi életkorban. A pap előrejött a templomhoz vezető lépcsősor széléig. A legfelső fokon megállt, aztán lejött a lépcsőn. Lassan közeledett. Reverenda helyett fekete öltönyt viselt, fehér inggalérral. Abban az időben divatbajött keretnélküli szemüvege volt. Ügy ment el előttünk, mint aki után még halad valaki. Felénk fordult és biccentett. Az a tény, hogy egyidősek vagyunk, nemcsak meglepett, de zavarba is hozott. Az első percben eldőlhetett már: hamarosan találkozni fogunk. Heteken át készülődtem. Érdeklődtem a megyénél utána. Megtudtam, hogy az apja hatholdas békési parasztember volt, testvére nincs. Komolyan foglalkozik a hittudományokkal, ezen belül a kegyhelyek történetével, és megbecsült híre van a hazai egyházi életben. Megtudtam, hogy nemcsak ugyanabban az évben és hónapban születtünk, hanem ugyanazon a napon is. Többször útbaejtettem a falut. Szoktattam magamat. Megálltam lent az útkereszteződésben, a templomhoz vezető széles út aljában. Kihívóan néztem a gótikus vonalvezetésű templom tornyait, és vártam, hogy a kavicsos térségen, mint egy csodabeli intésre, egyszercsak megjelenik a pap. Azt gondoltam: az egyetlen, ami ösz- szeköt vele, csak a születési időpontunk teljes egyezése. Ezen a dátumon kívül igyekeztem csak a különbségekre gondolni. Hasonló arcot kerestem a múltban, mint az övé — halszerű szemekkel a világba meredő közömbös, nagy fehér arcot, keretnélküli szemüveggel — melyhez ellenszenvet és megvetést keltő emlék fűz. Találtam ilyen arcot, és ez érzelmileg megerősített. Egykori latintanárom ellenszenves arca volt ez, aki később, a felszabadulás után leánygimnáziumi igazgatóként elcsábította egyik tanítványát. A botrány és a szégyen óriási volt, amit tetézett a teherbe ejtett diáklány öngyilkossága. Ez az emlék megfelelt és megnyugtatott. A gyűlölet módszeres kifejlesztése volt ez. A felvérteződés lázas igyekezete. A győzniakarás. Szoktattam magamat az ellenszenvhez, hogy egy pillanat idejére se érezzék vele bármiféle szövetséget vagy rokonszenvet. Azt gondoltam: így nem érhet meglepetés. Időnként mégis el-elfogott a bizonytalanság: elég lesz-e a fegyverzetem? A lendület, az elvi szilárdság, a kifejlesztett ellenszenv önmagában nem döntheti el közöttünk a küzdelmet, ha a szükséges elfogultság mellől hiányzik az elvi és tárgyi tájékozottság, a szabatos kifejezés, a rögtönzés képessége, a logikában való jártasság, s nem utolsó sorban valamiféle ravaszság. A teológia hatalmas és tájékozott ellenfél. A legcsekélyebb tévedést, repedést azonnal fölfedezi, s víz-jég módjára feszíti szét a hibásan felépített elmélet legtömörebbnek hitt szikláit is. Felkészültem Aquinói Tamás öt istenérvének sokoldalú cáfolatából, Giordano Bruno és Spinoza panteizmusából, a francia deisták érveiből, különösen az „écrasez l’infame”-ot kiáltó Voltaire-ből, legfőképpen pedig az egyháznak a magyar társadalom történetében betöltött szerepéből. A látogatás napjának megválasztásában kezemre játszott a véletlen. A környéken előző nap hatalmas jégverés pusztított. A határ látványa lehangoló volt. A házak egyik óráról a másikra megöregedtek, az ítéletidő a dél-délnyugati falakról leverte a meszelést. Az alsóbb utcákból a lakosság még nem tudta elhordani a hegyről lesodort és összegyűlt törmeléket. Gondolatban — fegyverként? — velem volt az a sűrűn gépelt tizenöt oldalas névtelen levél is, amelyet egy héttel előtte kaptam: „Kedves Thiery Elvtárs! Személyesen is ismerjük. De jobbadán az írásaiból. Nagy figyelemmel és jóleső megállapítással néztük pályáján való felfelé emelkedését, komoly felívelését. Nem anyagit, sem politikait értve itt, hanem magát az íróét. Húszon és harmincon inneniek és túliak vagyunk, és részben az Elvtárs szoktatott reá bennünket írásaival a mindent kritikai szemmel, mérlegelve való szemlélésre. És arra, hogy mindennel és mindenkivel őszintén és nyíltan szembe nézzünk és a következtetések levonásában kérlelhetetlenek legyünk. írásai már feltűntek fogalmazásukkal és mondanivalójukkal kezdő riporter korában is. Bár részben kiábrándított bennünket némelyik, amelyikre az volt a kritikánk: pirosnadrág keresés. Ezeket neheztelve olvastuk. Mert éreztük, hogy tolla másra hivatott. És az ilyesmik lekoptatják. Hogy gorombák vagyunk? Nem! Jó200