Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - SZOCIOGRÁFIA - Thiery Árpád: Üvegkalitka
THIERY ÁRPÁD Üvegkalitka* Feltűnik a múltból egykori hittantanárom: Richárd atya. Széles, lecsüngő öreg arca egykedvű. Magába mélyedve sétál fel s alá az iskolakertben, mint egy börtönudvaron. Fogai megszokásból morzsolnak valamit. Felkapja fejét, meglepődve néz rám. Lehelete borszagú. — A hatalom az Űr kezében van — igazít helyre. — És így öle függ az is, hogy milyenek vagyunk. — De mi az ember szerepe? — Az Űr az ő végtelen hatalmából átad valamicskét az embernek, hogy gazdálkodjék vele. — Mindenki kaphat belőle? — Az Űr mindenkit egyformán "hatalomra és kötelességteljesítésre teremtett. Olyanformán, mint ahogy a születésben is egyenlőek vagyunk. Még élnek azok a szocialista szellemű generációk, amelyeknek gyermekkorukban a vallás volt az, amely az emberi lét értelmét és a halál utáni megmaradás egyetlen lehetőségét testesítette meg, misztikus mélysége pedig a képzeletbeli sokoldalúsággal újra és újra reményt ébresztett. A legreménytelenebb helyzetben is. Az üres templomban különösen jól éreztem magamat. A szenvedés, a megbocsátás, a türelem, az alázat és a lelki békesség jelképei: a szobrok, freskók, oltárképek, üvegmozaikok, szakrális tárgyak megnyugtattak s egyben figyelmeztettek is arra az emberi ésszel előttem még kifejezhetetlen közelségre s egyszersmind távolságra, ami saját létezésem és a világmindenség között van. Elfogadtam Demiurgosznak, a világteremtő szellemnek a bölcs elrendezését, de nem hittem el, hogy a születésben egyenlőek vagyunk. A saját bőrömön éreztem, hogy nem. Az idő mélységéből újabb papok jönnek elő. A postamesterrel a vendéglő lépcsőjén álltunk. A szomszéd faluból visszatérő munkatársamra vártam. — Azelőtt seregestől jöttek ide a népek — magyarázta a postamester. — Szekéren, vonaton törték ide magukat. Volt, aki három nap, három éjjel utazott. Itt vonultak el a házam előtt. Saját szememmel láttam, hogy a csupasz térdükkel csúsztak körül a templomot. Tudja, micsoda kövek vannak ott fent? A kéttornyú templom előtt egy pap ácsorgott a napsütésben, majd megunva sétálni kezdett fel s alá a kövezett térségen, ahol hajdan a zarándokok gyülekeztek az irgalmat és gyógyulást könyörgő körmenetre. — Ö a plébánosunk — súgta a postamester. — Elég fiatal. Részlet a „Királynék városa” című Veszprémről szóló szociográfiából 199 szociográfia
