Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 1-2. szám - Simonffy András: Bizalmatlan tavasz (regényrészlet)

országokban mihamarabb igazi népképviseletet jelentő, demokratikus kormányok alakuljanak.

A fehérzászlós parlamenterek lemészárlásának tényével ebben a vonatkozásban is új fejezet kezdődött. Kezdődött ezért is, mert — ha még létezik szervezett ellenállási mozgalom a fővárosban — ez a tett jeladás lehetett volna, végső nagy jeladás a felkelés kirobbantására. De hamarosan kiderült, hogy erről szó sincs. Az egyre gyakrabban átszökdöső katonák nem tudtak beszálmolni semmiféle előkészületről. Maradt tehát az a megoldás, amely már untig 'ismerős volt: a kormányzó fegyverszüneti óhajára és a lelkiismereti okokra történő hivatkozás. Sok olyan magasrangú tiszt volt Budapesten, akiket innen-onnan ismertem. Személyes hangú levélben hozzájuk fordultam tehát újabb és újabb felhívásokkal.

2. — Vitéz Kurdiczy István vezérőrnagy úrnak, Budapest. Vezérőrnagy úr! Vitéz Vörös János vezérezredes, honvédelmi miniszter parancsára, mint a Budapestet körülzáró szovjet hadsereghez beosztott magyar összekötő tiszt, az alábbiakat jelentem:

A debreceni magyar nemzeti kormány a napokban végleges fegyverszünetet köt a Szövetségesekkel. Országunk független állami léte biztosítva van. Budapest felszabadulása után a magyar kormány azonnal Budapesre költözik, ahol a rendezett magyar élet azonnal újra kezdetét veszi. Vezérőrnagy úr az új magyar hadseregben változatlanul tovább szolgálhat, ha Budapest hallatlan és értelmetlen szenvedését rendfokozatának megfelelő vezető kezdeményezéssel megrövidíti. Ugyanez vonatkozik minden, ma még ellenünk harcoló félrevezetett magyar katonára, rendfokozati különbség nélkül.

Vezérőrnagy úr feladatai:

A magyar arcvonalszakaszon a front azonnali megnyitása.

Ütőképes, helyükön maradó karhatalmi alakulatok szervezése,

Budapest belrendjének fenntartása.

Minden katonai kezdeményezés megragadása, ami a Sztálingrád sorsára szánt Budapest felszabadulását elősegíti.

Emlékeztetem Vezérőrnagy urat hadiakadémiai szivélyes tanárhallgatói kapcsolatainkra, és kérve kérem Vezérőrnagy urat, ne támogassa tovább a Szálasi-féle országvesztő őrültséget.

(Törzsszállás, 1945. január 4.)

Ezeket az átküldött üzeneteket, felhívásokat, természetesen én fogalmaztam, de a szovjet parancsnokság minden esetben átnézte és — ha kellett — korrigálta őket. A szovjet parancsnokság óhaja az volt, hogy a magyar katonák ne egyesé- vel-kettesével szökdössenek át, hanem parancsnokaik vezetésével, zárt alakulatok formájában. (Ahogy erre volt is példa később.) Ez azonban ekkor szinte lehetetlen volt. A németek kíméletlenül megtorolták a megsejtett szándékot is.

A január 4-én datált felhívásban emlegetett végleges fegyverszüneti egyezmény viszont Vörös János mint hadügyminiszter majd csak január 20-án írja alá Moszkvában.

Gondolom, ez a három körülmény (a parlamenterek legyilkolása utáni bizalmatlanság, az egyesével történő átszökdösés és a még meg nem kötött fegyverszünet) lehetett az oka annak, hogy a felhívások hatására vagy anélkül át