Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 12. szám - TANULMÁNY - Oltyán Béla: A Füst Milán-i modellregény és mai paraboláink
zetét s így megfelelő bázis, közeg híján, önmaga kiszolgáltatására, végső fokon a hóhérok jóindulatára kényszerül. Apátlan-anyátlan árvaságának támaszt, atyai barátot sóvárgó hajlamától indíttatva, nem veszi észre a pszichológiai csapdát, hogy ifjúkori barátjának gyilkosa, az Elnök iránt fokozódó bizalmat érez, s hogy tiszta szándékát, etikus bátorságát (az irgalomért esedező szavakat s katolikus voltának feltárását) egy sokkos állapot sodrása, ambivalens érzelmek hozzák felszínre: a lelkiismeretfurdalás jóvátételi szándéka, az aranyozó feletti ítélet közeledtével a veszély fokozódásának tudata, s ezzel együtt, az Elnök rokonszenvének, s saját védettségének megsejtése. Bonyolult és hiteles lélektani képlet. De az egyéni életkörök, jellemviszonyulások e pszichológiai realizmusa, ok-okozati meghatározottsága, egy tagadott hatalom elleni harc alkalmazható programja, általános törvényszerűségei szempontjából véletlen alakulás. Sir Edward verbális aktivitása, egy emberélet megmentése valós eredmény, de vélt győzelem is, mert esetlegesen, a hatalom kegyelméből létrejövő. Az „egyedi” történet és általánosabb érvény mégsem szakad el egymástól minden szálon. A műegész viszonyrendszerének érvényes sugallata azon félelem- és szorongás-atmoszférában teljesedik ki, mely az egyént egy zsarnoki légkörben mindig körülfonja, ami a mű írásakor Füst Milán alapérzését is meghatározta, s ami miatt a jelenetek szituációi, jellemmegnyilvánulásai ezen atmoszféra fő forrásává, megteremtőjévé válhatnak. E hangulatmodell társadalomszemléleti síkon azon polgári, értelmiségi réteg magatartásának, életérzésének tükre, mely a két világháború közötti időszakban eljut ugyan a „vétkesek közt cinkos, aki néma” felismeréséig, s a puszta tagadáson túl, a személyes tett, erkölcsi bátorság valamilyen (esetleg bíráló irodalmi alkotásokban realizálódó) példáit is nyújtja, de igazi kiutat, társadalmi alternatívát a tagadottal szembe nem tud állítani. S ily irányú hit és remény hiányában, a félelem és iszonyat légkörét, általános és örök emberi viszonylatokká mitizálva jeleníti meg, ahol a gonosz ismeretlen és rejtelmes természetének megfelelően, a megváltás is csak mitikus véletlenként szabadíthat. (Az „advent”-motívum a racionális társadalmi perspektíva e hiányához kapcsolódik.) E vitatható szemlélet felemás álláspontját az Advent nagy művészi erővel és érzékenységgel formálja meg. S kérdésfeltevésünket, hogy a Füst Milán-i epika lírája mellett hoz-e valami újat, az Advent kapcsán is igenlően zárhatjuk. Tömény érzelmihangulati fókusza köré szerveződő légköre, körkörös kört bejáró ismétlődései lírai fogantatásra; előre haladó, kibomló szálai, a jellemek érzelem-módosulásai viszont epikai építkezésre vallanak. E kettősség teszi lehetővé, hogy (az egynézőpontú, lírai perspektíva ellenére) a jellem egy kapcsolatrendszerben többdimenziójúan világítódjon meg. Az epikai jelenségrendszer, az ojektív keret, a tömör mondatok vaspántjai, az éles körvonalú reális képegységek, a mértani tagolású szerkezeti arányok; — más oldalról: az ez ellen támadó indulat, a feszes keretben a jeges rémület s az önátadó feloldódás pólusai közt vibráló érzelemváltások, a rapszodikusan elvágott gondolatmenetek, montázsszerű látomás-izzások, együtt s egyszerre tükrözik a kinti világ kérlelhetetlen keménységét csak körülhatárolt mozgást engedélyező tárgyias súlyát, s az érzékeny szubjektum világba kiáltó, tiltakozó nyugtalanságát, bizonytalanság érzését. A formai fegyelem a regény egészét átfogó, ritmikusan tagoló szerkezeti arányokban a legszembetűnőbb. A mű két nagy egységből (s egy rövid, az egészet ellenpontozó befejezésből) áll. A két rész hármas-hármas tagolódás pillérein nyugszik. A két alapegység felépítését tekintve a hős egyre fokozódó „veszélyességi” zónába jut. Az elsőben: szobájában meditál, majd elindul Freeman ügyvéd házához, ahová az Elnököt is várják. De már itthon a gyanakvó, s a feljelentés rémét idéző háziasz- szonya képében megjelenik a fenyegetés. Freemannál — még az Elnök érkezése előtt — az ügyvéddel s a társasággal vívja rejtett harcát. S miután belép az Elnök, — az első rész harmadik periódusának befejezéséig — a vele való párbeszéd dominál. E felépítés a második egységben ismétlődik: a hős ismét magányos szobájában gyötrődik, elmélkedik; ez után megbízást ad egy William Pearchy nevű egyénnek, hogy az aranyozó tárgyalásáról híreket hozzon; de nem bírván idegekkel a távolmaradást, 1052
