Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 12. szám - TANULMÁNY - Oltyán Béla: A Füst Milán-i modellregény és mai paraboláink

ges vagy feltételezett léte) ugyanis az Elnök korábbi ítéleteit sem befolyásolták, s így most sem indokolhatnak. S hogy Sir Edwardnak a katolikus voltáról szóló önvallomását jó tréfának minősíti, s nem indít ellene eljárást (holott e vallomás igazságáról nem lehet kétsége), csak a fiú iránti baráti érzései magyarázzák; következésképp: Sir Edward védencének, az aranyozónak fölmentését is.

Az eddigiektől eLtérő ítéletet csak ezen új körülmény eredményezheti. E rokonszenv pedig a két típus karakterének (rezonanciát kiváltó) minőségében gyökeredzik.

Az Elnök szubjektív motiváltsága, érzelmi összetettsége ellenére mindig az elnyomó hatalom érdekében cselekszik. Bírói székében ítélkezve nincs törés árnyaltsága és gyakorlata között, s a felsőbb parancsra való hivatkozása ellenére nem a kényszer, hanem meggyőződés vezeti. A rend hatékony s aktív ellenzőivel szemben nem ismer kíméletet: „...szó sincs róla, én mindig is szerettem a jókedvű embereket... viszont ott — (mármint a bírói székben) mondja Sir Edwardnak — aztán csínján a tréfával, én mindenkinek ezt tanácsolnám... Mert ott már nemigen tűröm az ilyesmit, — mondotta ki keményen s az arca félelmetes volt e pillanatban.” (lm. 62.). Tudja melyik oldalon áll, s hogy a hatalom elvesztése személyes bukását is jelentené: „Ma nekem, holnap neked, ennyi az egész. Vagy azt hiszi, sose jut az eszembe — folytatta hidegen mosolyogva —, hogy mi volna például... ha egy nap ezek hatalomra jutnának Londonban, vagy akár egy másik városban itt a közelben valahol...” „Ma nekem holnap neked, — mindig ezt tartsa szem előtt...” (im. 56; 64.).

A történelemből ismert: a differenciáltabb jellemű vagy „érzelmeskedő” halált- hozók nem veszélytelenebbek a szimplán nyers típusoknál. Sőt: mivel hajlékonyságuk szirénhangjaival illúziót, az egyezés és közeledés látszatát tudják kelteni, menlevelet ígérnek azok számára, akik képtelenek igazi harcra, s az önámítás etikai hiúján keresnek utat a hatalommal való kiegyezésre.

Van Gelden Sir Edward iránt, elvei és céljai elárulása nélkül érezhet rokonszen- vet, mert Sir Edward gyermekesen naív egyénisége, az életben, a harc reális összefüggéseiben való járatlansága, szókimondó nyíltsága veszélytelenné teszi a rendszer számára. Elsősorban azért, mert ez az őszinteség éppen a hatalom egyik képviselője előtt nyilvánul meg. E viszonylatban — a hatalom oldaláról —, Sir Edward bátor szókimondása, etikai tartásának csúcspontja, gyengeségnek, önmaga feladásának számít. Sir Edward érzékenységi rohamai, fiúi kitárulkozásai hízelegnek az Elnök hatalmi 'ösztönének, mintegy kénye-kedve szerint járhat el, s ez esetben a kegyelem is saját fölénytudata kielégítéséhez járul. Igaz: engedménye, az aranyozó felmentése hivatali mulasztás. De Van Gelden eddig oly következetesen szolgálta a hatalmat, hogy egyszer egy külön döntést is hozhat, nem válik megbízhatatlanná. E szubjektív fogan- tatású tett nem üt rést a hatalom tömör szervezetén, sőt: a kiszámíthatatlanság, a bizonytalanság motívumaival árnyalva, növeli, mitizálja az Egész félelmetességét.

S a jellemek kialakítását, megformálását tekintve nemcsak az Elnök személye tér el megnevezett példák életbeli alakjától. Sir Edward egyéniségét sem lehet puszta alteregonak felfogni: az önéletrajziság és fikció, az írói tapasztalatban adott és az alkotott szituációban tovább vitt jellemmegnyilvánulások vegyületéböl alakul.

Sir Edward etikai töltésű küzdővággyal jön elő rejtekéről, hogy szembenézzen a rettegés birodalmának képviselőivel. Megnyilvánulási formája: a rendszert célzó megjegyzései azonban különös, felemás harcot jelentenek. Félelme miatt szégyenérzet emészti s tűrhetetlen feszültsége oldásáért — félig nyílt formában — hangot ad igazi álláspontjának. A szavait fogadó fenyegető hidegség azonban fokozott félelemérzetet röppent vissza, mire a gyanakvás elaltatására maga is a katolikusok ellen szól. E képmutatásra való kényszerülés pedig a szégyenérzet újabb, maróbb hullámait hozza; — s a körforgás kezdődik elölről.

Tragédiája: hogy erejének s gyengeségének forrása is csak önmaga. Befeléfordu- lásra hajló természetében nem alakultak ki a kapcsolatteremtés, a hitsorsosaival való társadalmi szintű összefogás képességei. Még arról is tájékozatlan, amit egyébként az egész város tud, hogy az aranyozó, a rendszer ellen lázadók agitatív erejű vezető egyénisége. S mikor találkozik vele elmulasztja az igazi találkozást. Külön utas erkölcsi lázadása nem az érvényes, társadalmi síkon támadja a hatalom szerke1051