Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 12. szám - TANULMÁNY - Oltyán Béla: A Füst Milán-i modellregény és mai paraboláink

— nincs levéltitok, nincs személyes szabadság nincs ház, — sérthetetlenség...”; Rettentően nyomasztanak az özönlő gyászhírek ..;

S mindezt az író nemcsak kívülálló szemlélőként érzékeli. Egy programszerű atrocitás áldozataként, miután becsukják, vallatják, fenyegetik, szabadulása sem oldja fel szorongását. Nem tudja kitépni magából a gyötrelmet, s egy félelmetesen kemény, kiüresedett világ légszomja kiált soraiból, melynek kulcsszavai: a „könyörtelen” s a „hideg”, a rettenetesre rímelnek:

„Nincs hazám e földön, nincs otthonom, — oly hidegen állok! Nincs bennem meghitt érzés, ha hazajövök, leülök íróasztalom mellé — nem fogad a lámpa barátságos melegével. Fázom és irtózom! Szerencsétlen vagyok. Mióta elfogtak...”;

„Hova meneküljek a sötét, hideg utcában a gyötrelem elől, — hogy nincs hazám, kinek panaszoljam, hogy tönkrement minden: ország, élet, világ... S hogy hajlik, könyörtelenül hajlik a sír felé az életem... s hogy már megcsap a könyörtelen hideg...” (Napló I. Bp. 1976. 256—257; 264; 273.)

A regény s a Napló egymást kiegészítő, ismétlő részei szinte problémamentessé látszanak avatni az Advent aktuális jelentését. Különösen, ha figyelembe vesszük az 1949-ben, Szakadékok címmel kiadott kisregények Adventje elé írt Előszót, mely egyértelműen a kommunisták felett ítélkező horthysta bírák nevét említi a regény bírósági elnökének modelljaként. S bár ezen Előszóban Füst ide vonatkozó korábbi feljegyzései elvesztését is panaszolja, az 1976-tban kiadott Napló (megmaradt; utólagosan rekonstruált; vagy kiegészített?) egyik bekezdése, még a regény Elnöke felmentő ítéletének eseménybeli alapját is rögzíti:

„Egy bíróról hallottam, — Surgothról —, hogy az egyik bírótársával együtt tízóraizván a vendéglőben beszélgettek... A másik bíró az egyik vádlottról beszélt — hogy az voltaképpen ártatlan és erősködött, hogy nem szabad elítélni —, vagy legalábbis az enyhítő körülményeket figyelembe kellene venni... — Surgöth dühösen védte az álláspontját, — amely nem volt egyéb, mint az indulat... büntetni! — Aztán hirtelen felnevetett... — „Különben, tudod mit — mondotta —, ha fizetsz egy pohár sört, — felmentem”... És így történt. — A történet hiteles. — (Dr. Valentin bíró mesélte, aki a másik kommunistatanács helyettes elnöke.)” (Napló. 1. 367.)

S ha mindezt Füst esetleg utólagos magyarázatként jegyezte naplójába, mint írói indoklás akkor sem érdektelen. De éppen a kizárólagos értelmezésre csábító bejegyzés fényében illan el az egysíkúság illúziója. Mert a valóság bírójának egyszerű fogadásra, szeszélyre épülő megnyilvánulása, s a regény Elnöke személyiségének s felmentő ítélete okának differenciáltsága int arra, hogy a mű, a jelenségrendszere segítségével megidézett XVII. századi kor hangulata s a jelen bírálata mellett, mintegy „harmadik rétegként”, bizonyos típusok, viszonylatok, koroktól függetlenedő megnyilvánulási formáinak absztraháltabb képletét is adja.

Egy embertelen hatalmi mechanizmus kiszolgálójának megszokott típusát a regényben leginkább Freeman ügyvéd testesíti meg. James van Gelden, az Elnök nem ily figura. Kérlelhetetlenül hozza halálos ítéleteit, de érzelmi s jellembeli összetettsége miatt, az átlagnál hol megnyeröbbnek, hol kegyetlenebbnek mutatkozik. Az írói jellemzés bonyolult árny- és fényjátékkal villantja meg karakterének egy-egy új, meglepő vonását; „a világért sem olyan közönséges, vagy egyszerű ember” — állapítja meg róla Sir Edward; s az Elnök játékos ironikus színváltásai, Freeman féle társai primitív, nyers stílusát elutasító modora, s nem utolsósorban Sir Edward irányába megmutatkozó rokonszenve, pozitív hangulati értékkel járul alakjának megformálásához. Az írói megfogalmazásokban: az Elnök, rideg félelmetességéből ki-kizökkenve, hol a „huncut szemű” dévajkodó dinamizmusával, hol a „Skócia szikláihoz” hasonló fenséggel magasodik a társasága fölé.

A katolikus aranyozót felmenti ítéletének oka is több szálon kereshető. Indokolhatná: a védőügyvéd hatása; az Elnök titkos katolikus volta; az elítéltek „szellemeinek látogatásával” összefüggő lelkiismeretfurdalás; s az Elnöknek a csattanós mondásokat ajándékkal, engedményekkel viszonzó szokása. A látszólagos okszövevény azonban közelebbi vizsgálatkor ritkul s kisiklik kezeink közül. A fenti tényezők (tényie1050