Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 12. szám - Szikszai Károly: Beszélgetés Dobai Péterrel

arra, hogy csak a kedvező véleményeket fogadjam el, de ennek dacára abból a levelezésből, amiket a könyveim megjelenése után kaptam, olyan jellegű leve­lek voltak, amelyekből nem tapasztaltam az általad Szilágyi Ákostól idézett: „felkészültség-szükséget”. Mert a leveleket legtöbbször olyan emberek írták, akiknek tönkrement az élete, tehát éppen nem voltak „felkészültek”. Ezek kö­zött volt munkás, vegyészmérnök, kisiparos, meg effektiv kurva, vagy legalábbis annál nem sokkal több. Nem hiszem, hogy akik ezeket írták, irodalmi, vagy filozófiai, vagy bármilyen téren különösebben felkészültek lettek volna, viszont tudtak azonosulni az írásokkal. Különösen a két novelláskötetnél szeretném ezt hangsúlyozni, mert mindkettőnek a vezérmotívuma a férfi—nő viszonnyal fog lalkozik: a mi, mai életidőnkben. A kritikát most hagyjuk, mert a magyar iro­dalmi kritikát nem tartom szuverénnek. Egy-két fiatalember ír azért néhány dolgozatot, tanulmányt, amiben az ember örömét leli, de az úgynevezett „hi­vatalos” kritikát olyan mértékben nem tartom szuverénnek, hogy el sem ol­vasom. ' Min dolgozol most? A Túlélő című regényen, amely egy bizonyos értelemben a Csontmolnárok című regényem „folytatásának” tekinthető. Ez a regény Vajda János életéről, sorsá­ról, szerelméről szól, és persze a koráról is, amelybe beleesik 1867! is, egy élet­út, amely a 48-49-es szabadságharctól a Milleneumig terjed. Ez most a fő mun­kám. De dolgozom a"Psyché című filmben is, ebben a nagyszabású filmvállalko­zásban. És van még egy másik és persze távolabbi munkám is, több új regényen túl, ez egyelőre csak eszmei munka: egy katamarán rendszerű vitorlás építése, volt tengerésztársammal, Voloscsuk Andrással. Az a célunk ezzel a hajóval, hogy körülhajózzuk vele a Földet. Színdarabot eddig „csak” fordítottál, önálló darabot vajon akarsz-e írni? Azt hiszem, meg fogom kísérelni egyszer. De csak a regények megírása után. Film és irodalom tehát egyként érdekel. Van-e kölcsönhatása ben­ned a két műfajnak, hogyan hat az összeillés munkásságodban? A filmmel én szorosabb kapcsolatba 1969-ben kerültem, Bódy Gábor és Magyar Dezső révén, éspedig az „Agitátorok” című filmben. Ebben egy szerepet ját­szottam el. Később is szerepeltem filmekben, például legutóbb a Psyché-ben. Ez, mármint a szereplés, persze merő játék, különös hatása nincs, én nem va­gyok színész. De az „Agitátorok”-kal kezdve, azóta számos filmet írtam és há­rom filmet rendeztem. Ahogy mondod: „kölcsönhatás”? Azt hiszem sokat ta­nultam a fiimi formálás-ból, akkor is, ha ennek közvetlen áttétele nyilván nem vezethető le egyetlen írásomból se. De a film vonz és vonzott mindigis. Külö­nösképpen a dramaturgiai „koncept” kötelező szerkezettisztaságá — enélkül nem lehet forgatni —, valamint az időbeli és térbeli tagolás és vágás tekintetében merítettem formális eljárásokat a filmből. Persze erről konkrétan kellene beszél­ni, én most csak igazolni akarom ezt a számomra szerencsés kölcsönhatást az irodalmi és fiimi formák között. 1003

Next

/
Oldalképek
Tartalom