Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 5. szám - SZEMLE - Szántó Ágnes: Sőtér István: Budai Oroszlán
szemle Sőtér István: Budai Oroszlán „Hideg, novemberi eső zuhogott odakünn (...) A cirkusz ponyvateteje alatt a nedves fűrészpor szaga elvegyült az istálló szagával, s a zenebohócok már utolsó számúikat adták elő: vödrökből, szaxofonjukból és a szájukból vizet locsoltak egymásra, majd a nadrágjukba rejtett tömlőkből, a fülükből és a kalapjuk alól is vizet okádtak, miközben a ponyván doboló eső már a tetőt is átáztatta, s itt-ott a széksorok közé szivárgott, a porondon pedig közös tócsákba gyűlt a bohócok vizével.” Egy szomorú és erőltetett lakoma beszédesen ironikus párhuzamaként szerepel e részlet Sőtér István regényében, de benne érezhető az egész korszak, a személyi kultusz éveinek tragikomikus légköre s a jövő is. Mi várható, ha nem az összeomlás, ilyen produkció után? A bohócmntatvány mottóul kínálkozik nemcsak jelképes utalása, de hangütése miatt is. Ez a helyenként szatírává mérgedé irónia legújabb könyvének ovgonapontja. Kérlelhetetlenül és mindvégig zeng valahányszor kétes jellemeket, abszurd ötleteket vagy embert alázó, képtelen helyzeteket idéz ítélőszéke elé. Már bevezetőül persziflálja történeteit. Az elveszett bárányhoz hasonlóan e kötetét is négy könyvre osztja, de eltérve az előzőtől „— régi regények modorában —” Táblát illeszt eléjük. Noha a forma valóban nem újkeletű — irónia nélkül Móricz is alkalmazza A boldog emberben, kitöltése annál inkább a szerző tudatos leleményét dicséri: a négy rezümével már előre élesztgeti olvasója szatirikus érzékenységét, s élénk csapongásra készteti fantáziáját. Így a következő részlettel is: „Izsóp támadására, a Szabadegyetem ellen, paramilitáris intézkedésekkel felel az ügyvezető ezredes. A tudományos lőtér terve. Megint csak: cigányok! A lőfegyver kezelése közben Szuka ellenőrben nosztalgiás emlékek támadnak: a zsidóvilla perzsaszőnyegéből sorozattal kinyírt ornamentika. Megszületik a sétamenetek eszméje.” Gyanútlanul közelítve meghökkenihetünk a mondatok látszólagos ellentmondásaitól, s találgathatjuk, hogyan válaszolhat egy szabadegyetem elvi támadásra paramilitáris intézkedésekkel, ráadásul ügyvezető ezredes személyében; elmélázhatunk a tudományos lőtér minéműségén vagy a sétameneteken, s gondolkodhatunk a cigányok, majd a nosztalgikus emlékektől ellágyult Szuka ellenőr egymásra következésén is, ha épp képtelensége miatt nem volna mindez eleve gyanús. Fájdalmas gúnykacaj és ökölbe szoruló kéz készülődhet már itt, megelőzve a tudást, a részletek ismeretét, emlékezve a cigányok klasszikus szerepére irodalmunkban ama nagyidaiak óta, no meg Szuka ellenőr „vitézi” nyilas múltjára az előző regényben. A Tábla minden látszólagos képtelensége és utalása figyelmeztető: Sőtér István ironikus, olykor szatirikus, néha pedig „csupán” példákat felmutató számvetésre készül. Egy ellentmondásokkal terhes korszak erkölcsi magatartásainak, normakeresésének vagy épp normán kívüliségének kérlelhetetlen és mindenkor felelősségteljes bírójául szegődött. A mű kulcsregény.A többnyire valódi személyeket rejtő alakok létező és fiktív intézmények, szervezetek (múzeum, minisztérium, egyetem, kórház) vezetői, munkatársai, diákjai. Értelmiségiek. Az ő útkeresésüknek, menthető vagy menthetetlen tévedéseiknek, bűneiknek és helytállásuknak mementója e regény. Pozíciójuk, emberi adottságaik végigjátszatják velük mindazt, ami a személyi kultusz éveit és az 463
