Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 5. szám - MŰVÉSZET - Csorba Géza: Bartha László
CSORBA GÉZA Bartha László Minden igazi ünnep valamilyen közös örömnek a kútfője, ám minden igazi művészet valamilyen személyes élménynek is forrása, és aki abban a megtisztelő feladatban részesült, hogy kiállítása alkalmából köszöntse a mestert és méltassa műveit, kénytelen véteni az illendő szerénység ellen,' mivel nem tud lemondani róla, hogy e nagyszerű művészettel való személyes találkozására emlékezzék. Először 1958-ban, a Csók Galériában láttam Bartha László képeit, azon az emlékezetes kiállításon, amely revelációként hatott mindazok számára, akik szerették a modern francia piktúra kristálytiszta esztétikájának megnyilatkozásait. Baritha László művein akkor még érezhető volt a francia kolorizmus hatása, de már akkor is nyilvánvaló volt, hogy az „iskola” csupán alkotó módszerrét termékenyítette meg — az élmény, a látás mélyebb, eredetibb, személyesebb forrásból táplálkozik annál, hogysetm külső hatás megváltoztathatná a természetét. Jól emlékszem azoknak az akkori képeknek különös varázsára, mely abból merítette erejét, hogy bennük a dolgok színe és formája a hazainak és az idegennek, a közelinek és a távolinak, a jelenvalónak és az időtlennek egybeesését, s ugyanakkor borzongató ellentétét tolmácsolta, ahhoz hasonló nosztalgiát ébresztve a nézőben, mit az évszakok változása minden emberi képzeletbe eleve beleoltott, s amit akkor érzünk meg néha, ha egy téli napon a befagyott tó néma szürkesége egy pillanatra tovatűnt nyarak csillogó elevenségét idézi a szemünk elé. Arra is emlékszem, hogy az akkor már jelentős és hírneves festőt fiatal művész453
