Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 6. szám - SZEMLE - Tarján Tamás: Szilágyi Ákos költészetéről

és rosszul emlegetett, irodalmunkban viszont mind meghatározóbb szerephez jutó groteszk elméletét. Szilágyi nézeteinek összegzése két terjedelmes tanulmány: a Líra és antilira, valamint a Vázlat a groteszkről. A jelentős külföldi szakirodalmat számba- véve egyéni közelítéssel és programadó szándékkal írta le a groteszket. A költészet mai értelmét így fejtette ki: „Véleményünk szerint a stratégiailag adekvát megoldás pillanatnyilag egy olyan tagadása a korábbi líra egészének, amely tagadáson majd új, tömeges elsajátításra alkalmas értékeket lehet létrehozni. Kicsit konkrétabban: meg kell kezdeni a lehetséges összes eszközök igénybevételével az individuális elkülönülés lerombolását; be kell avatkozni abba a folyamatba, amelyben az individuum kialakul, és ebbe a folyamatba egyre nagyobb mértékben kell közösségi értékeket bevinni, hogy majd a teljes visszafordulás, a közösség igazában vett elsajátítása ellentmondásmentes legyen.”

Szilágyi kezdetben saját versei „igazolására”, jobb megértetésére is írta tanulmányait — később viszont versei mintegy poétikai gondolatmenetének illusztrációivá is váltak. (Ugyanakkor viszont költészet és elmélet semmiképp sem cserélhetők föl, s egyikből a másikra következtetni csak körültekintéssel szabad!) A föntebbi idézetben tiszteletet parancsoló a kellek határozottsága, a kommunista társadalmi-művészeti program. Líra és elmélet támogatják egymást — de igazi összhangban eddig nem voltak: Szilágyi versei tömeges elsajátításra még nem alkalmasak. Tagadja ugyanis a hagyományos líra egészét (vagyis az irodalom egy részét) és tagadja a hagyományos befogadói magatartást (úgy is, mint társadalmi magatartást) — de nem tagadja az irodalom egészét, sőt éppenséggel számít arra, hogy történelmi élményeink irodalmi élményként is, vagy elsősorban irodalmi élményként élnek bennünk. Szilágyi olyan boldog emberi kör kialakítását kívánja segíteni verseivel, amely új ember- és magatartástípus felé tör — ám e körbe a rokon irodalmi ízlésűek léphetnek be önkéntesen, s csak akkor hallhatják meg „a jövő szavát”, ha előtte van fülük például a rímek csengettyűzésére. (E vonásról Zirkuli Péter írt részletesebben Szilágyiról készített vázlatában.)

Szilágyi Ákos verseskötete szigorú és világos építkezésű; a groteszkben nem ismer tréfát. Az első három verskör látszólag a készülődés, az erőgyűjtés, a „lírai gyerekkor” ciklusait képezi — de az itt közölt versek is kész, érett munkák. Érettek erényeikben, vagy érettek hibáikban. A cikluscímek (Ugróiskola; Próbálkozás ugrókötéllel; Ugródeszkán) jelzik: tág tere van itt a játéknak, esélye botlásnak, lepottyanásnak, s lehetősége a kísérletnek. E kísérleteknek csak egy részét „igazolja vissza” véglegesíti alkotássá az olvasó. „A ritmikusan tagoló szájnak és a zenei fülnek” írt költeményeket például (Díszszemle, Anti-taps), amelyek a legradikálisabban üzennek hadat a passzív befogadói magatartást is megengedő lírának. A nemzedék szépen gyarapodó „levélirodalmának” — Bereményi Géza, Csapiár Vilmos novelláit, versek sorát említhetjük — értékes darabja a Kortársi levél, macskákkal, Charles Baudelaire-nek. A legkorábbi alkotások maradandó érvényű dokumentuma a S végül című vers: még érezhetően költői gyakorlat, de már egy — a költőtársak által sűrűn megverselt — gondolat újszerű formába öntése; olvastán még szabad például Ladányi Mihályt emlegetni, de föl kell már ismerni Szilágyi Ákost is. Az első ciklusokban akad néhány gyöngébb darab is (például az üresnek maradó Leselkedősegéd); s erőltetett szójátékok, rímfutamok, tetszetősségük ellenére is véznácska gondolatok nemegyszer bosz- szantják vagy fárasztják az olvasót.

Van, „amikor a lendület után mégsem ugrani kell” — mondta a S végűiben Szilágyi Ákos — kötete utolsó ciklusában azonban megfeszülnek az izmok, megtörténik az Ugrás! Megtörténik — az Ablakán bemászni, Belebotlik, bebotorkál, Karina alszik, Lábujjhegyre állva, Séta című verseknek köszönhetően (kiemelések tőlem, T .T.). Ugrást-ugrándozást nem túlzottan kedvelő líránkban Szilágyi síkosnak a döntő mozdulatra törekvő alkotói következetessége önmagában is esemény. A záró ciklusban teljesül ki a groteszk — itt már anélkül, hogy hivalkodóan mutogatná is önmagát. Az egyes darabok, egymáshoz szervesen kapcsolódva, valóban ciklust képeznek. Egyik vers sem könnyű olvasmány, de kivétel nélkül tartalmas és szellemes valamennyi. Itt sikerül világlátását stílusként elfogadtatnia. A lírai személyiség kiteljese573