Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 6. szám - SZEMLE - Tarján Tamás: Szilágyi Ákos költészetéről

Ránk hül az őszalji veríték, / már lefelé tartani is elég, / egy fagyos nyolcas végképp kidob, f holdban hű kerék csillan, forog.

Kalász Márton verseiben gyakran érezzük, hogy olyan területre ér, ami prózanyelven tényleg megfoghatatlan, csak a líra a „tiszta beszéd”. „Tűrési fokozatai” ilyenek, Fölirata pedig méltó befejezése az év egyik fontos verskötetének:

lelopni a gondolatot, ha későn: az elvétett fáról, rejteni a megvilágosulás tudatát, titkon

elköpködni egy eszme magvait

nehéz életű fűbe, mindent

evő s fölnevelő

csorvasz

talajba.

Fiatalon indult, mint aki éppen most érettségizett lírából is, virtuóz felelettel érdemelve ki a jelest. Magabiztosan tudta, hogy kételkednie kell; költői gondját-baját — épp úgy, mint kortársai nagy többsége — József Attilával hányta-vetette meg ő is, de nem annyira a versein csüggött fiúi szeretettel, mint inkább esztétikai írásain és az életmű főgondolatán-, s már a kezdet kezdetén határozott igény működött benne, hogy majd saját munkásságából se hiányozzék a főgondolat. S mindehhez valami félszegen okos mosoly ingott Szilágyi Ákos szája szögletében.

Metaforákkal, versformákkal, rím játék okkal, stílusutánzatokkal próbálgatta eleinte az erejét, mindjárt kerekded, általában kissé szürreális, mindenképp ígéretes verseket alkotva — ilyet például:

E korai verseire alighanem a bölcsebbé lett ember ironikus fölényével tekint vissza, s későn megjelent első kötetéből (Az iskolamester zavarban van, 1976) csaknem valamennyit kiszórta. Bizonyos, hogy ezzel a gesztussal a szélesebb olvasóközönség, a hagyományosabb típusú lírát kedvelő versbarátok rokonszenvét utasította el magától — s elutasította a nem indokolatlanul népszerű, de játékosságában, hangütésében, muzsikásságában (kamaszos-nagyotmondó volta miatt) sokáig nem folytatható lírát is.

Nem egyéb történt, mint hogy Szilágyi Ákos „egyre súlyosabban sietett” a főgondolat — az elméleti alapvetés, a saját poétikai koncepció, az újfajta mű-olvasó viszony kimunkálása felé. Főszerkesztett egy önálló kiadványt (Jelenlét 3. Az ELTE Alkotókörének időszaki folyóirata, 1974.), amely úttörő érdeműen dolgozta ki a sokat

(Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978.)

BAKONYI ISTVÁN

Ahogy a tóhoz totyog a tócsa,

Ahogy a barlangba bújik a repedés, Ahogy a hegyet összegyűjti csúcsa, Ahogy rángásban elvész a remegés, Ahogy az üresség a semmibe harap, Ahogy mítoszhoz másznak apró mesék, Ahogy félelemmé folynak körül a falak,

Egyre súlyosabban sietek feléd.

(Ahogy a...)

572

Szilágyi Ákos