Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 6. szám - TANULMÁNY - Lengyel András: Brichta Cézár, József Attila és A Dunánál
Sokszor egy mozdulatban egy-egy hangomban belémdöbben a furcsa bizonyosság — ahogy a szemem néha mereven előre szegzem ahogy a szám köré halkan ráárnyékolódik a mosoly — ezt-ezt az apám hagyta reám... ahogy könnyezve megállók a koldus előtt és felszakad szívemből a tehetetlen sóhaj édesanyám! Ö surrant most belém halk jósága és szelíd bánata ... ahogyan megsimítom a síró gyermeket és árva csókjaimmal felszippantom bús könnyeit ez Ö volt a nagybátyám — aki jött és hirdette a szív nagy jóságát és szomorú kórházi ágyon kimúlt... Mennyi rejtélyes szálból, hangból — idegből — ízből — sejtelemből tevődtem össze micsoda fényekből lettem micsoda csókos sejtelemből... ki szól bennem mikor halk húron zúgatom fájó panaszomat... mikor kinyílt szemeimbe áramlanak a soha nem látottak ... egy-egy mozdulat egy-egy hang... ráösmerek halott őseimre és hány ősöm vére bugyog bennem hány ősöm sejtelmes fohászai és víg kacajaiból fakad ki egy-egy szó belőlem sejtelem — áhítat — ünnep lánccsörgés — kancsukasuhogtatás meztelen hátakon — gúlák — rabszolgalázadás — halálhörgés — kérés — fenyegetés — könyörgés... mind ami volt — ami zúgott — könnyezett — hahotázott és őseim akiknek csontjaiból lettem hová merre űzitek titok valómat? ... Brichta e verse s József Attila A Dunánál című nagy költeménye egyik vonulata között — ne féljünk kimondani a szót — nyilvánvaló a rokonság. A történelemnek, a múltnak a biológikumban tükröződő, megjelenő „millió bukfence”, mint verstéma, Bricbtánál már — több változatban, több „kísérleti” megfogalmazásban — megjelenik. A Dunánál egyik (de természetesen nem egyedüli) alapgondolata ugyanakkor, tudjuk, éppen az ősök továbbélése „mozdulása” a költőben. Egy pillanat s kész az idő egésze, / mit százezer ős szemlélget velem” — mondja egyik helyt József Attila (JAÖM 2:158.). „Mikor mozdulok, ők (ti. a költő szülei — LA) ölelik egymást” — mondja másutt. A Dunánál egyik szakasza pedig szembeötlően alludál az Én őseim... utolsó harmadára: „A világ vagyok — minden, ami volt, van: / a sok nemzetség, mely egymásra tör. / A honfoglalók győznek velem holtan / s a meghódoltak kínja meggyötör. / Árpád és Zalán, Werbőczy és Dózsa — / török, tatár, tót, román kavarog / e szívben” stb. (JAÖM 2:159). Hibás, tévútra vivő filológusi beidegzettségnek lennénk azonban áldozatai, ha itt egyszerűen csak „hatásra”, Brichta Cézár József Attilára gyakorolt kései (késleltetett) hatására gondolnánk. A Dunánált író József Attila természetesen jól ismerte az Én őseim-et, hisz mikor kritikát írt a Nyugatnak Brichta kötetéről, nyilván alaposan áttanulmányozta a könyvet, s mivel tetszett neki e vers s kitűnő versme548
